Home Főhírek Gazdaság Áder János: 40 ezer hektárnyi fának van hely az utak és vasutak...

Áder János: 40 ezer hektárnyi fának van hely az utak és vasutak mellett

A köztársasági elnök a MAÚT innovációs fórumán szólalt fel, majd közvetlenül utána többek között a MÁV, a Magyar Közút és a NIF vezetői is reflektáltak szavaira, egy délutánig tartó konferencia során.

Csütörtök délelőtt kezdődött el a a Magyar Út- és Vasútügyi Társaság (MAÚT) áprilisi, hetedik innovációs fóruma, melyet a környezetvédelem út- és vasútfejlesztési vonatkozásairól tartanak meg.

Az interaktív részvételt lehetővé tevő és mintegy 600 érdeklődőt vonzó online konferenciát megnyitó Nyiri Szabolcs MAÚT-elnök többek között hangsúlyozta: megtiszteltetés, hogy minden korábbi rendezvénynél magasabb körben, dr. Áder János köztársasági elnök közvetlen részvételével valósulhat meg az innovációs fórum. Kifejtette: közel kétszáz szakmai szervezetből érkeztek a konferenciára, ami a környezetvédelem fontosságára és a szakmai felelősségvállalás fontosságára mutat rá, illetve emlékeztetett: a MAÚT 2018-ban állította fel környezetvédelmi albizottságát.

Nyiri Szabolcs

Az innováció segít választ adni klímaválozás kihívásaira

Ezt követően Fónagy János miniszterhelyettes államtitkár kabinetvezetője, Holnapy Lászó köszöntötte a Parlamentben elfoglalt államtitkár nevében az államfőt, emlékeztetve arra, hogy az elmúlt négy évtizedben ilyen magas közjogi méltóság nem vett közvetlenül részt hasonló szakmai fórumon. Többek között kifejtette: a környezeti kihívásokra az innováció és annak megfelelően szabályozott alkalmazásai adhatnak választ. és elmondta: a kormány az elmúlt években egyértelművé tette elkötelezettségét a kötöttpályás közlekedés és a közúthálózat fejlesztése mellett.

Mindenki ezt olvassa most!

Meglepően sok szén-dioxidot nyelhetnek el az utak és vasutak mellé telepített fasorok

Az államfő felszólalása elején emlékeztetett a MAÚT több mint negyed évszázados múltjára, majd az út- és vasútfejlesztés, valamint a magyar és az uniós klímapolitika összefüggéseire rámutatva tartotta meg előadását. Áder János szerint a hazai szén-dioxid-elnyelő kapacitás növelése érdekében gyarapítani kell az erdősített területek nagyságát, erre jó módszer lehet a fasorok telepítése az utak, vasutak mentén.

A köztársasági elnök a Sándor-palotéból vett részt a telekonferencián (MTI/Bruzák Noémi)

Kifejtette: a fásítás természetesen nem történhet a legjobb mezőgazdasági területeken, de jó eszköz erre fasorokat telepíteni az utak, autópályák, vasutak mentén.

Az összesített adatok szerint az utaknál a fásítottság magyarországi átlaga valamivel 28 százalék feletti, a vasutaknál a fásítottság 16-17 százalékos. A számítások szerint ezeknek az arányoknak a növelésével mintegy 40 ezer hektárnyi terület lehet fásítható – ismertette a köztársasági elnök.

A 40 ezer hektár új fásított terület elnyelő kapacitása 400 ezer tonna lenne évente

– mondta, megemlítve az út menti fasorok kedvező hatását a kerékpáros turizmusra, a légszennyezés csökkentésére és a biodiverzitásra is.

Kedveld és ajánld a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Kiemelte azt is, hogy jelentős technológiaváltásra van szükség a közlekedésben, különben a 2050-re tervezett klímasemlegességi cél, és ezen belül a közlekedésre vonatkozó kibocsátás-csökkentési cél nem érhető el.

2050-re klímasemleges lesz Magyarország

Ábra a köztársasági elnök előadásából

Áder János emlékeztetett, hogy az Országgyűlés döntése alapján Magyarország 2050-re klímasemleges lesz. Ismertette: a 2018-as adatok szerint csaknem 64 millió tonna volt az ország szén-dioxid-kibocsátása, ugyanakkor a különböző elnyelők – fák, vizek, talaj, gyepek – teljes elnyelő kapacitása 5,4 millió tonna. Az egyensúly eléréséhez jelentősen, több mint 90 százalékkal csökkenteni kell a kibocsátást, másrészt körülbelül 30 százalékkal növelni kell az elnyelők kapacitását.

Áder János felhívta a figyelmet: a teljes magyarországi károsanyag-kibocsátás mintegy 20 százaléka a közlekedésből származik, a feladat az, hogy 2050-re ez a kibocsátás nullára csökkenjen.

Kedveld és ajánld a Hirmagazin.eu Online Médiát!

A vasút a klímastratégia egyik kulcsa

A köztársasági elnök után felszólaló Homolya Róbert MÁV-vezérigazgató kifejtette: a klímacélok eléréséhez szükség van a vasúti közlekedés arányának növelésére és a közúti közlekedés zöldítésére.

Elmondta: az Európai Unióban az üvegházhatású gázok kibocsátásában a közlekedés 25 százalékot képvisel, ennek a mennyiségnek a háromnegyedéért a közúti közlekedés, 14-12 százalékáért a vízi és légi közlekedés, kevesebb mint 1 százalékért a vasút felel.

Homolya Róbert

Felidézte, hogy az

európai uniós elvárás alapján a közlekedésben 2050-re 90 százalékkal kell csökkenteni a károsanyagkibocsátást.

Kedveld és ajánld a Hirmagazin.eu Online Médiát!

A vasútvillamosítás kulcskérdés

Emlékeztetett rá, hogy a MÁV-Volán csoport elfogadta a fenntarthatósági stratégiáját, amely hozzájárul a klíma célkitűzések eléréséhez, és ehhez fontos a vasúti közlekedésben a villamosítás arányának növelése. Magyarországon a 7700 kilométer vasút 40 százaléka villamosított, ami 10 százalékkal kevesebb az európai uniós átlagnál. Magyarországon még mintegy 700 kilométer vasúti szakaszt kell villamosítani ahhoz, hogy jelentősen lehessen csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást a vasúti közlekedésben, hiszen a villamosított pályán van a teher- és utasforgalom több mint 80-90 százaléka.

Homolya Róbert többek között beszélt arról is, hogy

a MÁV által üzemeltetett gördülőállomány 75 százaléka 40 éves átlagéletkorú, a klímacélok eléréséhez a beszerzéseket környezettudatosabban hajtják végre.

A Magyar Közút újrahasznosítja az aszfaltot

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a fórumon hangsúlyozta, a közúthálózat fenntartásánál és üzemeltetésénél a klímacélokat is figyelembe veszik. Egyebek közt példaként említette, hogy az útfelújításnál újrahasznosítják a mart aszfaltot.

 

Szilvai József Attila

A Magyar Közút vezérigazgatója beszámolt arról is, hogy az általuk kezelt területeken a keletkező vizeket tisztítják, hogy ne szennyezetten jussanak vissza a környezetbe, illetve megújítják a járműflottájukat.

Tavaly a Magyar Közút több mint 8 ezer fát és 18 ezer cserjét ültetett el az utaknál, és a jövőben is törekednek arra, hogy minél több zöldnövényt telepítsenek

– tette hozzá, majd megjegyezte, az utak mentén a közlekedésbiztonsági szempontoknak a cserjék jobban megfelelnek, mint a fák.

A NIF kétszer annyi fát ültet, mint amennyit kivág

Nagy Róbert Attila

Nagy Róbert Attila, a NIF Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, beruházásaiknál a növénytelepítési feladatokat is a hatályos jogszabályok és szakpolitikák figyelembe vételével végzik.

Rámutatott arra, hogy a NIF Zrt. átlagban amennyi fát, cserjét kivág, annak a dupláját ülteti el; mintegy 40 féle fával, cserjével dolgoznak.

Ez az arány az elmúlt években állandósult. Példaként említette, hogy

az M44-es út Kondoros és Békéscsaba közötti 18 kilométeres szakaszánál is ezt követték, 2000 fát és 85 ezer cserjét telepítettek.

Nagy Róbert kiemelte azt is, hogy a NIF a beruházásoknál olyan korszerű energiatakarékos technikákat alkalmaz, amelyek a klímacél elérését támogatják, a környezetvédelmi szempontokat az anyagmozgatásnál is figyelembe veszik.

magyarepitok

Hirmagazin.eu

ElőzőDobrev üzent: Ne féltsetek! Nem pont a Fidesztől fogok megijedni!
KövetkezőMájus 31: kérelemmel menthető ki az adóbevallás, beszámolókészítés határidejének elmulasztása..
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás