13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeNagyvilágUtazás, túrák külföldönAlacsony költségvetésű út, mutatjuk hogyan

Alacsony költségvetésű út, mutatjuk hogyan

Nagyon sokan szeretnének hosszú utazásokat megtenni, de nem tudják megengedni maguknak, mert borsos árakat kérnek el egy-egy ilyen utazásért. A kalandok kedvelőinek hoztunk egy alternatív megoldást, ami alapján, kalandos utón indulhatnak el.

barcelonaTöbb olyan uticél is van, amelyek bizony eléggé borsosnak tűnhetnek,mint például egy út Barcelonába. Azonban ha szemfülesek vagyunk, akkor alacsony áron is megoldhatjuk az utazást minimális kényelemmel. Válasszunk diszkont légitársaságot, akkor már 7500 forintért elrepülhetünk Barcelonába. Ez azt jelenti, hogy oda vissza megvagyunk 15 ezer forintból, erre még rájön 19 ezer forint illeték, így összesen az utazásunk megvan mindössze 67 ezerből. Barcelonában már csak meg kell találni az olcsóbb helyeket és akkor napi 30-40 eurós költekezéssel meg is vagyunk. Ebbebenne vannak a belépők, a szállás és az éttermi menü is.

Akik hosszabb útra szeretnének menni azoknak, ajánlhatjuk Isztambult céljuknak. Szervezzük meg saját magunk az utazásunkat tömegközlekedési eszközökkel, mert úgy alacsonyabb áron is kihozhatjuk az utat. Összesen 40 ezer forintot is spórolhatunk, ha mi szervezzük az utat. Az útvonal is meg van már tervezve. Budapestről el kell jutni Bukarestbe, majd ott felszállni a megfelelő vonatra és már Isztambulban vagyunk. Ez mindössze 20 és 22 ezer forint körül megvan. Egyetlen hátulütője ennek az utazásnak, hogy Bukarestben 8 órát kell várni a vonatra.

Törökországban olcsóbban megússzuk, mint az imént említett Barcelonában, ugyanis itt már napi 25-30 euróból vígan élünk. Ez ugyanúgy tartalmazza a szállást és a menüt is. Nem vesznek el jutalékot, ha saját szervezésbe mentünk ki és nem egy utazási irodával. Összehasonlítás képen Isztambulban nagyjából 80 ezer forintért szerveznek utakat az utazási irodák, ebben természetesen nincsen benne a költőpénz és más illeték sem.  Tehát egy utazási iroda elkér tőlünk 100 ezer forintot is akár, de ha önerőből szervezzük meg az utat, akkor akár 70 ezer forintból is megoldhatjuk.

istanbul

Hoztunk még néhány példát nektek. A következő állomás legyen Mexikó. Ide azért már nem kis pénzből tudunk eljutni önerőből sem. Ha több mint 2 hetet akarunk ott lenni, akkor fontoljuk meg, hogy megszervezzük magunknak az utat. Bécsből 508 euróból elrepülhetünk Mexikóba. Ott nagyjából napi 40 dolláros költekezéssel kel számolni maximum. Összehasonlításként az utazási irodák ajánlata egy ilyen Mexikói 20 napos útra nem kevesebb, mint 650 ezer forinttól kezdődnek. Ennyi pénzből, önerőből akár 3 hónapot is élhetünk ott.

mexico

Még egy közkedvelt hely Nepál, azoknak akik szeretnek utazgatni és felfedezni a világot az felkapja a hátizsákot és belevág. Amennyiben bevállaljuk, hogy kényelmetlenül utazunk az olcsó buszokon és vonatokon, akkor akár fél millió forintot is meg tudunk spórolni míg eljutunk Katmanduba. Az út oda-vissza 150-160 ezer forintból jön ki. Nepálba elegendő napi 12 dolláros büdzsé. Az utazási irodák egy ilyen út megszervezéséért 500 ezer forintot kérnek el. A hátulütője az ilyen utazásnak, hogy tényleg kényelmetlen, ha magunk szervezzük.

katmandu

Körülbelül Pekingbe is eljuthatunk 70 ezer forintból. Az út nagyjából 7 napba kerül vonattal. Pekingbe nem olyan olcsó az élet, de ha megszorítjuk a nadrágszíjat, akkor már 25 dollárból elvagyunk naponta. Az utazási irodák mindennel együtt egy 15 napos útért nem kevesebb, mint 450 ezer forintot kérnek el.

peking

Pakoljuk össze a hátizsákot és induljunk világot látni saját szervezésben.

Forrás: delina;

Kép: https://pixabay.com

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem