Home Sport 2024. évi nyári olimpiai játékok Ahogy Tokióban 3 évvel ezelőtt, Tárnok 24 esztendős büszkesége a 200 méteres...

Ahogy Tokióban 3 évvel ezelőtt, Tárnok 24 esztendős büszkesége a 200 méteres férfi pillangóúszás olimpiai aranyérmének megszerzésére készült Párizsban is. 150 méterig minden rendben is volt, de a nagy rivális Léon Marchand ellenállhatatlan hajrát produkált.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Milák Kristóf ezüstérmet nyert a férfi 200 m pillangón a párizsi olimpián.

A „rejtőzködő” sportoló az előfutamok és a középdöntők során is toronymagasan a legjobb időt repesztve a 4-es pályára kvalifikált a döntőben, mellőle, az 5-ös kőről rajtolt a hazaiak által támogatott francia Léon Marchand, akit előzetesen a legfontosabb riválisnak könyveltek el, bár az ő olimpiai programja sokkal sűrűbb, így nem lehetett tudni – kisvártatva a 200 mellen volt érdekelt az este folyamán -, mely számokat favorizálja igazán.

(A szám másik magyarja, Milák Kristóf korábbi edzéstársa, Márton Richárd a keddi középdöntők során hullott el, a 14. helyen fejezte be a versenyzést.)

Szokása szerint idegőrlő lassúsággal sétált ki a medencetérbe Milák Kristóf, majd a vetkőzését sem vette fürgébbre, ahogy a rajtkőre lépését sem. A játszmázásnak azonban vége lett, amit elhangzott a dudaszó, és medencébe ugrottak a versenyzők.

Milák már 50 méternél kiemelkedett, 2 tizeddel középdöntős idejénél is jobb részidővel fordult először.

A második ötvenen 52,86-tal már 6 tizedet vert saját magára, egy testhosszat a többiekre.

150-nél valamennyire zárkózott Marchand, és a hajrára meg is előzte Milákot, nem sikerült tehát a címvédés. Léon Marchand – Bob Bowman „phelpsi” műhelyéből – lett az olimpiai bajnok.

Az aranyérmes francia Léon Marchand (k), az ezüstérmes Milák Kristóf (b) és a bronzérmes kanadai Ilya Kharun (j) a férfi 200 méteres pillangóúszás eredményhirdetésén a 2024-es párizsi nyári olimpián a Párizs melletti Nanterre-ben lévő Paris La Défense Arénában 2024. július 31-én. MTI/Kovács Tamás

Marchand Párizsban már a második aranyát nyerte, ideje (1:51,21) jobb, mint amivel Milák Tokióban nyert, a győztes idő olimpiai rekord is, a Honvéd úszója 1:51,75-ös idővel érte el a falat. Miláknak ez a harmadik ötkarikás érme, Tokióban 100 m pillangón volt még egy ezüstje a 200-as arany mellett.

A verseny után a vegyes zónában Milák Kristóf nem nyilatkozott, és a hivatalos sajtótájékoztatón sem jelent meg. Korábban azt ígérte, szólni fog a versenyek után.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőKét fő gyanúsított elfogásában kérik rendőreink a lakosság segítségét!
KövetkezőA héten kezdik a tankönyvek kiszállítását az iskolákba
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás