19.9 C
Budapest
2024. május. 7. kedd

Alcsútdobozi városnézés

A településen az egyik legszebb magyarországi klasszicista épület, a Habsburg-kastély áll, amelyet védett angolpark vesz körül. A falu rétekkel, nádasokkal, ártéri erdőkkel övezett határa a Szent László-víz völgyéig húzódik.

A Váli-völgy felső szakaszának bal partján, a Mezőföld és a Vértes találkozásánál, festői dombok között fekszik a kitűnő adottságú község.

Alcsút-Göböljárás-pusztától délkeletre, 500 méter után található a 290 méter átmérőjű bronzkori földvár, a Szent László-patak által körülölelt Pogányvár. Az építmény az ún. vatyai kultúra időszakából, a Kr. e. II. évezred közepéről, a középső bronzkorból származik. Valószínűsíthető, hogy a terület a Kárpát-medence bronzkori népeinek központi, „fejedelmi” szállásterülete volt. Alcsút mellett, az egykori Ginza-puszta Kézai Simon, a krónikaíró családjának birtoka volt a középkorban.

A nemesi faluként számon tartott község első említése 1365-ből származik. A település életében jelentős fordulat következett be, amikor József nádor 1818-ban megvásárolta a változatos felszínű, elragadó vidéket. Hamarosan felépült itt Pollack Mihály tervei alapján az egyik legszebb magyarországi klasszicista kastély, körülötte pedig – a királyi udvari kertész Tost-dinasztia segítségével – kialakult a több száz fajta egzotikus és hazai növényből álló, 44 hektáros angolpark. A település déli részén elterülő arborétum a Csaplári-erdővel együtt ma természetvédelmi terület és madárvédelmi rezervátum.

A Csaplári-erdőben volt Homoki Nagy István rezidenciája, ahol a táj élővilágának megfigyelésével foglalkozott, és itt forgatta emlékezetes filmjeit, a Cimborákat, a Hegyen-völgyönt és a Gyöngyvirágtól lombhullásig címűt.

Az Alcsútdoboz környéki erdőkben egy tájregeneráló, erdő-rehabilitációs kísérlet kezdődött. A tervekben egy ökológiai oktatási központ létrehozása is szerepel, ahol az országosan is példaértékű kezdeményezés eredményeit oktatnák és mutatnák be.

Alcsútdoboz határában, a festői Mária-völgyben 1996-ban nyitották meg a régi uradalmi épületekből kialakított Pannónia Golf és Country Clubot.

A település megközelíthető közúton: az M7-es autópálya felől a baracskai lehajtónál Válon át, vagy Székesfehérvár felől (illetve északról az M1-es autópályáról) a 811-es úton.

Cím: Alcsútdoboz József Attila u. 5.
Tel: +36 (22) 594-070
E-mail: [email protected]
Web: www.alcsutdoboz.hu

Előző hír
Következő hír

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem