0.4 C
Budapest
2023. november. 30. csütörtök

Adóelkerülés céljából párttá alakul a Soros-féle Migration Aid

Dátum:

Megosztás:

Pártot alakítanak Soros György migrációért felelős helytartói, hogy ne kelljen adózni a spekuláns támogatásai után. A Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott a Migration Aid, hogy ezzel új dimenzióba lép a hatalommal vívott harcuk. Stílszerűen Éjjeli Őrség lesz a nevük, mint a népszerű orosz vámpír-trilógiának.

Soros Györgynek pártja is lesz Magyarországon

A Migartion Aid pénteken jelentette be, párttá alakulnak, nehogy adózniuk kelljen a Soros György által finanszírozott lobbitevékenységük után – írta a Pesti Srácok. Mint a bejegyzésben kifejtették, a bevándorlási különadóról szóló törvény értelmében nem lehet az adó alanya párt vagy pártalapítvány. Ezért Siewert András és a Migration Aid több önkéntese 2018. augusztus 20-án bejelentik az Éjjeli Őrség nevű politikai párt megalapítását.

Csak Soros érdekét nézik

A Migration Aid nevezetű Soros-bábszervezet vezetője még idén márciusban elképesztően zavaros magyarázkodásba kezdett, miután a Magyar Idők leleplezte, hogy illegális listázásba kezdtek a tranzitzónában és Soros érdekeit képviselik. Siewert András kusza összeesküvéselméletet adott elő valamifajta titkosszolgálati akcióról, de állításait semmivel nem igazolta.

A Migration Aid egyébként azt javasolta, hogy vegyes, magyar és migránscsaládokból álló falvat, kísérleti életteret hoznának létre Magyarországon. Az ötlet egyik vezetőjüktől, Siewert Andrástól származik, aki nem titkolja, hogy Soros állítólagos emberbaráti akciói valójában azt a célt szolgálják, hogy maximalizálják politikai befolyását Magyarországon.

A Fidesz-frakció közleménye

Soros Györgyöt és hálózatát továbbra sem érdekli a magyar emberek akarata, és továbbra is be akarják hozni a bevándorlókat. Ezt bizonyítja a Migration Aid párttá alakulása is. A Fidesz-KDNP számára az ország biztonsága az első, ezért az illegális migrációt segítő tevékenységek ellen minden eszközzel fel kell lépni.

Forrás: pestisracok.hu, origo.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

PET-palack visszaváltás: Nemcsak lehetséges, kötelező is!

BUDAPEST (2023. november 29.) – Jövő év elejétől kötelező PET-palack visszaváltás lép életbe Magyarországon, ami talán érdemben hozzájárulhat...

Megszabadulna fölösleges kilóitól?

Fogyjon velünk lemondások nélkül! A lakosság nagy része küzd súlyfelesleggel, ami egyrészt esztétikai probléma, de sokkal inkább egészségügyi, hisz súlyos...

Álmodozó kényelem – útmutató a stílusos és kényelmes pizsamák kiválasztásához nők számára

Az alvás minőségének javítása érdekében ügyelj arra, hogy a hálószobában ne csak friss levegő legyen. Igaz, hogy az...

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...