Nagyecsed — Előre készülhetett a gyilkosságra Z. Sándor (29), legalábbis az áldozata, Jónás Szandra († 19) szülei által megtalált telefonbeszélgetések erre utalnak.
A gyászoló hozzátartozók két felvételt is találtak a tragédiát megelőző hetekből. A szülők a napokban eltemették imádott lányukat. Mint megírtuk, Z. Sándor kimenője alatt végzett szerelmével.
– Nagyon megdöbbentünk, amikor megtaláltuk a felvételeket – mesélte Jónás Bertalan, a gyászoló apa. – Nálunk maradt Szandra telefonja. Nézegettük rajta a képeket, ekkor találtuk meg a beszélgetésüket rögzítő hanganyagot: kétszer 25 percet vett fel, ami alatt válogatott fenyegetések hangzanak el. „Addig élsz, míg én hazamegyek” – ezt mondta Sándor a lányomnak!
Értesítettük a rendőrséget, majd átadtuk nekik a telefont. A napokban megkaptuk az orvos szakértői véleményt is: az áll benne, hogy Sándor előbb bálázó zsineggel fojtogatta a lányomat, végül puszta kézzel szorította ki belőle az utolsó szuszt – csuklott el a hangja.
A szülőknek fáj, hogy Z. Sándor családja még csak Szandra búcsúztatására sem ment el.
– Egy hete temettük el a lányunkat, ez különösen nehéz volt mindkettőnknek. Az egész település eljött, csak Sándor rokonsága nem. Később, amikor találkoztam a testvérével, és rákérdeztem, miért nem, azt mondta, attól tartottak, hogy meglincselik őket – fejtegette a Blikknek Jónás Bertalan, Szandra édesapja, aki szerint lánya kivégzőjének öngyilkossági fenyegetőzése csak színház. – Trükknek gondolom, mi viszont a feleségemmel valóban összetörtünk!
Mint megírtuk, a négyéves börtönbüntetését töltő férfi azért kapott kimenőt az állampusztai börtönből, hogy meglátogassa haldokló édesapját . Ám a vizit után nem a börtönbe, hanem Nagyecsedre ment Szandrához. A fiatal lánnyal együtt indultak el gyalog a férfi anyjához. Út közben berángatta őt egy bozótos területre, megfojtotta, majd elbujdokolt. A zsaruk egy nap után kapták el. A férfi mindent bevallott. Elmondta azt is, hogy a gyilkosság után végezni akart magával, is és azóta is foglalkoztatja a gondolat. Emiatt, mint megírtuk, a napokban felvetődött, hogy a börtönből elmemegfigyelőbe szállítják.
Akasztással próbálkoznak
2012 és 2017 között 37 befejezett öngyilkosság és 193 öngyilkossági kísérlet történt a magyar börtönökben. A legtöbben az önakasztással próbálkoznak, az erre alkalmas felületeket folyamatosan számolják fel a BV-intézetekben.
Forrás: Blikk