A siófoki szállás egyik tulajdonosa már az első napokban is fenyegette a kistestű állatot. A tragédia akkor történt, amikor a családfő békülni akart.

Tragédiába torkollott egy család nyaralása Siófokon, akik az utazásra a kistermetű kutyájukat is magukkal vitték. Mivel tudták előre, hogy a kedvencük is velük tart majd, eleve olyan szállást kerestek, amely kutyabarátként hirdette magát. A siófoki szálláson azonban kiderült, hogy korántsem szeretik és tűrik meg az állatokat.

Az esetről a Kutyabarathelyek.hu számolt be, az oldalnak pedig a családfő részletesen elmesélte, hogy pontosan mi történt a nyaralásuk alatt. A család a hét elején érkezett az apartmanba, ám kiderült, hogy a szállásnak több tulajdonosa is van, ők pedig a helyszínen nem azzal találkoztak, akivel lebeszélték a foglalást.

A kutyus a kertben volt, amikor a nyaralás első napjaiban a gazdik arra lettek figyelmesek, hogy a helyszínen tartózkodó tulajdonos durván kiabált és fenyegetőzött a kiskutyával. Amikor másnap megismétlődött a jelenet és a családfő kiment, a tulajdonos azt mondta, azért kiabál az állattal mert fél, hogy megtámadja őt, így arra kérte a családot, hogy vigyék be.

A kiskutyát ezután az apartmanban tartották és, amikor sétálni vitték a családfő kezében a kutyával a tulajdonoshoz ment, hogy meg tudják beszélni a történteket. A tulajdonos viszont ekkor is fenyegetőzésbe kezdett.

„Ismét fenyegetőzni kezdett, immár nem csak a kutyát, de a gazdákat is »felrúgással« és hasonlókkal riogatta. E szóváltás közben kapta fel a rudat, mivel aztán a gazdának nekiesett: így érte az egyik ütés a kiskutyát, aki valószínűleg azonnal életét vesztette.”

– írja a portál a történteket.

A család végül szeretett kiskutyájuk hamvaival tért haza a nyaralásból, ami így végül rémálommá vált.

A Kutyabarathelyek.hu az eset után felkereste Somogy Megyei Rendőrfőkapitányságot.

„A Siófoki Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 58 éves helyi férfi ellen. Kollégáim az eljárás során vizsgálják az állatkínzás bűncselekmény körülményeit is, azonban tekintettel arra, hogy a nyomozás folyamatban van, egyelőre bővebb információval nem szolgálhatok.”

– mondta Orbán Zoltán rendőrőrnagy, a kapitányság sajtószóvivője a portálnak.

szmo