14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldAggasztó információk szivárogtak ki az Iszlám Állam vezetőjéről

Aggasztó információk szivárogtak ki az Iszlám Állam vezetőjéről

Szer­dán este két ame­ri­kai te­le­ví­zió is kö­zölt in­for­má­ci­ó­kat a ter­ror­szer­ve­zet ve­ze­tő­jé­ről.

Al-Bagdadit, a 46 éves, iraki származású terroristavezért egy ideig halottnak hitték, tavaly szeptember óta azonban – hírszerzési jelentések szerint – egyértelműen Moszulban bújt meg. Az NBC és a Fox televízió szerdán este amerikai katonai forrásra hivatkozva azt közölte: al-Bagdadi öt hónappal ezelőtt – amikor az iraki hadsereg körbezárta Moszult – menekült el a városból, s az Iszlám Állam vezetését maroknyi követőjére bízta.

Az NBC a Reuters hírügynökségre utalva jelentette, hogy a terroristavezér valószínűleg a sivatagban bujkál.  

Aggasztó információk szivárogtak ki az Iszlám Állam vezetőjéről

Al-Bagdadi 2014-ben, miután a terrorszervezet elfoglalta Moszult, a város nagymecsetjében „minden muzulmán vezetőjének” és „emírnek” kiáltotta ki magát, és nem nagyon mutatkozott a nyilvánosság előtt. Az Iszlám Államnak mintegy 15 ezer harcosa van Irakban és Szíriában, 2500-ra tehető a Moszul nyugati részében és Tel-Áfár városában harcolók, és még ezrek lehetnek az Eufrátesz völgyében.

Az NBC katonai forrása szerint a terrorszervezet tagjainak létszáma rohamosan csökken, és miközben a szíriai Rakkában még mindig 3-4 ezren vannak, az ostromlott Moszulból az amerikaiak támogatta iraki hadsereg egyre jobban kiszorítja őket. Az offenzíva az észak-iraki város felszabadítására öt hónappal ezelőtt indult meg.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work