15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeIdőjárásKlímaváltozásÁder János: Sorsdöntő évek előtt állunk

Áder János: Sorsdöntő évek előtt állunk

Soha nem állt olyan sorsdöntő húsz-harminc év előttünk, mint ami ránk, különösen a mai fiatalokra vár.

Ezek az évtizedek ugyanis meghatározzák a következő száz, de lehet, hogy ezer éveket is – hangoztatta Áder János köztársasági elnök szombaton a győri Révai Miklós Gimnáziumban pályaválasztás előtt álló diákoknak tartott klímaelőadásában.

(Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

Cikkünk frissült.

Áder János – egykori középiskolájában – kísérlettel, fotókkal, grafikonokkal tarkított előadásában azt hangsúlyozta: mindenkinek, magánemberként és közösségként is tennie kell.

Az államfő diákoknak tartott ötvenedik előadásában rámutatott: orvosként, mérnökként, közgazdászként, informatikusként vagy tanárként olyan kihívásokra kell majd hatékony, olcsó és fenntartható választ találniuk a hallgatóknak felnőttként, amelyek már most jelen vannak a világ mindennapjaiban. Ilyen az ivóvíz biztosítása, az energia-előállítás, -tárolás, vagy az aszály hatasainak kivédése.

A feladat a körforgásos gazdaság megteremtése, ahol a keletkezett hulladékra nem szemétként, hanem nyersanyagként tekintünk ”– mondta.

Kiemelte, hogy fontos egyéni lépés az is, ha kevesebb műanyagot használunk a mindennapokban, csökkentjük otthonunk hőmérsékletét, akár csak egy fokkal is, vagy egy liter vízzel kevesebbet fogyasztunk egy nap.

A fenntartható szemléletet tovább adásával teszünk a bolygónk védelme érdekében, így van esély arra, hogy ne reménytelen helyzettel nézzenek szembe az unokáink.Fontos, hogy megőrizzük azt a természeti környezetet, ami most körbevesz minket ”– mondta.

Áder János előadásában kitért arra is, hogy az üvegházhatású gázok koncentrációja még soha nem volt ilyen magas a légkörben az emberi faj megjelenése óta, mint ma. Ugyanígy a népesség növekedése sem volt még ilyen mértékű. „Jelenleg mintegy 7,7-7,8 milliárd ember él a Földön, azonban 2050-re már a tízmilliárdhoz fogunk közelíteni”.

Hangsúlyozta, hogy 1980 óta folyamatos a túlfogyasztás a bolygón, jelenleg az egy év alatt megtermelt mennyiség 1,7-szeresét fogyasztjuk el.

M1, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work