Home Főhírek Belföldi hírek Akiknek a kérelmét elutasítják Magyarországon, azokat visszaküldik oda, ahonnan jöttek

Akiknek a kérelmét elutasítják Magyarországon, azokat visszaküldik oda, ahonnan jöttek

forrás: MTI

Magyarország nyilvántartásba veszi mindazokat, akik menedéket kérnek az országban, és akiknek a kérelmeit elutasítják, azokat visszaküldi abba az országba, ahonnan jöttek, akik pedig pozitív elbírálást kapnak, maradhatnak – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Novi Magazin című szerbiai hetilapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában. Hangsúlyozta, hogy különbséget kell tenni menekültek és gazdasági bevándorlók között.

Kiemelte, hogy a migránsok 99 százaléka Szerbiából érkezik Magyarországra. Elmondta, hogy az idei év első nyolc hónapjában 166 ezer migráns érkezett Magyarországra, és „nem túlzás azt állítani, hogy az év végéig körülbelül 400 ezerre nő a számuk”. Hozzátette, hogy 142 ezren kértek menedéket, de a legtöbbjük már elhagyta az országot.

Szerinte a magyar-szerb határon felállított ideiglenes biztonsági határzár hatékony, mert anélkül a zöldhatár teljesen nyitott lenne. Aláhúzta, hogy a magyar-szerb határon hét hivatalos határátkelő van, Magyarországra és a schengeni övezetbe érvényes útlevéllel és vízummal bárki beléphet, de meg kell állítani azokat, akik ezt illegálisan akarják megtenni.

Szijjártó Péter hozzátette, hogy Budapest az Európai Unió előírásainak megfelelően jár el, a schengeni határvédelemről szóló kódex szerint ugyanis a schengeni övezet védelme a határországok feladata, az övezetbe pedig csak a kijelölt határátkelőkön lehet belépni.

Tehát amikor Magyarország a zöldhatárt védi, akkor az EU előírásainak megfelelően jár el – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter a szerb hetilapban, majd hozzátette: ezért is tartja furcsának, hogy a nemzetközi sajtóban és politikában azért bírálják Budapestet, mert tartja magát az előírásokhoz.

„Az várjuk, hogy ne bíráljanak bennünket azért, mert tartjuk magunkat az EU előírásaihoz, és azt is, hogy álljon le a hazugságkampány egy olyan ország ellen, amely nagyon komoly helyzetben, egy kihívásokkal teli időszakban is tartja magát az EU-s előírásokhoz” – szögezte le a tárcavezető.

Hozzáfűzte, hogy a nyugat-balkáni migrációs útvonalat komolyan kell venni, mert Brüsszel eddig csak a Földközi-tengeren áthaladó útra figyelt, de az Európai Unió határvédelmi ügynökségének (Frontex) adatai szerint több migráns érkezik a nyugat-balkáni útvonalon.

Azt is kijelentette, hogy Magyarország nem támogatja a migránsok befogadására vonatkozó kvótarendszert, szerinte a kötelező kvótákon alapuló politika bukásra van ítélve, mert az nemcsak a migránsok számára jelent bátorítást, hanem az embercsempészek számára is.

 

Exit mobile version
Megszakítás