Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Áfa, szja – rossz hírt közölt Varga Mihály

A kormány egyelőre nem számol szja-csökkentéssel, a kedvezményes lakásáfát pedig nem hosszabbítják – többek között erről beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában

Adózás. Kép: Hirmagazin.eu

Nemzetközi visszajelzések szerint is fenntartható a növekedési pálya, vagyis a magyar gazdaság idén és jövőre is 4 százalék körüli mértékben bővülhet – mondta Varga Mihály.

A magyar gazdaság 2013 óta tartó növekedését a külső környezet is támogatja – tette hozzá.

A tárcavezető a biztonságos növekedés költségvetésének nevezte a 2019-est, mivel jövőre 50 százalékos emeléssel meghaladja a 300 milliárd forintot a tartalékok összege. Mindez szükség esetén gazdasági beavatkozásokat, programok indítását vagy vállalatok támogatását is lehetővé teszi.

A költségvetést a jelenleginél erősebb forintárfolyammal tervezték, de Varga szerint a nemzeti valuta gyengülése nem fenyegeti a lakosságot és a költségvetés egyenlegét, az infláció továbbra is 3 százalék alatti és az olaj ára sem kritikus, így nem várható kormányzati beavatkozás.Ugyanakkor, hogy a jegybank figyeli a folyamatokat és indokolt esetben számíthat a kormány segítségére.

A teljes cikk itt elérhető.

Forrás: MTI, infostart.hu

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás