Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Alexandra szerette a férfit, aki később meggyilkolta őt..

A kis Bence még nem tudja, hogy anyukája nincs többé..

Alexandra szerelme aznap részegen ült be a kocsiba, amely mér régen ki is volt vonva a forgalomból, és száguldozott, majd egy kanyarban megcsúszott és a jogosítvány nélküli férfi, aki megúszta a balesetet, a halálba vitte Bence édesanyját!

Idén október 26-án történt a halálos baleset, amikor egy kanyarban a részeg sofőr vezette autó lesodródott az útról és egy fának csapódott Dáka és Nagyalásony között.

Az autóban K. László sofőrön kívül ketten ültek, és bár a másik utas is megsérült, Alexandrát életveszélyes állapotban vitték kórházba, ott azonban, bár az orvosok mindent megtettek érte, nem tudták megmenteni a fiatal anyuka életét.

Erzsébet még el tudott búcsúzni imádott lányától © Facebook

Alexandra hat éves kisfia, Bence szerencsére pont nem ült a kocsiban:

– A nagypapájánál volt, belegondolni is szörnyű, hogy mi lett volna, ha ő is ott van. Bencusomnak még nem mondtuk el, hogy az anyukája nincs többé – mondta szomorúan.

Bencét Szandi nővére, Erika fogja nevelni ezután, most közösségi gyűjtést is szerveztek a fiúcskának, aki apa nélkül nevelkedett, most pedig édesanyját is elvesztette. Szandi családja abban reménykedik, hogy a férfit lecsukják:

– Sosem volt szimpatikus nekünk, de mit tehettünk, ha a lányom szerette. Reméljük, hogy élete végéig börtönben marad, és sosem jön ki. Bocsánatot nem kért, de nem is kérjen, erre nincs bocsánat, látni sem akarjuk – szögezte le az asszony.

 

bors nyomán

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza

Vigyázat, figyelem, itt az évszázad átverése: áltraffipaxok és bírságot beszedő álrendőrök?

Géza
Megszakítás