Hirmagazin
Image default
Főhírek

Alakul a Fidesz-ellenes nagykoalíció Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc részvételével

A Tisza Párt vezetője kihasználva a Fővárosi Közgyűlés adta lehetőségeket, csendben igyekszik betagozódni a baloldali tömbbe.

Sorra kezdett tárgyalásba a Fővárosi Közgyűlés vezetőivel Magyar Péter. A politikussal való egyeztetést mostanáig mindössze a kormánypártok frakcióvezetője, Szentkirályi Alexandra utasította el, a Fidesz–KDNP-frakció nem hajlandó olyan jelöltet támogatni, amely Gyurcsány Ferenc jelöltjét, azaz Karácsony Gergely főpolgármestert támogatja. 

Ezzel szemben a baloldalon sokkal szívesebben látták Magyar Pétert, aki augusztus elsején tárgyalásokat kezdett Karácsony Gergellyel az együttműködésről. A főpolgármester-választást megnyerő politikus korábban többször nyilatkozott arról, hogy októbertől egy DK–MSZP–Párbeszéd–Tisza Párt–Kutyapárt együttműködést lát maga előtt. 

Ez a felállás azt jelentené, hogy az újdonsült Tisza Párt gyakorlati politikáját tekintve is betagozódna a baloldali összefogás pártjai közé. 

A Karácsony Gergellyel való találkozást követően Magyar Péter augusztus 9-én egyeztetett az LMP bukott főpolgármester-jelöltjével, Vitézy Dáviddal is. A tárgyalásokat követően mindkét politikus szűkszavúan nyilatkozott arról, hogy kiemelt fontosságúnak tartják Budapest működését, továbbá a fővárosi cégek vezetésébe szakembereket helyeznének el. 

Sajtóinformációk szerint ugyanakkor a tárgyalásokon ennél sokkal komolyabb témák is napirendre kerültek. Ilyen a főpolgármesteri kabinet kérdése is. A Magyar Nemzet birtokába jutott információk szerint ugyanis a Tisza Párt vezetője Vitézy Dávidot is bevonná a baloldali együttműködésbe, és ha másképp nem, főpolgármester-helyettesi címmel kínálná meg az általa is Fidesz hekkjének nevezett volt közlekedési államtitkárt. 

Vagyis a mostanáig nyilvánosságra hozott információk alapján Magyar Péter és Karácsony Gergely egy Fidesz-ellenes, baloldali nagykoalíció létrehozásán fáradozik, ezzel felkészülve a 2026-os választásokra. Azon a voksoláson a DK–MSZP–Párbeszéd alku szerint a három párt közösen, egy miniszterelnök-jelölttel indul, tehát Karácsony ebben a felállásban egyértelműen Gyurcsány kitartottja, aki egyébként a jelenleg ismert információk szerint továbbra is a DK budapesti elnöke, amellett, hogy pártelnök is. 

A baloldali nagykoalíció tervét alátámasztja a korábbi főpolgármester, Demszky Gábor napokban tett kijelentése is, aki egyébként az állította, Karácsony Gergely győzelme valójában vereség, és amennyiben Magyar Péter nem fog össze vele, mind a ketten megbuknak. Demszky emellett kiemelte, véleménye szerint a nemzetközi politikai közeg alig várta, hogy támogathassa Magyart, így nincs is más hátra, mint összefogni vele a Fidesz leváltása érdekében.

Borítókép: Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc (Fotó: Montázs – MTI)

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

A kulturális és innovációs miniszter szerint a HU-rizont program 2025-ös pályázata, a magyar kutatókat és a magyar gazdaságot segíti, amely 8 Milliárd forint összkerettel indul..

Géza

Medveriasztás Magyarországon: a szakemberek is óvatosságra intenek.. Mit tilos, és mit szabad? Medveszakértő válaszol..

Géza

A nyugdíjasok helyzete és biztonsága kiemelt figyelmet élvez a nemzeti kormány politikájában..

Ádám Petra

Leave a Comment