Fajsz és Fadd-Dombori között zajlott az Adaptive Hussars 2025 (ADHU25) hadgyakorlat egyik leglátványosabb mozzanata: a Magyar Honvédség műszaki alakulatai és szövetséges egységei folyami átkelést hajtottak végre a Dunán. A többhetes, összhaderőnemi gyakorlat a rendszerváltoztatás óta a legnagyobb volumenű és legkomplexebb katonai művelet, amelyben a honvédség teljes állománya, valamint a hazánkban állomásozó NATO-erők is részt vesznek. Így szállták meg az Adaptive Hussars során Fadd-Domborit a katonák.
Az Adaptive Hussars progam mai átkelése során a II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred, a Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár és a NATO Előretolt Szárazföldi Többnemzeti Harccsoport katonái közösen mutatták be képességeiket. A művelet célja az volt, hogy demonstrálják: a Magyar Honvédség képes a szövetséges erők folyamatos mobilitásának biztosítására, a Duna mint stratégiai akadály gyors és hatékony leküzdésére. A katonák pontonelemekből kompátkelőt építettek, majd azon keresztül nehéz harcjárműveket, logisztikai eszközöket és teljes katonai alegységeket juttattak át a túlpartra. A műveletet a levegőből helikopterek biztosították, miközben a szárazföldön és a vízen is többféle speciális szállító- és harcjármű vett részt a hadműveletben.

Fotó: Mártonfai Dénes
Dróntámadás érte a magyar csapatokat
A magyar egységeket a forgatókönyv részeként még Fajszon dróntámadás szimulációja is érte, amely miatt egészségügyi beavatkozásra volt szükség, mielőtt megkezdődhetett a tényleges átkelés. Ez a mozzanat jól szemléltette, hogy a hadművelet során nemcsak a technikai képességek, hanem a reagálóképesség és a gyors válságkezelés is kiemelt szerepet kap.

Fotó: Mártonfai Dénes
„A magyar emberek legyenek büszkék katonáinkra”
A helyszínen jelen volt Dr. Böröndi Gábor vezérkari főnök, aki hangsúlyozta: a hadgyakorlat a stratégiai szinttől a lövészkatonáig mindenkit megmozgat. Mint mondta, jelenleg több mint hétezer katona és kétszáz eszköz van mozgásban, huszonkétezer fő NATO-keretek között.
Amit ma láttunk, arra őszintén büszke vagyok. A magyar katonák professzionális módon, nemzetközi kötelékben, magas szintű szakmai tudással hajtották végre a feladataikat
– fogalmazott.
A vezérkari főnök hozzátette: a mostani hathetes gyakorlat egyedülálló abból a szempontból, hogy a nulláról építik fel a teljes folyamatot, a készenléti erők aktiválásától a tartalékosok behívásán és a logisztikai készletek mozgósításán át egészen az ország különböző pontjaira történő átcsoportosításig.

Fotó: Mártonfai Dénes
Adaptive Hussars: nagyszabású NATO gyakorlat
A Fajszról induló átkelést a magyar alakulatok szövetséges erőkkel együtt hajtották végre. A helyszínen horvát katonai rendészek biztosították a túlpartot Fadd-Domborinál, de a gyakorlatban török, olasz, szlovák és amerikai egységek is részt vesznek. A Magyar Honvédség közben új képességeit is bemutatta: drónelhárító rendszereket, Lynx gyalogsági harcjárműveket, Leopard 2A7+ harckocsikat, valamint a nemrég hadrendbe állított modern helikopterflottát.
Dr. Böröndi Gábor szerint a Magyar Honvédség a térség élvonalához tartozik, ugyanakkor az igazi erőt nemcsak a technikai fejlesztések, hanem a katonák kiképzettsége és elhivatottsága adják. „A magyar emberek legyenek büszkék a Magyar Honvédségre” – fogalmazott a vezérkari főnök.

