15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőKultúraAfrikai nővé alakították a magyar lányt

Afrikai nővé alakították a magyar lányt

Balogh Boglárka Törzsek és én című arcképsorozatában az eltűnő kultúrák páratlan értékeire hívja fel a figyelmet.

Afrikai nővé alakították a magyar lányt

Milyen afrikai szépségideálok léteznek? Hogyan változnak kultúráról kultúrára? Milyen kultúrák vannak veszélyben, eltűnőben? Egy magyar újságíró, Balogh Boglárka Törzsek és én című arcképsorozata erre kívánja felhívni a figyelmet.

A fiatal nő hét éve járja Indiát, Indonéziát, Afrikát és Latin-Amerikát, írásaiban többnyire női, emberi jogi és állatvédelmi témákat dolgoz fel. Az indiai becsületgyilkosságokról pedig Love Commando címmel dokumentumregénye jelent meg. Most a veszélyeztetett afrikai törzsekkel kapcsolatos kampány részeként Szabó Csaba grafikus segítségével saját portréját alakíttatta át 7 különböző afrikai nő arcképévé. Ezek a portrék illusztrálják az egyes törzsek tipikus külső jellemzőit. A sorozatot nemrég a Bored Panda is közzétette.

Az ötlet utazásai során született meg benne, ekkor szembesült ugyanis az őshonos törzseket fenyegető számtalan politikai, környezeti, etnikai problémával, és azzal a feltartózhatatlan sebességgel, amellyel ezek a különös népek félő, hogy végleg eltűnnek a Föld színéről.

Januárban 4 hónapra újra Afrikába készül, blogja a National Geographic online-on lesz olvasható.

A lélegzetelállító portrék portrék nem csak azt mutatják be, hogyan változik a szépség ideálja kultúrkörönként, de azt is bizonyítják, hogy a maguk módján minden egyes ember – bőrszínre, fajra, vallásra való tekintet nélkül- gyönyörű és megismételhetetlen.

1. Himba törzs:

A félnomád pásztornép Észak-Namíbia és Dél-Angola részén, a Kunene régióban honos, számukat ma 20 000 és 50 000 közé teszik. A törzs egyike azon kevés afrikai bennszülött csoportnak, amelynek sikerült megőriznie eredeti életmódját; tagjai ma is önfenntartóak, és többségük a külvilágtól elszigetelten él.

Afrikai nővé alakították a magyar lányt

Különös ismertetőjelük a nők bőrének és hajának vörös színe, amit okker, vaj, és illatos, aromás gyanta keverékéből előállított kenőccsel, az ún. otjize-vel érnek el. A kozmetikum nem csak tisztán tartja a bőrt a hosszú ideig tartó vízhiány esetén, de táplál és véd a rendkívül meleg és száraz időben, valamint tökéletes ellenszer a szúnyog és rovarcsípések kezelésére. Az otjize nem csak a kívánatos esztétikai himba szépséget szimbolizálja, de a Föld gazdag vörös színét és a vért, mint az élet lényegét is.

2. Turkana törzs:

A turkana törzs tagjai félnomád pásztorok, akik északnyugat Kenyában honosak, becsült számuk 855 OOO-re tehető.
Ebben a társadalomban az állatállománynak ( kecske, teve, szamár, zebu) nem csak tej- és hústermelői funkciója van, de ez egyfajta valuta a menyasszony-ártárgyalások és a hozomány esetén is. Nem ritka ugyanis, hogy a törzs férfitagjai poligám életmódot folytatnak, ahol az asszonyok számát az állatok fajtái és a csorda mérete határozzák meg.

Afrikai nővé alakították a magyar lányt
A turkanák hagyományos öltözéke állatbőrből és kézzel szövött anyagokból áll. A csoport asszonyai, a legtöbb törzzsel ellentétben nem csak ágyékukat, de mellüket is elfedik, súlyos gyöngy nyakláncot hordanak, hajuk nagy részét leborotválják, míg a megmaradt tincsekbe gyakran díszeket fűznek.

3. Mursi törzs:

Etiópia délkeleti részén, a szomáliai határ mellett a Déli Nemzetek, Népek és Emberek Régiójának Omo zónája évszázadok óta hét különálló népcsoportnak, köztük a mursinak ad otthont.
Ennek a nomád állattartó etnikumnak a populációjáról nincsenek pontos adatok, számuk legvalószínűbben 4-6 ezer közé tehető.

A mursi nők legendás ajaktányérjaikról híresek, amelyet a lányok 15-16 éves korban kapnak meg – az alsó ajkuk bemetszése után- saját anyjuktól vagy a család női rokonaitól. Kezdetben egy 2 cm átmérőjű falemezt helyeznek az ajakba, majd a seb gyógyulása után ezt évről-évre nagyobb tányérra cserélik le. Minden nő saját maga készíti és díszíti a lemezeket, amiknek átmérője 8 cm-től több mint 2O cm-ig terjedhet.

Afrikai nővé alakították a magyar lányt

A turisták által is nagyon kedvelt látványosság valódi oka valószínűleg kettős, egyrészt az adott leány haszonállatokban kifejezett értékét jelzi (minél nagyobb tányért lehet a 15-16 éves kislány alsó ajkába belehelyezni súlyosabb károsodás nélkül, annál több jószágot kell jövendőbelijének fizetnie érte), másrészt pedig a múltban így próbálták elkerülni a rabszolgasorsot. Ezenkívül jelentős szexuális szimbólum is, a mursi férfiak számára rendkívül izgató látvány egy nagy tányérral rendelkező törzstag, aki esetleg a szokásos táncos estéik valamelyikén élete társának is választhatja a szerencsést.

4. Arbore törzs:

Az Arbore törzs kis létszámú, kb. 65OO fős állattenyésztő népcsoport, melynek tagjai szintén Etiópiában az Omo-völgy dél-nyugati részén élnek. Vagyonukat szarvasmarhákban mérik. Rituális táncaikról és énekeikről híresek, melyekről azt tartják, hogy képesek megakadályozni a negatív energiák áramlását, és a törzs évszázadokig virágozni fog.

Afrikai nővé alakították a magyar lányt

Az Arbore népcsoport nőtagjai színes nyakláncok sokaságát viselik, a férjezett asszonyok fejükön fekete lepelt hordanak, míg a szüzesség ismertetőjegye a lányok kopaszra borotvált feje. A törzs eszményi szépségéhez hozzátartozik a test egyfajta csonkítása: késsel ejtett pontok a mellkason és a hason.

5. Daasanach törzs:

A Daasanach egy Etiópia, Kenya és Szudán terültén élő körülbelül 48 OOO főt számláló etnikai csoport. Hagyományosan nomád pásztorok, de az utóbbi ötven év során – miután elvették tőlük kenyai földjeiket – a szarvasmarha, kecske és juh állományuk teljesen megcsappant, így a törzs nagy számban vándorolt át az Omo-völgybe, hogy ott kezdjen új életet.
A helyi szokás szerint sajnos a leánygyermek női nemi szervét csonkolják, és az, akinek csiklóját nem távolították el, soha nem mehet férjhez… Afrikában sok aktivista küzd e barbár szokások ellen, de alig akad olyan afrikai állam, amely hivatalosan is elítélné a női nemi szerv csonkítását – a szerk.

Afrikai nővé alakították a magyar lányt

A törzs egyik legjellegzetesebb ismérve azok az egyedi parókák, amiket a nők fonnak bőrből, különböző csecsebecsékből, fából készült gyöngyökből, és az üvegpalackok fém kupakjaiból. Ez utóbbi díszítőelemek a legnépszerűbbek, mert nem csak színpompásak, de járás, munka és tánc közben hangosan csilingelnek is.
Egy paróka elkészítése akár hónapokat is igénybe vehet, eddig tart ugyanis a kupakok beszerzése, de a különleges eredmény minden erőfeszítést megér.

6. Karo tribe:

A karo törzs, amely tagjainak száma mindössze 1500-ra tehető, a legkisebb etnikai csoport az Omo- völgyben.
A testfestés kultúrájuk szerves részét képezi, ugyanis így különböztetik meg magukat a mellettük élő más törzsektől. A területen fellelhető természetes festékanyagok között megtalálható az okker, fehér kréta, sárga ásványi kőzetek, szén, és porrá zúzott vasérc is.

Afrikai nővé alakították a magyar lányt

A testüket díszítő minták naponta változnak, az egyszerű csillagok vagy kezdetleges pontok később állati motívumokká – mint például a gyöngytyúk tollazata – formálódhatnak, de akár számtalan kézlenyomat mintáját is ölthetik, amellyel leginkább a törzset és a lábakat díszítik. A divatkedvelő karok golyóstollal, körmökkel, cukorka papírral és töltényekkel is ékesítik magukat.

7. Wodaabe törzs:

A Wodaabe a Fulani népcsoport egyik alcsoportja. Hagyományosan nomád szarvasmarha-pásztorok és kereskedők a Száhel övezetben, migrációjuk Dél- Nigeren, Nigéria északi részén, Észak-Kelet Kamerunon, Csádon és a Közép-Afrikai Köztársaságon húzódik. A számuk 45 000-re tehető. A törzs tagjai szépségükről ismertek: a nők homlokát, száját, állát pontszerű tetoválások, kezeiket pedig geometrikus formák díszítik. Úgy tartják, ezekkel tarthatják távol a rossz szellemeket.

Afrikai nővé alakították a magyar lányt

A wodaabék bár az iszlám vallást követik, egyszerre szabadosak és követnek bigott szabályokat a párkapcsolatban. A lányok sorsa hamar eldől, akár már hétéves korukban kijelölhetik, hogy ki lesz a férjük, de házasság előtt ha a nő is és a férfi is független, bármikor létesíthetnek szexuális kapcsolatot, anélkül, hogy ezt bárki is a szemükre vetné.
A legfontosabb dátum a Wodaabe naptárban az esős évszak végét jelző szeptemberi ünnep: az ún. Gerewol fesztivál, amelynek legfőbb attrakciója, amikor a házasulandó, festett, kicsinosított férfiak versengenek, hogy megnyerjék maguknak a hajadonokból álló zsűri valamelyikét.

A tökéletes woodabe férfi nem csak vékony, magas, vakítóan fehér és szabályos fogsort villant, de a szent állatként tisztelt pásztorgém mozgását imitáló táncot, a Yaakét, órákig képes járni. A kitartás és a szépség jutalma később akár egy egész életre akár csak egy éjszakára szóló szerelem lehet.

Forrás: szeretlekmagyarország

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work