7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek

Alatta finom a csók

A szeretet ünnepének elmaradhatatlan kelléke. Már a kelták csodálták tulajdonságait. A fagyöngy nemcsak kiváló gyógyító, a ház dekoratív adventi dísze is.

Alatta finom a csók

Ennek a mutatós, fán termő növénynek, népies nevén madárlépnek régi időktől fogva varázserőt tulajdonítottak. A kelták már ismerték a fagyöngy áldásos tulajdonságait, az elmúlt évszázadokban pedig újabb és újabb jótékony hatására derült fény.

Hazánkban is jól ismert, örökzöld növény, gömb alakú cserje, de előfordul lombos fákon is, leggyakrabban nyárfán, fűzfán, almafán, akácfán találkozhatunk vele. Termése ragadós, bogyószerű. A bogyótermések nedvéből régen légyfogót készítettek. Madárfogó lépnek is használták. Magyarországon csak a fehér és a sárga fagyöngy ismert, de világszerte több mint ezer fajta létezik a fagyöngyfélékből.

A növény kiváló gyógyír számos betegségre, panaszra, adventi díszként pedig egyes helyeken nélkülözhetetlen. A skandináv mitológiában Frigg, a szeretet istennője a fagyöngyöt a szeretet jelképévé tette ? valószínűleg nem véletlenül hozzák összefüggésbe a szeretet ünnepével.

A régi germán időkben úgy tartották: a fagyöngy elűzi az ártó szellemeket, a fákat megvédi a villámcsapástól. A régiek úgy tartották, hogy a Szent Iván éjszakáján szedett fagyöngy különösen hatásos a különféle rontások, démonok ellen, ezért előszeretettel akasztották fel a házak mennyezetére.

Vérnyomáscsökkentéstől a daganatosok gyógyszeréig

Egyes kutatók már a húszas évek elején daganat ellen jól használható gyógyszert láttak a fagyöngyben. Rudolf Steiner ekkoriban már esélyesnek tartotta arra, hogy majdan a rák lehetséges gyógyszereként alkalmazzák. A modern kutatások eredményei alapján számos készítményt állítanak elő belőle, fő hatóanyaguk az immunrendszer-erősítő lektin.

Kiderült tehát, hogy valóban jótékony hatással van a rákbetegségekben szenvedőkre: sok beteg számolt be arról, hogy a fagyöngykészítmények nemcsak fizikailag hatottak rájuk pozitívan, de életvidámságukat is visszaadták..

A fagyöngy a kevésbé súlyos esetekben is kiváló segítség. A középkorban a kelések és a sebek gyógyítását oldották meg a fagyönggyel. Régóta segít görcsök esetén a menstruációs zavarok kezelésére is alkalmas. Használják belső vérzésekre és nyugtató hatással is bír.

Alatta finom a csók

Hatékony vérnyomáscsökkentő, teájából készül a vérnyomás-szabályozó ital. Csökkenti a magas vérnyomást kísérő panaszokat: a szédülést, fülzúgást. Az alacsony vérnyomást viszont emeli. A keringési rendszer egyéb problémáit is kezeli, érelmeszesedés esetén és szívbetegségeknél is alkalmazható. Serkenti a szívműködést, erősíti a szívet és csökkenti a pulzusszámot. Nem véletlenül, hiszen szívre ható viszkotoxint, aminokat, lektint, lignánt, flavonoidokat és fahéjsav-származékokat tartalmaz.

A növény összetevői az endorfinok, a természetes hangulatjavítók és fájdalomcsillapítók termelését és elválasztását is serkentik, valamint erősítik az immunrendszert.

Hogy milyen tápanyagok találhatók a fagyöngyben, azt az is befolyásolja, hogy mi a gazdanövénye, hiszen akkor azok egy részét belőle szívja fel.  Nem bizonyított, de a nyárfán élő fagyöngy gyógyhatásait tartják a legjobbnak.

Csodatevő fagyöngy tea

Alatta finom a csók

Fontos tudni, hogy a fagyöngyből leggyakrabban készült gyógyhatású szert, a teát nem forralással kell készíteni. Fél napig hideg vízben kell áztatni. A szárított fagyöngyöt lehetőség szerint mindig szaküzletben vegyük, a teához két púpos teáskanálnyi adagot használjunk.

Áztassuk 1/4 l hideg vízbe, és fél nap után kicsit melegítsük, majd szűrjük le. Ízesíthetjük is, de legfeljebb egy teáskanálnyi mézzel. Naponta maximum két csészényit igyunk meg belőle, kortyolgatva.

Daganatosok számára a tea nem elég, nekik ajánlottak a fagyöngy hatóanyagú, injekciós készítmények, melyeket kúraszerűen kell alkalmazni.  Megjegyezendő, hogy a fagyöngyöt nem szabad 34 hétnél hosszabb ideig használni, és mindig érdemes ellenőrizni, mi a helyes adagolása. A túladagolás ugyanis májkárosodással is járhat.

Fontos tudni azt is: a túl nagy mennyiségű fehérfagyöngy levél vagy bogyó görcsös rángatózást, kómát okozhat, súlyos esetben akár halált is. Vizsgálatok szerint a fehér fagyöngy potenciálisan mérgező, ám ha legfeljebb 3 bogyót vagy 2 levelet fogyasztunk, nem valószínű a mérgezés. Gyermekektől azonban tartsuk távol a fehér fagyöngyöt!

Ne használják terhes nők sem, mert méhösszehúzódást okoz. Csakis orvos felügyelete mellett, szülés megindítására alkalmazható. A fehér fagyöngy csökkentheti a pulzust, ezért akiknek szívbetegségük van vagy volt már szívrohamuk, ne használják!

Mutatós dísz

Noha hazánkban is igen elterjedt, mégis leginkább az amerikai filmekben láthatjuk dekorációként a fagyöngyöt, ott ugyanis szokás karácsonykor a házakat díszíteni vele.  Sok helyen lóg a fagyöngy az ajtó felett. A fagyöngy különleges helyet foglal el a magyal, a vadborostyán vagy a krisztustövis mellett, melyeket koszorúfonásra használnak. Van, ahol mennyezetre akasztják, egyeseknél a gazdagság jelképe. Egy angolszász hagyomány szerint a szerelemhez is sok köze van: aki ugyanis a fagyöngy alatt ad csókot a kedvesének, örökké fog tartani a szerelme?

Forrás: Napidoktor.hu

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem