4. A misztikusok útjai
Mikor aztán végére jutottam ezeknek a tanulmányoknak, minden igyekezetemmel a misztikusok útja felé fordultam, és megértettem, hogy az ő ösvényük csak az elmélet és a gyakorlat egységében járható. Fáradozásuk eredménye ugyanis az volt, hogy elhárították a lélek elé tornyosuló akadályokat, tisztán meg őrizték magukat az aljas lelkülettől és gonosz jellemvonásaitól, hogy végül elérjék általa a szív teljes megtisztítását – mindentől, ami csak a Magasságos Istenen kívül létezik – és felékesítését az Istenről való elmélkedés gyönyörűségével. Az elméleti tudás könnyebb volt számomra a gyakorlatnál. Ezért azzal kezdtem, hogy tudásukat könyveik áttanulmányozása révén elsajátítottam. Ilyen volt például Abú Tálib al-Mekkíj – Isten legyen vele elégedett! – Qútu-l-Qulúb57 (A szívek tápláléka) c. műve; aztán al-Hárith al-Muhászibíj58 könyvei; al-Dzsunejd59, as-Siblíj60, Abú
Jazíd al-Bisztámíj61 – Szentelje meg az Isten lelküket! – sokat idézett magvas mondásai62;
és még egyéb művek az ő tanítómestereiktől. Így aztán megismertem tudományos célkitűzéseik lényegének magvát és elsajátítottam mindazt, ami tanulás és hallomás révén az ő útjukból egyáltalán megszerezhető. Nyilvánvalóvá lett számomra, hogy legjellemzőbb sajátságaik épp azok, amikkel nem ismerkedhetünk meg tanulás által, legfeljebb csak közvetlen tapasztalás, belső átélés, a tulajdonságok átváltozása folytán. Mert micsoda különbség van aközött, hogy valaki ismeri az egészség fogalmi meghatározását, valamint a jóllakottság meghatározását, okaikat és feltételeiket, és aközött, hogy ő maga egészséges és jóllakott. És mekkora a különbség aközött, aki ismeri a részegség meghatározását, ti. hogy az olyan állapotra vonatkozik, amely azért jön létre, mert a gyomorból felszálló g őzök rátelepednek a gondolkodás forrásaira, és aközött, aki részeg. Sőt olyan részeg, aki nemcsak hogy nem ismeri a részegség meghatározását, de nincs is tudatában részegségének. A józan viszont ismeri a részegség meghatározását és összetevőit, de semmi köze a részegség mámorához. Vagy ott van az orvos, aki éppen betegeskedik, jól ismeri az egészség fogalmi meghatározását, okait és a szükséges gyógyszereket, mégis híjával van az egészségnek. Éppen így különbség van aközött,
57 Abú Tálib al-Makkíj, Mohammed Ibn cAlíj al-Hárithíj (megh. Bagdad, 386/996) műve, amelyre a szöveg hivatkozik, az iszlám misztika és etika egyik legjelentősebb összefoglalása. A főbb témákat a racionális érvelés mellett a Korán, a szunna és Mohammed társainak fontosabb kijelentéseire támaszkodva fejti ki. Etikájának alapelve, hogy a jócselekedeteket egyedül Isten kedvéért, az Ő jótetszésének elnyerése érdekében kell végezni.
58 Vö. 42. jegyzet.
59 Al-Dzsunejd, Ibn Mohammed Abú-l-Qászim al-Khazzáz al-Qawáríríj an-Niháwendíj, megh. 298/892-ben, jelentős misztikus gondolkodó.
60 Abú Bekr Dulaf Ibn Dzsahdar (Ibn Dzsacfar vagy Dzsacfar Ibn Júnusz) as-Siblíj (247/861–334/945) jelentős misztikus gondolkodó,
61 Abú Jazíd (Bájazíd) Tajfúr Ibn cÍszá Ibn Szurúsá al-Bisztámíj, a III/IX. század leghíresebb misztikus egyénisége, megh. 260/874-ben.
62 Számos misztikus gondolkodó (mint például al-Bisztámíj) nem írt rendszeres, összefoglaló művet, hanem meglátásait és gondolatait könnyen megjegyezhető és továbbadható szellemes mondásokba, aforizmákba sűrítette. hogy ismered az önmegtartóztatás lényegét, feltételeit és okait, és aközött, hogy magad
éled át az önmegtartóztatás állapotát, mert lényed idegenkedik a világtól. Meg vagyok győződve arról, hogy nekik átélt állapotaik vannak, nem pedig közölhető vélekedésük. És ami csak az elméleti tudás segítségével megszerezhető, azt már elsajátítottam és nem maradt más hátra, mint az, ami a hallomás és a tanulás számára hozzáférhetetlen, mert csak a tapasztalás és a gyakorlás útján érhető el. És ama tanulmányok folyamán, melyeket végeztem és az utak során, melyeket a tudományok két fajtájának, a vallástudományoknak és a racionális tudományoknak a kutatása közben bejártam, elnyertem a magasságos Istenbe, a prófétaságba és az utolsó ítélet napjába vetett megingathatatlan hitet. Ez a három hittétel nem konkrét, körülírható bizonyíték, hanem számos, nem részletezhető ok, körülmény és a tapasztalás által vert kiszakíthatatlan gyökeret a lelkemben. Világossá vált előttem, hogy a túlvilági boldogságot csak akkor
érhetem el, ha istenfélő életet élek, lemondok vágyaimról, meg hogy mindennél fontosabb a szív elszakadása a földi dolgoktól azáltal, hogy mind jobban idegenkedik e csalóka világtól, egyre inkább az örökkévalóság felé fordul, és minden igyekezetével a magasságos Isten felé törekszik. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha az ember lemond a hírnévről és a gazdagságról, s kerüli az elfoglaltságokat és kötöttségeket. Aztán megfigyeltem saját körülményeimet és úgy találtam, hogy belebonyolódtam a megkötöttségekbe, melyek körbefogtak mindenfelől. Megfigyeltem foglalatosságaimat, melyek között a tanítás és az oktatás a legkülönb, s azt találtam, hogy egyre csak olyan tudományokkal foglalatoskodtam, melyeknek nincs jelentősége és nincs semmi haszna a túlvilágra vivő úton. Azután elgondolkoztam azon, hogy milyen szándék vezérel a tanításban, és úgy találtam, hogy azt nem feltétlenül és kizárólagosan a magasságos Isten kedvéért végzem, hanem indítéka és mozgató rugója inkább a minél nagyobb tekintély kivívására irányuló törekvés és a hírnév terjedése utáni vágyakozás. Megbizonyosodtam tehát afelől, hogy omladozó szakadék peremére jutottam és már közel vagyok a pokol tüzéhez, ha neki nem látok dolgaim rendbe tételéhez. Még sokáig gondolkodtam ezen s még megvolt a választási lehetőségem, hogy az egyik nap fontolóra vegyem a döntést: nem kellene-e inkább elhagynom Bagdadot és szakítanom ezekkel a körülményekkel. A másik nap azonban elálltam a tervtől. Egyszer egy lépést tettem benne előre, másszor meg egy lépést hátra. Reggel még valóságosnak mutatkozott a túlvilág elnyerésére való vágyakozásom, estére már támadást indított ellene vágyaim serege s meghátrálásra kényszerítette. És elkezdtek a világ kívánságai egymással versenyre kelve láncaikkal maradásra bírni. A hit hívó szava meg egyre csak szólított: „Ideje felkerekedni! Ideje útra kelni! Az életből már nincs sok hátra! És a nagy utazás még előtted van. És mindaz a tudomány és fáradozás, amelyben eddig részt vettél, képmutatás volt és hitetés s ha most nem készülsz fel a túlvilágra, lesz-e még alkalmad reá? Ha most nem vágod el ezeket a kötelékeket, vajon mikor fogod elvágni?” És akkor felélénkült az indíték és megérett a döntés a szökésre és menekülésre. De azután megint a Sátán jutott szóhoz: „Ez az
állapot, amelynek most ki vagy téve, gyorsan tovatűnik. Ha hagyod, hogy úrrá legyen rajtad, és búcsút mondanál a széles körben kivívott tekintélynek; a rendezett, zavaroktól mentes, háborítatlan tiszteletnek, a kikezdhetetlen biztonságnak, amely mentes az ellenfelek vitáitól, akkor könnyen megeshet, hogy lelked szívesen visszafordulna, de akkorra már nem volna mód a visszatérésre.”
Az evilági vágyak vonzalmai és a túlvilágra jutás kívánalmai között való vívódásom majdnem hat hónapig eltartott. Közülük az első 488. Radzsab hónapja63 volt – s az utolsó hónapban átváltozott az egész probléma választás kérdéséb ől a kényszer űség állapotába. Az Isten ugyanis megbénította nyelvemet s lehetetlenné vált számomra a tanítás. Egyszer
63 Kr.u. 1095. július hónap.
nagy buzgalommal kísérletet tettem arra, hogy azoknak kedvéért, akik ezért többször is felkerestek, legalább egyetlen napot végigtanítsak, de a nyelvem egyetlen szót sem tudott kiejteni. Képtelen voltam bármit is mondani. A megszólalás képességének elvesztése akkora szomorúsággal töltötte el szívemet, hogy emésztési zavarokkal küszködtem; nem esett jól sem étel, sem ital. Még a pépes ételt sem bírtam lenyelni, egyetlen falatot sem tudtam megemészteni. Emiatt annyira legyengültem, hogy az orvosok lemondtak a gyógyítás lehetőségéről és ezt mondták: „Ennek okozója először a szívbe jutott be, s onnan terjedt át a vérmérsékletre, ezért nincs rá semmiféle gyógymód, ha csak az nem, hogy a lélek kioldódik a szorongásból, amely elragadta.”
Aztán minthogy átéreztem tehetetlenségemet, és teljességgel elveszítettem a lehetőségemet a választásra, a magasságos Istennél kerestem oltalmat. Olyan emberként folyamodtam oltalomért, aki erre kényszerítve volt, mert nem volt más lehetősége. És választ kaptam attól, „aki válaszol a kényszer alatt levőnek, midőn hozzá fohászkodik”64, s megkönnyítette szívem számára azt, hogy elforduljak a hírnévtől és a gazdagságtól, családomtól és barátaimtól, és bejelentettem elhatározásomat, hogy Mekkába távozom – miközben magamban a Damaszkuszba való utazás tervét fontolgattam – , mert tartottam attól, hogy a damaszkuszi tartózkodásra vonatkozó elhatározásom a kalifának és baráti körömnek a tudomására jut. A legügyesebb módokat kieszelve azon mesterkedtem, hogy elhagyom Bagdadot; azzal az eltökéltséggel, hogy oda soha többé vissza nem térek. Ki voltam téve ugyanis annak, hogy az iraki vallási vezetők mindnyájan neheztelni fognak rám, mert egy sem volt közöttük, aki lehetségesnek tartotta volna, hogy annak elutasítása, amiben én akkor éltem, vallási okból történhetne, hisz úgy vélekedtek, hogy ez a legmagasabb szint, ami a vallásban egyáltalán elérhető. „Ennyire futotta akkor az ő tudásukból”65. Azután zavartan találgatták az emberek az okokat, amelyek ide vezettek.
Azok, akik távol voltak Iraktól, úgy gondolták, hogy ezt a hatalmon levők közelsége miatti szorongás váltotta ki. Akik viszont a hatalmasok közelében éltek és szemtanúi voltak esdeklő kérésüknek, hogy maradásra bírjanak, és látták az én elutasító magatartásomat és vonakodásomat attól, hogy hallgassak szavukra, azok így vélekedtek: „Ez mennyei végzés, és nem lehet más oka, mint valami szemmel verés, amely az iszlám népére és a tudósok társaságára szerencsétlenséget hozott”.
Elhagytam tehát Bagdadot és szétosztottam minden vagyonomat és csak annyit tartottam meg belőle, amennyi a saját megélhetésem és gyermekeim tápláltatásához elegendő, számolva azzal, hogy az Irakban felhalmozott vagyon nemes célok számára van fenntartva; kizárólag a muszlimok javára fordítható. Nem is láttam szerte a világon olyan vagyont, amelyet a tudós méltóbban fordíthatna családtagjai eltartására, mint éppen ezt.
Aztán Damaszkuszba mentem s körülbelül két évet töltöttem ott. Nem volt más foglalatosságom, mint a visszavonulás, a magány keresése, az önvizsgálat, a belső küzdelem annak érdekében, hogy lelkem békességre jusson, erkölcsi érzékem kifinomodjék, szívem megteljen a Magasságos Istenre való hálás emlékezéssel, miképpen azt a misztikusok tudása szerint elsajátítottam. Egy id őre visszavonultam a damaszkuszi mecsetbe, felmentem a mecsettoronyba s egész napra magamra zártam ajtaját. Damaszkuszból Jeruzsálembe utaztam s naponta bementem a Sziklamecsetbe és bezárkóztam. Innen tovább mozdított a zarándoklat kötelessége, Mekka és Medina
áldásaiból való részesülés vágya, a magasságos Isten küldöttje – Békesség legyen vele! – sírjának meglátogatása, azután persze, hogy már előbb látogatást tettem Isten
64 Korán 27:62
65 Korán 53:30
barátjának, Ábrahámnak – Isten áldása kísérje őt! – sírjánál. Innen aztán Hidzsázba indultam.
Egy idő múlva azonban hazafelé vontak a gondok és gyermekeim hívó szava.
Hazatértem tehát, annak ellenére, hogy mindenkinél inkább távol álltam attól, hogy visszatérjek. De otthon is egyre csak a magányt kerestem, szüntelen az egyedüllétre vágyakoztam, s hogy szívemet teljesen betöltse az Isten gondolata. A kor eseményei, a család halaszthatatlan ügyei és a megélhetéshez szükséges dolgok biztosítása alaposan megváltoztatták eredeti elképzelésemet és megzavarták az egyedüllét háborítatlanságát,
és ezért csak alkalomszerűen lehetett részem zavartalan átélésben. Viszont ennek ellenére sem szűnt meg az olthatatlan vágyakozásom arra, hogy ezt elérjem.
Visszatartottak az akadályok, de én mindig újra kísérletet tettem. Így ment ez vagy tíz
éven át, és az egyedül töltött alkalmak során olyan dolgok tárultak fel el őttem, amelyeket nem lehet számba venni, sem kikutatni; csak annyiban akarom felidézni, hogy használhassak vele. Ugyanis teljes bizonyossággal tudom, hogy a misztikusok azok, akik elöl haladnak a magasságos Isten útján, mindenekelőtt azért, mert életformájuk a legjobb életforma, életútjuk a leginkább célszerű életút, erkölcsi felfogásuk a legtisztább erkölcsi felfogás, olyannyira, hogy ha összegyűjtenék az okosak értelmét, a bölcsek bölcsességét és az isteni törvényadás titkait fürkésző tudósok összes tudományát, hogy módosítsanak életformájukon és erkölcsi felfogásukon és valami jobbal helyettesítsék, képtelenek lennének reá. Mert minden mozdulatuk, minden nyugalmi állapotuk, akár a külső, akár a belső világukban, a prófétaság világosságának forrásából66 származik. És a prófétaság világossága mögött nincs más világosság a föld színén, amely által világosságban részesülhetünk.67
Összefoglalóan, mit is mondhatunk egy ilyen útról, melynek vallási tisztasága – és ez alapfeltétel – a szív teljes megtisztítása mindentől, ami a magasságos Istenen kívül létezik. Az út pedig csak azáltal nyílik meg, ami nélkül egyetlen istentisztelet sem kezdhető el, és ez a szív teljes elmerülése az Isten gondolatában. A vége pedig a teljes feloldódás az Istenben. Persze ez csak azokhoz a kezdetekhez képest vég, amelyek a szabad választás és elsajátítás területéhez tartoznak és ezért csak az útnak indulás kezdetét jelentik. És ami előtte van, csak annyi, mint az előkészület annak a számára, aki a bejárására indul.
Az út elejétől kezdődnek a látomások és kinyilatkoztatások; ébrenléti állapotukban látják az angyalokat és a próféták lelkeit, hangokat hallanak és jelzéseket vesznek át tőlük. Aztán tovább emelkedik az állapotuk a képek és jelképek látásától olyan fokozatok felé, amelyek túl vannak a beszéd és a nyelv közlési képességeinek határain. A beszélő meg sem kísérelheti azt, hogy mondjon valamit róluk anélkül, hogy amit kimond, valami nyilvánvaló tévedést ne tartalmazna, amit lehetetlen volt elkerülnie. Lényegében az egész egy olyan közvetlenséghez vezet, amelyet egy részük inkább az isteni lényeg befogadásának, mások a vele való egyesülésnek, a többiek inkább az egyéni tulajdonságok elvesztésének éreznek. Azonban mindez tévedés, melynek természetét megmutattuk A legmagasabb cél (al-Maqszid al-aszná) c. könyvben, ugyanis akit elragadott ez az állapot, annak nem szabad többet mondania ennél:
66 A „világosság” szó itt az isteni kinyilatkoztatás metaforájaként szerepel.
67 Vö. Zsoltárok 36:10
Történt, ami történt,
úgysem emlékszem rá, valami jóra gondolj,
és ne kérdezősködj!68
Összefoglalva, akinek nem volt alkalma arra, hogy valamit átéljen ebből, az nem ért meg semmit a prófétaság valóságából, legfeljebb a puszta nevét. A szentek életét kísérő csodák jelzik a prófétaság kezdeteit. Ez volt Isten küldöttének – Isten áldja meg őt és adjon neki üdvösséget! – legelső állapota, midőn a Hirá-hegyhez ment, s ott egyedül volt az ő Urával és szüntelenül imádkozott. Emiatt azt mondták róla az arabok: „Mohammed beleszeretett az ő Urába”. Ez az állapot csak az átélésben mutatkozik valóságosnak annak a számára, aki elindult a hozzá vezető úton. De akinek nem volt alkalma az átélésre, az a mások tapasztalata és csak hallomás útján szerezhet bizonyosságot róla, mert ha elég gyakran van együtt misztikusokkal, akkor bizonyossággal meg fogja érteni a reá utaló jelek segítségével. Így ha valaki részt vesz összejöveteleiken, átveszi tőlük ezt a hitet. Mert ők olyan emberek, akik soha nem hagyják, hogy a társuk boldogtalan legyen.
És akinek nincs alkalma arra, hogy társaságukban megforduljon, annak egyértelmű bizonyítékok által meg kell győződnie arról, hogy ez az állapot lehetséges, amint említettük
A vallástudományok életre keltése (Ihjá c ulúm ed-dín) c. munkánk egyik könyvében, melynek címe: A szív csodái (cAdzsáib al-qalb). A bizonyítékokkal való igazolás: tudomány; az istenközelség állapotába jutás: átélés; a hallomás és tapasztalat jóhiszemű elfogadása pedig hit. Ez itt három fokozat: „Az Isten is fokozatokkal emeli magasabbra azokat, akik közületek hisznek és akiknek tudás adatott”69. Ezek után tudatlan emberek következnek. Ők azok, akik tagadják ennek alapját, csodálkoznak ezen a beszéden, és ha hallják, gúnyolódnak, és így szólnak: Furcsa, hogy mit össze nem hordanak! Pedig az ilyenekről mondta a magasságos Isten: „Vannak közöttük olyanok, akik hallgatnak rád. De amikor elmennek tőled, azt mondják azoknak, akiknek tudás adatott: »Mit is mondott ez itt az imént?« Ők azok, akiknek Isten lepecsételte a szívét, és akik a tulajdon vágyaikat követik.”70. Elvette Isten hallásukat, és látásukat elvakította. És ami szükségképpen világossá vált számomra azáltal, hogy útjukon járva tapasztalatot szereztem, az a prófétaság valósága és sajátossága volt. Elengedhetetlen követelmény tehát a figyelmet a prófétaság alapjaira irányítani, mivel feltétlenül szüksége van rá az emberiségnek.
68 Abú Bakr ibn Tufajl: A természetes ember (Hajj ibn Jakzán) című művében idézi al-Ghazálíjtól ezeket a sorokat. Katona Tamás verses fordításában így hangzik: „Akármi légyen bár – a nyitja, / nem tudok szólni róla itt. / Ne gondolj mást, csak jót felőle, / de ne kutasd a titkait.” Arab filozófia – szöveggyűjtemény I. Piliscsaba, 1997. 35. p.
69 Korán 58:11
70 Korán 47:16
III. A PRÓFÉTASÁG VALÓSÁGA ÉS HOGY AZ EMBERISÉGNEK
MINDENKÉPPEN SZÜKSÉGE VAN RÁ
Tudd meg, hogy az emberi lényeg eredeti természete szerint úgy teremtetett, hogy üres és érintetlen volt; nem volt tudomása a magasságos Isten által teremtett mindenségről. A világmindenség sok világból áll, csak a magasságos Isten tudhatja számukat, hisz Ő maga mondja: „Urad seregeit csupán Ő ismeri”.71 Az embernek viszont csak az érzékelés segítségével van tudomása a világmindenségről. Mindenegyes érzékelés arra teremtetett, hogy általa az ember megismerje a létezőknek valamelyik világát. A világmindenségen
(„világokon”) a létezők fajtáit értjük. Az első, ami kialakul az emberben, a tapintás általi
érzékelés. Ezzel a létezők olyan fajtáit ismerheti meg, mint a hőség, a hideg, a nedvesség, a szárazság, a simaság, az érdesség és egyebek. A tapintás teljességgel alkalmatlan a színek és a hangok észlelésére; ezek olyanok a tapintás képessége számára, mintha nem is lennének. Azután létrejön számára a látás képessége, ezzel észleli a színeket és a formákat. És ez az érzékelt világok legnagyobb területe. Azután létrehozza benne az Isten a hallás képességét, hogy hallja a hangokat és a dallamokat. Aztán még megteremti számára az ízlelés képességét, hogy ezzel már el is hagyja az érzékelhető valóságok világát. Ezután – úgy hétéves kora körül – létrejön benne a különbségtétel képessége. De ez már egy másik fejlődési szakasza létezésének, amelyben az érzékelhető valóságok világán túlmenően olyan dolgokat is megismer, amelyekből semmi sincsen meg az érzékelés világában. Azután fejlődésének egy másik szakasza következik s kialakul benne az értelem, amellyel megismeri a szükségszer űségeket és a lehetőségeket, a képtelenségeket és egyéb olyan dolgokat, amelyek a megelőző szakaszban még nem léteztek a számára. Az értelmen túl van még egy másik szakasz, amelyben megnyílik egy másik szem, amely által megpillantja a láthatatlan világot és azt, ami a jövőben fog majd bekövetkezni, és még más dolgokat is, amelyek túl vannak az értelem határain, mint ahogy túl van az értelmi belátáson alapuló ismeretek (intelligibilia) megszerzése a különbségtétel képességének határain, valamint a különbségtétel révén szerzett ismeretek az érzékelés képességének határain. És miképpen az, akiben megvan a különbségtétel képessége, ha értelmi belátáson alapuló ismereteket tárnak eléje, mindjárt elutasítja és valószínűtlennek ítéli ezeket, ugyanígy az értelmükre támaszkodók egy része visszautasítja és valószínűtlennek ítéli a prófétaság által nyert ismereteket. Nem más ez, mint maga a szándékos tudatlanság! Hisz nincs más alapja, csak az, hogy ez már egy olyan fejlődési szakasz, amelybe ő még nem lépett be, nem találkozott a valóságával és ezért úgy véli, hogy az már valójában nem is létezik. Ha a vakon született nem ismerné a színeket és a formákat azáltal, hogy kezdettől fogva, újra és újra ismétlődően, folyvást hallott róluk beszélni, akkor nem értené, mik ezek, s még csak el sem ismerné létezésüket. Isten azonban mindezt felfoghatóvá tette az Ő teremtményei számára azáltal, hogy ízelítőt adott a prófétaság sajátságából az alvás élményében. Az alvó ugyanis olyan dolgot ismer meg, amely majdan megvalósul abból, ami még rejtve van; akár közvetlenül, akár pedig példázat formájában, melyet az álomfejtés szokott értelmezni. Ez pedig olyan, hogy ha az ember maga nem tapasztalja, hanem csak úgy mondják neki: „Van olyan ember, aki eszméletlenül esik össze, akár a halott; semmit sem érez, semmit se hall, semmit se lát; és ezenközben látja a láthatatlant”, akkor tagadná ezt és érvet kovácsolna
71 Korán 74:31 lehetetlenségének a bizonyítására. Így érvelne: „Az érzékszervek a megismerés eszközei.
És aki nem ismeri meg a dolgokat ezek meglétével és részvételével, mennyivel kevésbé fogja a valóságnak megfelelően és jobban megismerni akkor, ha ezek működésképtelenek”. Ez olyanfajta következtetés, amelyre rácáfol a közvetlen tapasztalás
és megfigyelés. Mint ahogy az értelem az ember fejlődésének egyik szakaszára jellemző, amelyben megjelenik egy olyan szem, mely által megpillanthatja az értelemmel belátható dolgok bizonyos fajtáit, melyek az érzékek számára hozzáférhetetlenek, ugyanígy a prófétaság is egy ilyen szakaszt jelent, amelyben megjelenik egy szem, melynek világossága van, és ebben a világosságban láthatóvá válik a láthatatlan, és egyéb dolgok, amelyeket az értelem nem képes felfogni. A prófétaságban való kételkedés vagy annak lehetőségére, vagy létezésére illetve előfordulására, vagy bizonyos személyben való meglétére irányul. Lehetőségének bizonysága, hogy létezik.72 Létezésének bizonysága pedig az, hogy vannak a világon olyan ismeretek, melyeket képtelenség egyedül az
értelem által megszerezni, mint például az orvostudomány és a csillagászat. Ezért ha valaki kutatja ezeket, szükségképpen megtudja, hogy ezek nem sajátíthatók el másképp, csak isteni ihletettség révén és a magasságos Isten hathatós segítségével, és nem lehet hozzájuk férkőzni tapasztalati úton. Mert van a csillagászati törvényszerűségek között olyan, amely csak minden ezer esztendőben egyszer érvényesül. Hogyan lehet ezt tapasztalati úton megismerni? Hasonló tulajdonságai vannak a gyógyszereknek is.
Ez által a bizonyítás által világossá vált, hogy lehetőség nyílik egy olyan útra, amelyen haladva megismerjük azokat a dolgokat, amelyeket az ész nem ismerhet meg.
Ez az, amit a „prófétaság” kifejezéssel jelölni akarunk. Persze a prófétaság nemcsak ennyit jelent, mert a megismerésnek ez a fajtája, amely túl van az értelem megismerési lehetőségein, csak egyike a prófétaság sajátosságainak, hisz annak rajta kívül még sok sajátossága van. Amit most említettünk, csak csepp a tengerből. És csak azért említettük, mert adott számodra belőle egy minta, ez pedig az alvás közben elérhető ismereteid. És ott vannak az ugyanebből a fajtából való ismereteid az orvostudomány és csillagászat területén; ezek a próféták csodatételei, melyek eleve megközelíthetetlenek az ész használata révén azok számára, akik az értelmükre támaszkodnak. A prófétaság egyéb tulajdonságai pedig csak közvetlen megtapasztalás által sajátíthatók el a misztika módszerének útjain haladva. Mert ezt csak annak a mintának a segítségével értheted meg, amelyben te is részesültél – ez pedig az alvás állapota – mert ha ez nem lenne, aligha hihetnél benne. Ha volna a prófétaságnak olyan tulajdonsága, amelyből neked nincsen mintád, akkor eleve nem érthetnéd meg, és akkor hogyan hihetnél benne, hiszen a hit a megértés után következik.73 Ez a minta megjelenik a misztika útjának kezdeteinél, és általa létrejön a megtapasztalásnak egy elérhető mértékű fajtája, valamint a hitnek egy olyan formája, melyhez foghatót korábban nem lehetett elérni. A prófétaságnak ez az egy tulajdonsága is elegendő volna neked arra, hogy hinni tudj a lényegében. És ha kétséged támad afelől, hogy egy bizonyos személy próféta-e vagy pedig nem, akkor nem juthatsz el a bizonyosságra másképpen, mint hogy megismered az illető viselkedését bizonyos helyzetekben vagy közvetlen megfigyelés által, vagy egybehangzó híradások által, vagy pedig hallomásból. Mert ha ismered az orvostudományt vagy a jogtudományt, könnyen felismerheted a jogtudósokat és az orvosokat, ha figyelmet szentelsz annak, hogyan
72 Az „ab esse ad posse valet consequentia” (a valóságból a lehetőségre lehet következtetni) logikai elvet alkalmazza a szerző ebben az érvelésben.
73 Al-Ghazálíj nyugati (keresztény) kortársa, Canterburyi Szent Anzelm (1033–1109) ellenkezőképpen gondolkodik. Nála a hit előtte jár, mintegy feltétele a megértésnek. Ezt írja a Proslogionban: „Nem azért törekszem érteni, hogy higgyek, de hiszek, hogy érthessek. Mert hiszek ebben is: »Ha nem hiszek, nem fogok érteni«” (Ézsaiás 7:9 a LXX fordítás szerint). szoktak viselkedni és miket szoktak mondani bizonyos helyzetekben; még abban az esetben is, ha nem láttad őket személyesen. Mert már alkalmas vagy arra is, hogy felismerd Sáficíjban74 – Isten legyen könyörületes hozzá! – a jogtudóst és Galénoszban75 az orvost valóságos, nem pedig másoktól átvett megismeréssel, mivel már van valami jártasságod a jogban és az orvostudományban. Tanulmányozod könyveiket és tudományos műveiket s így kialakul benned annyi tudás, amennyi szükséges személyiségük felismeréséhez. Hasonlóképpen ha megértetted a prófétaság jelentését, és gondosan belemerültél a Korán és a hagyomány tanulmányozásába, akkor kialakul benned a szükséges tudás arról, hogy Mohammed – Isten áldja meg őt és adjon neki
üdvösséget! – a prófétaság legmagasabb fokán áll. Magad is meggyőződhetsz erről, ha kipróbálod, amit a próféta mondott az istentisztelet módjairól és azok hatásáról a szív tisztaságára, és hogy mennyire igaz ez a mondása: „Aki aszerint cselekszik, amit tud,
Isten annak a tudásnak is örökösévé teszi, amit még nem tud”! És mennyire igaz ez a mondása is: „Ha valaki segítséget nyújt az elnyomónak, uralkodóvá teszi Isten azt fölötte”! És mennyire igaz ez a mondása is: „Aki odáig jut, hogy már csak egyetlen dologgal gondol76, a magasságos Isten mentesíti azt ennek a világnak és a túlvilágnak gondjától– bajától”! Ha ezt egy, két vagy több ezer esetben kipróbáltad, akkor meglesz a szükséges tudásod ahhoz, hogy többé ne kételkedjél benne. Ezen az úton törekedjél megbizonyosodni a prófétaságról, ne pedig a bot kígyóvá változtatása által, sem pedig a hold kettéhasadása által.77 Mert ha ezt önmagában véve szemléled, eltekintve megszámlálhatatlanul sok körülménytől, arra is gondolhatsz, hogy ez valamiféle varázslás, vagy szemfényvesztés, avagy az Isten által okozott megtévesztés, mert ő „tévelygésbe viszi azt, akit akar, és igaz útra vezeti azt, akit akar”.78
És akkor szembe találod magad a csodákra vonatkozó mindenféle kérdéssel. Ha hited rendszeres okoskodásra támaszkodik a csoda bizonyíték mivoltát illetően, akkor össze fog törni a hited a kérdés problematikáját és megoldhatatlanságát taglaló rendszeres fejtegetéseid közepette. Még ha egy ilyenféle csoda egyike lenne is a bizonyítékoknak és járulékos érveknek gondolkodásod egészében annyira, hogy létrejön nálad valamiféle szükségszerű tudás, mégsem leszel képes teljes pontossággal felidézni az alapját, éppoly kevéssé, mint az, akit egy közösség tudósít szakadatlanul valamiről, és az képtelen felidézni, hogy ki volt az a meghatározott személy, akinek szavára a bizonyosságot elnyerte. Sőt még azt sem tudja, hogy ez egyáltalán honnan származik; mert sem kívül nem esik az egészen, sem egyeseknek nem tulajdonítható. Ez hát a szilárd, tudományosan megalapozott hit. A közvetlen megtapasztalás pedig, úgymint a látás és a kézzel való megragadás, nincs meg máshol, csak a misztikusok útján.
Amennyit most elmondtunk a prófétaság igazságáról, kielégíti kitűzött célunkat. Most rátérek arra, hogy miért van szükségünk reá.
74 Vö. 47. jegyzet
75 Galénosz (Pergamonban született Kr.u. 129-ben, valószínűleg Rómában halt meg 200 körül), a tudományos orvoslás utolsó nagy képviselője az ókorban. Az orvostudományban Hippokratészt, a filozófiában Arisztotelészt vallotta mesterének. Az addig összegyűjtött orvosi ismereteket igyekezett gazdagítani és redszerbe foglalni. A Galénosz által ránk hagyományozott orvostudományt az arabok közvetítették Európának, s az a reneszánszig mértékadónak számított.
76 Egyetlen gondja van csupán, ez pedig az, hogy a halál és a feltámadás után miként fog megjelenni majd az igazságos Bíró színe előtt.
77 Korán 28:31 és 54:1
78 Korán 16:93; 35:8
Forrás: Federatio.og
Folytatjuk a következő részben.
