14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárAlekosz brutálisan beleszállt a visszatérésre készülő Joshi Bharatba: „Mégis, miféle értéket akar...

Alekosz brutálisan beleszállt a visszatérésre készülő Joshi Bharatba: „Mégis, miféle értéket akar képviselni? Olyat, amiben megmutatja, hogyan kell tönkretenni egy boldog családot?”

Ahogy arról médiánk is beszámolt, Joshi Bharat Palik László Hova tűnt? című műsorának adott interjújában bejelentette, fél éven belül szeretne visszatérni a televízióba, mivel úgy érzi, még vannak olyan értékek, amiket átadhatna a nézőknek.

A népszerű tévés visszatérésének híre azért is különösen meglepő, mert alig több mint egy héttel ezelőtt lapunk azt az információt kapta róla, hogy jelenleg kifejezetten élvezi a „nyugdíjaséletét” és teljesen visszavonult, megkeresésünkre pedig azt is kijelentette, hogy már nem tartja magát közszereplőnek.

Ugyan Joshi Bharat esetleges visszatérésének kétségkívül rengetegen örülnek, akadnak olyanok is, akik nem fogadták jó szívvel a témával kapcsolatos híreszteléseket. A ValóVilág negyedik szériájának győztese, Nagy Alekosz például szinte azonnal felvette a kapcsolatot a Blikk-kel, és köntörfalazás nélkül kifejtette visszafogottnak közel sem nevezhető véleményét.

„Amikor ma megláttam a Blikk címlapján Joshi Bharatot, csak azért nem dobtam el a rangos konyakot a kezemből, mert drága volt az ólomkristálypohár, amiben az volt. Egyszer már visszavonult, maradjon is ott. Most vissza akar térni?! Minek tér vissza! Ne térjen vissza! Mégis, miféle értéket akar képviselni? Olyat, amiben megmutatja, hogyan kell tönkretenni egy boldog családot? Hogyan kell milliárdos öregasszonyokkal összejönni a pénzért és a befolyásért? Aztán fűalatt kuncsorogni vissza a családhoz? Hát miféle értékek ezek kérem szépen! Minden férfi annyit ér, amilyen nők akarják azt. A botránycelebet már semmiféle nő nem akarja. A felesége kidobta, a szeretője elhagyta. Hát miféle gigoló ez?! Miért tér vissza! Ne térjen vissza!” – közölte lapunkkal a hír hallatán a rendkívül feldúlt állapotban lévő Alekosz.

Külön érdekesség, hogy a két televíziós személyiség korábban egyáltalán nem ápolt rossz kapcsolatot egymással. Annak idején, amikor mind a ketten a TV2 alkalmazásában álltak, a görög realitysztár még vendégeskedett is Joshi műsorában, ahol őszintén beszélt neki akkori szerelméről és családalapítási terveiről. Úgy tűnik, azóta nagyot fordult velük a világ.

Alekosz bírálja Joshit – videó

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner