Albánia
Az Albán Köztársaság vagy Albánia (albánul Republika e Shqipërisë vagy Shqipëria, feltételezett jelentése: ’sasok földje’) Délkelet-Európában, a Balkán-félszigeten fekvő független állam. Északon Montenegró (172 km), északkeleten Koszovó (112 km), keleten Macedónia (151 km), délkeleten és délen Görögország (282 km), délnyugaton a Jón-tenger, nyugaton pedig az Adriai-tenger határolja. Partvonalának teljes hossza 362 km.
Albánia 2009 áprilisa óta tagja a NATO-nak és ebben a hónapban adta be felvételi kérelmét az Európai Unióhoz
Földrajz
Albánia a Balkán-félsziget délnyugati partvidékén, az Otrantói-szorosnál elhelyezkedő ország. Területe 28 748 km², ennek 4,9%-a (1350 km²) tavak alkotta vízfelület.
Domborzat
Albánia domborzati szempontból két nagyobb tájegységre oszlik: keleten 70–120 kilométeres szélességben a nehezen járható, festői és vad, fiatal lánchegységi Magas-Albániára, amelynek negyvenöt csúcsa emelkedik 2000 méter fölé, illetve Észak- és Közép-Albániában a 20–50 kilométer széles tengerparti síksági Alacsony-Albániára. Az ország területének 70%-a hegyvidék, ennek tudható be, hogy Albánia átlagos tengerszint feletti magassága relatíve magas: 708 méter.
Legmagasabb pontja a Korab (2764 m).[2] Magas-Albánia tulajdonképpen a Dinári-hegység fiatal hegyláncának karsztos mészkő-, illetve flisvonulata, főbb részei az Albán-Alpok, a Közép-Albán-hegység és a Dél-Albán-hegység. Az ország keleti peremén a Nyugat-Macedón-hegyvidék egymástól elszigetelt, tektonikus süllyedék medencéi és röghegységei találhatóak. A parti övezet területe, Alacsony-Albánia alluviális síkság, melynek mocsárvidékét a 19. századtól csapolták le és ma partvonalát turzások és lagúnák tagolják.
Vízrajz
Az ország vízrajzát – minthogy a keleti határvidéken húzódik a vízválasztó – az Adriai- és a Jón-tenger felé tartó, kelet–nyugati irányú folyók sűrű hálózata jellemzi. A folyók mély szurdokvölgyeken törnek át, s hordalékukkal a part menti alluviális síkságot töltik fel. Albániának tíz nagyobb folyója (Drin, Seman, Vjosa, Devoll, Shkumbin, Osum, Mat, Erzen, Ishëm, Buna) és mintegy száznegyven kisebb vízfolyása van. Az ország egyetlen hajózható folyója a Buna. Albánia és egyben a Balkán-félsziget legnagyobb tavai a Shkodrai-tó, az Ohridi-tó és a Preszpa-tó. A magashegységekben jég vájta tengerszemek, a tengerparti szakaszon pedig lagúnatavak találhatóak. A hegyi folyókon a 20. század második felében sorra épültek a víztározók, mesterséges tavak.
Éghajlat
Éghajlatát az ország földrajzi elhelyezkedése és változatos domborzata határozzák meg. Az ország belső magas hegyvidékeinek éghajlata kontinentális, alacsony téli és nyári átlaghőmérséklet, illetve magas évi csapadékmennyiség (1800–2250 mm) jellemzi. Az alacsonyan fekvő tengerparti sáv éghajlata mediterrán, a telek enyhék és csapadékosak, míg a nyarakat magas levegő-páratartalom és magas átlaghőmérséklet jellemzi. Az ország hűvösebb északi és melegebb déli részének évi átlaghőmérséklete között akár 5 °C-os eltérés is lehet.
Növény- és állatvilág
Albánia uralkodó talajtípusa a hegyoldalakon erősen lepusztult barna erdőtalaj, az alacsonyabb dombságokon a szürke erdőtalaj, északnyugaton a terra rossa, a folyók mellékén pedig az öntéstalaj. A 19. századig Magas-Albánia természetes növénytakarója a lombhullató erdő volt, a part menti Alacsony-Albániában pedig mocsárvidékek terültek el. Mára az ország területének mindössze 36%-a erdősült, a partvidéki lecsapolt lápvidék helyét szántóföldek vették át.
Az erdők jellemző fafajai a kocsánytalan tölgy, a csertölgy és a közönséges bükk, 1200 méter felett a páncélfenyő, amelyet 2000 méteren a havasi legelők váltanak fel. A partvidéki dombságokon és az alacsonyabb hegyvidékeken a kiirtott erdők helyén mediterrán cserjések és tövises bozót található. Albánia állatvilága a közép-európaival mutat rokonságot, honos a barna medve, a vaddisznó, a farkas, az aranysakál, a vörös róka, a különböző szarvasféle, az európai őz és a zerge. Az ország madárvilága szintén gazdag, a vadvízi területeken költ a borzas gödény, a kis kárókatona, a kékcsőrű réce, a vékonycsőrű póling és a fekete sas.
Történelem
Albánia mai lakóinak feltételezett ősei, az illírek a bronzkor végén telepedtek le a Balkán-félsziget nyugati vidékein. Több kisebb-nagyobb királyságot alapítottak, a tengerparti sávban pedig görög kolóniák létesültek. A i. e. 2. századtól Illyricum néven római provincia része lett a terület. A barbárok dúlásait követően a 9–14. században egymást váltották a szkipetárok (sasfiókok) urai: a Bizánci Birodalom, a Bolgár Fejedelemség, a Dukljai Fejedelemség, a Velencei Köztársaság, az Epiruszi Despotátus stb.
Albániát Kasztrióta György negyedszázados ellenállásának köszönhetően csak 1501-ben hódította meg végleg az Oszmán Birodalom. Uralmuk alatt a lakosság nagy része iszlamizálódott, és a feudális viszonyok konzerválásával Európa sereghajtója lett. A 19. század végén feltámadt albán nemzeti mozgalmakat (például Prizreni Liga) a Porta sorra leverte, de az első Balkán-háború után, 1912. november 28-án Albánia függetlenné vált.
A nagyhatalmak által albán uralkodóvá kinevezett I. Vilmos féléves uralkodás után anarchiában hagyta magára országát. Az első világháború során az ország idegen megszállás alá került, csak az 1920-as lushnjai kongresszus mondta ki ismét Albánia függetlenségét. A belpolitika színpadán mindinkább előtérbe került a konzervatív nézetű Amet Zogu, aki 1925-ben az ország teljhatalmú elnöke lett, majd 1928-ban I. Zogu néven Albánia királyává koronáztatta magát.
Az olasz befolyás egyre nagyobb lett, 1939-ben Mussolini csapatai lerohanták Albániát. 1943-ban német megszállás alá került az ország, de az Enver Hoxha vezette kommunista partizánok 1944 végére felszabadították az országot. Kezdetét vette Albánia egyik legsötétebb korszaka, a diktatórikus Hoxha sztálinista, izolacionista politikája alatt. Albánia mind a nyugati, mind a keleti blokktól elszigetelődött, az ország gazdasága és infrastruktúrája évtizedekkel maradt el az európai országokéitól. 1985-ös halálát követően utódai lassan nyitottak a külvilág felé, és 1991-ben kikiáltották a köztársaságot, megtartották az első szabad választásokat.
A demokratikus fordulattal, ha kisebb-nagyobb fennakadásokkal is, de az ország elindult a az Európai Unió felé vezető úton. Horvátországgal együtt 2009. április 1-jén a NATO teljes jogú tagja lett.
Gazdaság
Albánia természeti erőforrásokban bővelkedő, de elmaradott gazdaságú ország. Elmaradottságának oka történelmi okokban gyökerezik: már 1912-es függetlenné válása idején is messze elmaradt Európa országaitól, s e gazdasági hátrányt a későbbi évtizedek zűrzavarai és politikai csatározásai, majd a torz iparszerkezetet az országra erőltető és az infrastrukturális fejlesztéseket elhanyagoló kommunizmus csak tovább súlyosbította. Az 1991-es rendszerváltást követő évtized a szerkezeti átalakítás, illetve a politikai-gazdasági stabilizáció jegyében telt el, s napjainkban Albánia egy nehéz átmeneti időszak végére látszik érni, de elmaradottsága még mindig számottevő.
A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank gazdaságfejlesztési programjaihoz csatlakozó balkáni ország 1998 óta számottevő támogatásban részesült, amelyek segítségével az infláció és a központi költségvetés deficitje visszaszorult, fejlesztik az infrastruktúrát, s megindult a külföldi tőke beáramlása. A külföldi cégeket ugyanakkor elriasztja a korszerűnek továbbra sem mondható infrastruktúra, a képzetlen munkaerő és a magas korrupció.
Az albán külkereskedelmi mérlegben rendkívül magas importtöbblet mutatkozik, 2005-ben az áruimport értéke (2,622 milliárd USD) többszörösen meghaladta az áruexportét (658 millió USD). A kiviteli oldal termékei a gyümölcs, zöldség, textil- és cipőipari termékek, valamint az ásványi nyersanyagok, de behozatalra szorul az ország élelmiszer-, gép- és vegyipari termékekben. Főbb külkereskedelmi partnerei 2005-ben Olaszország, Görögország, Törökország, Kína, Németország, Oroszország, Szerbia és Montenegró voltak.
Nagy gondot okoz a korrupció, az alacsony adózási és járulékfizetési fegyelem, a fekete- és szürkegazdaság markáns jelenléte. 2005-ben a regisztrált munkanélküliség 14,3%-os volt a keresőképes korúak körében, s mintegy 352 ezer albán külföldön dolgozott vendégmunkásként. A munkaerőpiacon elhelyezkedett 1,09 milliónyi albán 58%-a a mezőgazdaságban, 19%-a az iparban, 23%-a pedig a szolgáltatóiparban dolgozott 2004-ben. 2002-ben az albán lakosság 20%-a a szegénységi küszöb alatt élt, különösen jellemző ez a vidéki lakosságra és az ország északkeleti régióira.
A bruttó hazai össztermék (GDP) 1998 óta stabil 4-7% körüli értékkel növekedett, s 2006-ban vásárlóerő-paritáson számolva elérte a 20,21 milliárd dollárt, az 5600 dollár/főt. Ennek 23,3%-át a mezőgazdaság, 18,8%-át az ipar, 57,9%-át pedig a szolgáltatóipar adta. A rendszerváltást, majd a piramisjáték-válságot követően meredeken megugró infláció a szoros monetáris politikának köszönhetően a 2000-es évek eleje óta nem haladja meg a 3-6%-ot, 2006-ban 2,8%-os volt, s a nemzeti valuta, a lek (ALL) is folyamatosan erősödik.
Gazdasági ágazatok
Mezőgazdaság
Albánia hagyományosan és természeti feltételeinél fogva elsősorban mezőgazdasági ország (bár az ország egy része szántóföldi művelésre alkalmatlan), 2004-ben az aktív népesség 58%-a a mezőgazdaságban dolgozott. Ugyanakkor az agrárium részesedése a bruttó nemzeti össztermékből 2006-ban mindössze 23,3%-os volt. Az összterület művelési ágankénti megoszlása a következő: 36% erdő, 21% szántóföld, 15% legelő (ennek 60%-a havasi legelő), 3% szőlő és gyümölcsös, 5% víz, 20% egyéb, műveletlen terület. A döntően családi és magángazdaságokban folytatott hagyományos állattartáson belül jelentős a juh-, a kecske-, illetve a szarvasmarha tenyésztés és a méhészet, valamint teherhordás céljából a szamártartás.
A mocsarak lecsapolásával bővített és javarészt öntözés alatt álló szántóföldek a hazai igényeket sem elégítik ki, s Albánia jelentős gabonaimportra szorul. Jelentős a búza- és a kukorica-, ezektől valamivel kisebb hozamú a burgonya-, cukorrépa- és dohánytermesztés. 800 méteres tengerszint feletti magasságig elterjedt a szőlő, s jelentős az erre épülő bortermelés. A nagyobb városok környékén sokféle zöldség, mérsékelt övi és déligyümölcs terem (füge, olajbogyó, citrusfélék). A halászat és az erdőgazdálkodás jelentősége az elmúlt évtizedekben visszaszorult.
Ipar
A 20. század második felében, a kommunizmus alatt a gazdag ásványi nyersanyagot kitermelő bányászatot és a nyersanyagok feldolgozására épülő ipart erőltetetten fejlesztették. A rendszerváltást követően azonban a torz szerkezetű ipar összeomlott. 2004-ben az aktív népesség 19%-a dolgozott a szektorban, amelynek részesedése a bruttó nemzeti jövedelemből 2006-ban mindössze 18,8%-os volt. Napjainkban jelentős, de a korábbi termelési mutatók kis hányadát éri csak el a kőolaj- és földgázkitermelés, a kőszén-, bitumen-, kősó-, rézérc- és vasércbányászat. Az ipar vezető ága a könnyűipar, ezen belül a textil-, az élelmiszer-, a fa- és a dohányipar. A kommunizmusban kialakított, az ásványi nyersanyagok feldolgozására épülő nehézipar mára jóformán megszűnt, csak a kőolaj-finomítás jelentős. A villamos áram 98%-át a jobbára a Drin folyóra telepített vízerőművek fejlesztik.
Kereskedelem
Exporttermékek: szövetanyagok, cipők, aszfalt, fémek és fémáruk, zöldségek, gyümölcs, dohány.
Importtermékek: műszaki felszerelések és alkatrészek, általános élelmiszer ipari termékek, ipari termékek, olajszármazékok, textil.
Főbb kereskedelmi partnerek: Olaszország, Görögország, Németország, Macedónia, Ausztria, Törökország, Bulgária.
Az országra jellemző egyéb ágazatok
Az 1990-es évek óta a szolgáltatóipar, s ezen belül is főként az idegenforgalom látszik döntő jelentőségűvé válni Albánia gazdaságában. Az üzleti szolgáltatások, a kiskereskedelem és a vendéglátóipar még gyermekcipőben jár, az idegenforgalmi infrastruktúra kiépítése azonban megindult, s a belföldi turizmusban részt vevők, illetve az országba látogató külföldiek száma egyaránt évről évre növekszik.
Közlekedés
Az A1-es autópálya
Albánia közlekedési infrastruktúrája a múlt örökségeként meglehetősen fejletlen. A 18 ezer kilométernyi úthálózat mindössze 39%-a (7020 km) burkolt, 15%-a főútvonal (2400 km), s nagy része még az 1930-as években épült. Az Európai Unió támogatásával épülő, a Balkán-félszigetet kelet–nyugati irányban átszelő főforgalmi útvonal (VIII. számú korridor) albániai részeként napjainkban épül a Durrës–Elbasan–Ohrid autópálya. Hasonló tervek születtek a Montenegrót Görögországgal összekötő, Albániát észak–déli irányban, Shkodra és Gjirokastra érintésével átszelő IV. számú korridor kiépítéséről.
Albánia teljes, villamosítás előtt álló vasútvonalának hossza 677 kilométer, ennek egyharmada (230 km) teherszállításra használt szárnyvonal.
Az ország egyetlen hajózható folyója a Buna, a tengeri kereskedelmi flotta pedig huszonnégy hajót foglal magában, amelyek együttes kapacitása 2006-ban meghaladta az 52 000 bruttóregisztertonnát. Jelentős kikötők Durrës és Vlora. Az ország egyetlen nemzetközi polgári repülőtere a Tirana melletti Teréz anya repülőtér, emellett két katonai repülőtér is található az országban. A tervek szerint 2010-ig adják át a kukësi nemzetközi terminált.
Hírközlés
A hírközlési piac liberalizálódásával 1991 óta megsokszorozódott a nyomtatott és elektronikus sajtótermékek száma, 2003-ban 17 napilap, 60 heti- vagy havi lap és 45 képes magazin jelent meg Albániában, s a 3-3 közszolgálati televízió és rádióadó mellett mintegy 60-60 televíziós csatorna és rádióadó sugárzott műsort. A fejletlen telefonhálózatot a 2004-ig monopolizált helyzetben lévő állami szolgáltató, a Telekom Shqiptar bővítette, de Albánia ma is sereghajtó az európai telefonellátottsági statisztikában. A mobiltelefon-használat szintén nem általános (35 készülék/100 fő), az internetlefedettség pedig kifejezetten lehangoló képet nyújt (2005-ben 75 ezer internetfelhasználót tartottak nyilván)
Kultúra
A Tiranai Egyetem főépülete
Az albánok (saját nyelvükön shqiptarë) az indoeurópai albán nyelvet beszélő nép tagjai. Eredetük kérdései mindmáig vita tárgyát képezik a nyelvészek és a történettudósok körében, de az illír–albán kontinuitáselmélet a legelfogadottabb. Alapvetően két, nyelvében és kultúrájában is elkülönülő csoportra oszthatók: a közép-albániai Shkumbin folyótól északra a gegek, délre pedig a toszkok élnek.
Művészetek
A középkorban és az újkorban jelentősnek mondható albán képzőművészet, zene vagy szépirodalom nem alakult ki, jobbára az ortodox egyházhoz kötődő ikon- és falfestészet, szakrális irodalom keretein belül maradt. A 19–20. század fordulóján kibontakozó nemzeti mozgalom hozta magával a magas művészetek albániai térnyerését is.
Szobrászat
Az albán szobrászat a 19. század végén született meg és az 1920-as évektől, az első köztéri szobrok megjelenésével bontakozott ki (O. Paskali). Az állampárti szocialista realizmus időszakában százával születtek monumentális szobrok (J. Paço, Sh. Hadëri, M. Dhrami), de a sematizmustól elszakadó művek is (H. Beqiraj, Dh. Gogollari). Napjaink népszerű albán szobrászai P. Vukaj, G. Mulliqi, H. és I. Xhixha.
Festészet
Az albán festészet korai évszázadainak legjelentősebb irányzata a bizánci fal- és ikonfestészet volt (Onufri). A 19. század utolsó negyedében megszülető modern albán festészet első korszakában realisztikus történelmi tablók, portrék és zsánerképek (K. Idromeno, N. Martini, S. Rrota), illetve tájképek készültek (S. Xega, V. Mio), majd az 1930-as évektől megjelent az impresszionizmus (A. Buza, S. Kaceli). Az 1944–1991 közötti kommunista korszakot a párt előírta szocialista realizmus egyeduralma jellemezte, amelyből csak keveseknek sikerült rövid időre kitörni (S. Kamberi). A rendszerváltást, a művészeti szabadság elnyerését követően az albán festészet ismét igazodik a modernista világáramlatokhoz (I. Kodra, A. Grezda).
Zene
Az albán zene komolyzenei ága az 1920-as években alakult ki (M. Gjoka), de az első monumentális zenei művek csak a második világháború után jelentek meg (Ç. Zadeja, P. Jakova, T. Harapi). A rendszerváltás után a korábbi évtizedek nyugati áramlatai is elérték Albánia zenei világát (A. Peçi, V. Tole). A populáris könnyűzenét a második világháború előtt a népzenei alapú városi műdalok képviselték. A kommunista korszakban a nyugati típusú könnyűzene nem terjedhetett el, s csak a rendszerváltás óta követi az albán könnyűzene a nemzetközi trendeket (A. Gjebrea, Giovanni & Sebastian).
Irodalom
Az albán irodalom korai, 15–19. századi szakaszát először a katekizmusfordítások és vallásos költemények jellemezték (P. Budi, P. Bogdani), majd a 18. századtól a muzulmán hagyományú bejtedzsi költészet (N. Frakulla). A 19. század második felében, az albán nemzeti tudat ébredésével, a Rilindja mozgalom kibontakozásával jelent meg a romantikus költészet mellett a kiforrott próza (N. Frashëri, N. Mjeda, Asdreni, P. Vasa, A. Z. Çajupi). A nemzeti függetlenség elnyerése (1912) után megjelentek a történelmi, társadalmi és filozófiai témák (Gj. Fishta, Migjeni, F. Postoli). Az 1944 utáni korszak szocialista-realista irodalmának legfőbb feladata a kommunizmus és a párt dicsőítése volt (D. Agolli, F. Arapi, M. Camaj, F. Gjata. E korszak üdítő kivételei voltak I. Kadare történelmi regényei és Q. Buxheli társadalomszatírái. A kortárs albán irodalom kiemelkedő alakjai Kadare mellett F. Kongoli, T. Keko.
Színház
A 19. század végén kibontakozó albán színházművészet a kezdetekben amatőr színjátszó körök keretei között folyt, és csak 1944 után nyíltak meg az első kőszínházak. A kommunista érában eleinte a szocialista realista, sematikus darabok színpadra állítása volt jellemző, majd az 1960-as évektől megjelentek a klasszikus színpadi hagyományok is az albán színházakban. Az 1990-es évektől megjelentek a modern kortársi irányzatok, az abszurd dráma és az alternatív előadó-művészet.
Filmművészet
Az 1905-ben megindult albán filmművészet évtizedekig dokumentum-rövidfilmek és filmhíradók készítésére szorítkozott. 1952-ben indult meg a sematikus, szocialista realista játékfilmek gyártása, s csak az 1970-es évektől jelentek meg az értékes művészfilmek több műfajban is. Az 1980-as évektől a társadalom- és jellemábrázolás is megjelenhetett a játékfilmekben, s fellendült a dokumentumfilm-gyártás. Az 1991-es rendszerváltás utáni filmek az átmenet, vagy a megelőző kommunista korszak társadalmi problémáit elemzik. Jeles albán rendezőegyéniségek Dh. Anagnosti, K. Dhamo és K. Çashku, színészek K. Roshi és S. Pitarka.
Hagyományok, néprajz
Az albánok hagyományosan törzsekre, ezek pedig vérségi nemzetségekbe oszlanak, illetve oszlottak. Társadalmuk a legutóbbi időig erősen patriarchális jellegű, férfiközpontú volt, és elevenen éltek olyan ősi jogszokások, mint a vérbosszú, a vendégbarátság stb. A hegyvidékek népei hagyományosan transzhumáló állattartással (juh, kecske), esetleg erdőgazdálkodással foglalkoztak, az alföldi népesség városokba tömörülve folytatott földműves- vagy kereskedelmi tevékenységet, emellett messze földön híresek voltak az albán takácsok, fafaragók, ötvösök, fegyverművesek munkái.
Az albán népzene rendkívüli formai és műfaji gazdagságáról ismert, az egyszólamúságtól a polifónián át a pentatóniáig. Sajátos az albán nép hagyományos hangszerkultúrája is.
Turizmus
Ksamil tengerpartja
A mediterrán tengerpart, a természeti szépségekben páratlanul gazdag hegyvidék, valamint a városok műemlékei hatalmas idegenforgalmi potenciát képviselnek, amelynek kiaknázását az elzárkózási politika és az infrastruktúra hiánya az 1980-as évek végéig megakadályozta.
A turisták számára erősen ajánlott a hastífusz, a veszettség, a kullancsok által terjesztett agyvelőgyulladás, a hepatitis A (az egész országban középmagas a fertőzésveszély) és B (az egész országban alacsony a fertőzésveszély) elleni oltás.
Kötelező oltás, a sárgaláz elleni védőoltás, ha fertőzött országból érkezik/országon át utazik.
Forrás: Wikipedia; Képek: Google
Korrektúra: www.hirmagazin.eu;
Cím: Nem köthető városhoz Albánia
Tel: 0036705322177
E-mail: [email protected]
Web: www.hirmagazin.eu
