Albertus Magnus, más néven Nagy Szent Albert, (születési neve: Albrecht Bollstädt) (Lauingen, 1193 körül – Köln,1280. november 15.) német teológus, filozófus, polihisztor, egyháztanító, a skolasztikus filozófia kiemelkedő alakja.
„ Magnus in magia, major in philosophia, maximus in theologia ”
ALBERTUS MAGNUS /Albert von Bollstadt; Albertus Teutonicus; Nagy Szent Albert/ (1193, Lauingen – 1280, Köln): délnémet származású, arisztokrata családból való katolikus filozófus, teológus és polihisztor, dominikánus szerzetes, a 13. századi skolasztika kiemelkedő alakja, Aquinói Tamás mestere.
Egyik kezdeményezője volt a középkori keresztény gondolkodás arisztoteliánus fordulatának, a klasszikus nagyskolasztika kibontakoztatásának. Mint szintetikus, enciklopédikus gondolkodó, utókorától a Doctor Universalis melléknevet kapta.
A katolikus egyház 1931-ben szentjei sorába emelte, majd egyházdoktornak jelentette ki. Az itáliai egyetemeken folytatott tanulmányok után már mint magister lépett a dominikánus rendbe, majd teológiai stúdiumai befejezését követően 1245-ig rendje német kolostoraiban tanított.
Ezután Párizsban, majd Kölnben volt novíciusmester és ünnepelt professzor, de közben tevékenykedett, mint német provinciális, pápai teológiai tanácsadó, hitszónok és regensburgi püspök is. Élete utolsó két évtizedében a kölni dominikánus kolostorban élt és a rend ottani iskolájában tanított. Hatalmas, teljes egészében máig is feltáratlan és publikálatlan életművében kora egész tudományosságával foglalkozott.
A botanika, a kőzettan, a rovarok viselkedése vagy az égitestek mozgása ugyanúgy érdekelte, mint az aszketika és a misztika, az orvoslás vagy az aranycsinálás. Életművének lényegét mégis az Arisztetelész-kommentárok, filozófiai és teológiai summái, zömmel az averroista nézetek ellen irányuló polemikus írásai jelentik.
Kommentálta – néha több változatban is – Arisztotelész valamennyi, általa ismert írását, Petrus Lombardus és Pseudo-Dionysios Areopagita munkáit, összefoglaló, szisztematikus művei azonban zömében befejezetlenül, torzóban maradtak. Gondolatai továbbépítésének és rendszerbe foglalásának feladatát legnevezetesebb tanítványa, Aquinói Tamás végezte el, aki Párizsban és Kölnben is környezetéhez tartozott.
Ontológiájában és ismeretelméletében a mérsékelt realizmus álláspontját vallotta és a hierarchikusan rendeződő szellemi és anyagi létezőket Isten, mint első intelligencia kiáradásának tekintette. Ibn Sziná nyomán a létet a lényeg akcidenciájának, járulékos tulajdonságának gondolta, viszont hevesen elutasította az egyetemes intellektusnak a latin averroisták által felvetett gondolatát és maga is részt vett a nézeteik körül kibontakozó párizsi vitákban.
Élete utolsó éveiben nagy határozottsággal állt ki a párizsi egyetem nyilvánossága előtt addigra már elhalt tanítványa, Aquinói Tamás felfogása védelmében, akit az augusztiniánus ferences teológusok racionális intellektualizmusa miatt hevesen támadtak. Ő, a közkeletű augusztiniánus felfogással szemben az emberi akarat szabadsága mellett foglalt állást és azt hirdette, hogy a bűn megrontotta ugyan az emberi természetet, de a lélekben vannak, maradtak olyan ‘isteni’ szikrák, a sajátos antropológiájának alapfogalmai, amelyek képessé tesznek az üdvözülésre.
Az arisztotelizmusának Aquinói Tamás, misztikus-ezoterikus látásának Meister Eckhard volt az örököse; a hagyomány szerint ez utóbbi élete utolsó éveiben volt tanítványa Kölnben. Tanítványai és azok követői egy csoportja, az albertizmus hívei a tomistáktól és a misztikusoktól független irányzatként egészen a 15. századig nyomon követhetők a katolikus gondolkodás történetében, de nevére a reneszánsz természetbölcselői és alkimistái is szívesen hivatkoztak.
Élete
A nemesi Bollstädt családban született 1193 táján, a Duna menti Launingenben. Gyermekkorában kifejezetten szerény szellemi képességűnek tartotta környezete, ennek ellenére olyannyira nyitott volt a tudás megszerzésére, hogy nemcsak alaptanulmányait fejezte be sikeresen, hanem 1223-ban a Padovai egyetem elvégzése után magiszterként léphetett a Domonkos-rendbe.
1228-tól, teológiai tanulmányainak lezárulásával a rend kolostoraiban tanított egyházi felettesei felkérésére. 1245-ben Párizsba utazott egyik legkedvesebb tanítványával, Aquinói Tamással együtt. Innen1248-ban tértek vissza Kölnbe, ahol Albertus Magnus novíciusmester és professzor lett. Mindeközben pápai tanácsadóként és hitszónokként is feladatokat vállalt.
1254-ben Worms tartományfőnökévé választották. 1260-tól Regensburg püspöke lett, IV. Sándor pápa kifejezett óhajának eleget téve. Hamarosan azonban kiderült, hogy Albertus Magnus személyisége nem alkalmas az akkoriban dúló egyházon belüli jogviták miatt kemény kezet igénylő poszt betöltésére, ezért 1262-ben lemondott tisztségéről és visszatért kölni rendházába stúdiumait folytatandó.
Élete utolsó két évtizedében a kölni dominikánus kolostorban élt és tanított. Halála előtt körülbelül három évvel Albertus Magnus memóriája annyira meggyengült, hogy szinte minden addigi tudását elvesztette, kivéve a legfontosabb egyházi feladatinak elvégzéshez szükséges ismereteket, melyek segítségével, aktívan részt vett egyházi közösségének napi tevékenységében, egészen 1280-ig, amikor 87 éves korában elhunyt.
Kezdeményezője volt az arab kommentárok felhasználásával megújult arisztoteliánus filozófiának, a klasszikus-kolasztikus filozófia kibontakoztatásának.
Teljes egészében máig is feltáratlan és publikálatlan életművében polihisztorként kora szinte minden tudományával foglalkozott: az ásványi, növényi és az állatvilág ugyanúgy foglalkoztatta, mint az asztrológia és az alkímia. Igazán ismertté Arisztotelész műveinek kommentárjaival vált. Pszeudo-Dionüsziosz munkáinak összefoglalását is megkezdte, ám azt tanítványa, Aquinói Tamás fejezte be, aki Párizsban és Kölnben is munkatársa volt.
Nagy Albert filozófiája és teológiája kezdeti kísérlet volt a hagyományos platonikus tartalom és az újra felfedezett arisztoteliánus forma és fogalmi rendszer szintézisére, ugyanakkor nem értett mindenben egyet a újplatonikusok nézeteivel.
Élete utolsó éveiben kiállt a párizsi egyetem nyilvánossága előtt a már elhunyt Aquinói Tamás tanainak védelmében, akit a ferences teológusok komolyan támadtak nézeteiért.
Nagy Albert arisztotelizmusának Aquinói Tamás, misztikus-ezoterikus látásának másik nagy tanítványa, Eckhart mester volt a folytatója.
Utóélete
1931-ben szentté avatták.
Nevét viseli az Albertus Magnus Társaság. Albertus Magnus Institut
Legendák
• Nagy Albert bizonyos források szerint egy androidot (gépembert) is alkotott, mely nemcsak kisebb házimunkák elvégzésére volt képes, hanem beszélni is tudott. Ezt a szerkezetet később Aquinói Tamás semmisítette meg, tönkretéve mestere harminc évig tartó munkájának gyümölcsét.
• A párizsi egyetem feljegyzései közt található az alábbi történet, mely talán bizonyítja Albertus Magnus állítólagos mágikus képességeit. Ez az eset kapcsolatban áll azzal az 1249-es eseménnyel, amikor a nagyszerű filozófus rávette hollandiai Vilmost, hogy Kölnön való átutazása alkalmával tisztelje meg otthonát egy látogatással és engedje meg számára, hogy őt és kíséretét egy vacsorával szórakoztassa. Ebből az alkalomból Albertus Magnus asztalokat helyeztetett el a rendház kertjében, habár erősen zord, téli időjárás uralkodott odakint és a földet még hótakaró borította. A herceg kíséretében lévő udvartartása morgolódott a házigazda azon udvariatlanságán, – látván a szabadban megterített asztalokat –, hogy vendéglátójuk kiteszi urukat a rossz időjárás ártalmas hatásainak. Ám a vacsora alatt a hó egyszer csak eltűnt és a vendégsereget a kellemesen langy tavaszi idő melengette és az illatos, kikeleti virágokkal teli kert vette körül, melyben a fák teljes pompájukban virítottak, miközben a madarak legszebb nyári dalaikat zengedezték.
Ám a látogatók meglepetése még ennél is nagyobb lett, midőn az étkezés befejeztével az őket körülvevő összes kellemes jelenség – virágok, daloló madarak és a lágy tavasz –, egy szempillantás alatt eltűnt és ismét hideg téli időben és a behavazott kopár kert közepén találták magukat.
• Bizonyos források szerint Albertus Magnus tervei alapján épült meg a kölni Dóm. A tervek elkészítésének legendája pedig a következő: Egy este Albertus Magnus rendházának étkezőjében tartózkodott és kétségbeesetten törte a fejét azon a megbízatáson, amit a kölni dóm megtervezésének problematikája jelent, mivel sem építészi, sem építő mesteri tudása nem volt. Ám egyszerre csak áhítatos révületbe esett és ebben az állapotában, ahogy az étkező falára pillantott az hirtelen megnyílt és négy alak jelent meg a nyílásban, egyik Szűz Mária volt, a másik három pedig egy-egy férfi, egy ifjú, egy élete virágában lévő és egy aggastyán.
A három férfi az étkező falára felrajzolta az építendő dóm alaprajzát, mely rajz mágikus fényben világított. Albertus pedig a jelenésben látottakat igyekezett jól az eszébe vésni. Révületéből egyszer csak egy rendtársa ébresztette fel, amikor az belépett az ebédlőbe. A későbbiekben állítólag Albertus Magnus a látomásban szereplő tervrajz alapján építtette fel a kölni Dóm ma is látható nagyszerű épületét.
Forrás: Wikipédia; Kép: Google