14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságAhol biztosan megéri ingatlanba fektetni

Ahol biztosan megéri ingatlanba fektetni

Ahol biztosan megéri ingatlanba fektetni

Az ingatlanpiac fellendülése megugrasztotta a hazai árakat. A már így is magasnak tűnő ingatlanárak viszont még mindig emelkednek. Előrejelzések szerint a növekedési tendencia sokáig folytatódni fog, emiatt pedig jobban tesszük ha minél hamarabb lebonyolítjuk az ingatlanvásárlási tranzakciókat.

Fókuszban a nagyvárosok

A családi házak esetében a 2018-as drágulás nem a fővárost érintette leginkább. Míg Budapesten a családi házak átlagos négyzetméter árait tekintve 13%-os változás történt az idei évben, addig Kecskeméten 16%-os, sőt Veszprémben 19%-os növekedés ment végbe. Ettől elmarad Szeged, Miskolc, Debrecen és Győr is, ahol 5-10%-kal szintén felfelé módosultak az családi házak átlagárai.

A százalékokon túl izgalmasabb kérdés, hogy vásárlóként milyen kínálati árakkal találkozhatunk egy-egy hirdetésben. Az égig érő árak természetesen a fővárosra jellemzőek leginkább. Budapesten a családi házak átlagos négyzetméter árai 400 ezer forint fölé emelkedtek augusztusban. Miskolcon és Veszprémben is magasak voltak az árak, négyzetméterenként átlagosan 300 ezer forint feletti összegekért kínálták az eladók ingatlanaikat. A középkategóriába Debrecen, Győr és Szeged tartozik, ahol 245-270 Ft/m2 között mozogtak az átlagos négyzetméter árak.

A tégla-és panellakások tekintetében szintén a budapesti árak vezetik a listát. Augusztusban átlagos négyzetméter áruk meghaladta a 700 ezer forintot is. Ugyan egyik nagyváros se ért még a nyomába, a drágulások mértékét tekintve azonban nem maradtak le teljesen a versenyben.  Az év elejéhez képest nagy mértékű, 16%-os áremelkedés jellemzi a kecskeméti és debreceni téglalakásokat, a középmezőnyben a családi házakhoz hasonlóan pedig a téglalakások között is megtaláljuk Szegedet, Miskolcot és Győrt, 10%-on aluli változással.

A panellakások kínálati árai valamivel barátságosabb képet mutatnak. Budapesten a téglalakások és a panellakások átlagos négyzetméter árai között augusztusban 240 ezer Ft/m2 különbség mutatkozott. Debrecenben, Győrben és Kecskeméten 300-350 ezer Ft/m2 között mozogtak a panellakások a átlagos négyzetméter árai. Az eladásra kínált miskolci panellakások ezzel szemben még a 300 ezer Ft/m2 átlagárat sem érték el a nyár végére.

Aranyat érő területek Budapesten

Budapestnek vannak olyan kiemelt pontjai, ahol most különösen megéri ingatlant vásárolni. Ezeken a helyeken a jövőben fejlesztési projektek megvalósítását tervezik, melyeknek köszönhetően felértékelődnek az ingatlanok. A fővárosban ilyen rész például a Budai Várnegyed, Várkert Bazár, Rác fürdő és a Csepel-sziget északi része.

A legnagyobb fejlesztések várhatóan a Puskás Stadion és a Papp László Sportaréna környékén lesznek, a Liget Budapest Projekt pedig már zajlik is. Továbbá ezen felül számos városrendezési tervet (parkosítás, lakó, iroda és kereskedelmi területek létrehozása) jelentettek be például a Millenáris, illetve a Keleti és a Nyugati pályaudvar környékén is. A megújulástól élhetőbbé váló főváros a remények szerint sok ember számára lesz vonzó az otthonteremtésre.

Forrás és címlapkép: Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work