2 C
Budapest
2023. december. 1. péntek

ABBA: Azt mondták, soha nem állnak újra össze, mégis meggondolták magukat – videók

Dátum:

Megosztás:

Itt vagyunk. Közel negyven évvel később. Nem érdemes sorolni, nem érdemes fejtegetni, nem érdemes elemezni, hogy miért és hogyan lett az ABBA a világ egyik legmeghatározóbb zenekara.

Alig van ember, aki ne ismerné legalább hallomásból valamelyik hatalmas slágerüket, amelyek a mai napig a zene- és popkultúra ikonikus alkotásai. Ígéretükhöz híven visszatértek, és négy évtized után új zenével rukkoltak elő. A kislemez, amelyen két dal szerepel, előrevetíti a novemberben érkező nagylemez gondolatiságát, szellemiségét, érzéseit.

A számok elérhetők több videós és zenei felületen is, mint a YouTube és a Spotify, ahol alig néhány nap alatt nagyobb megtekintést zsebeltek be, mint a mai topelőadók hosszú hónapok leforgása alatt.

Még több külföldi hír

Ez nem csupán azt jelzi, hogy az együttes zeneisége semmit sem kopott az elmúlt évek során, de azt is mutatja, hogy az ABBA rajongói nem tűntek el, valamint a svéd csapat képes megszólítani azt a generációt, amely feloszlásuk pillanatában még gondolatban sem volt, hiszen stílusuk időtlen volt akkor és időtlen ma is.

Az első dal, amelyet hallhattunk, az I Still Have Faith in You egy ballada, egyfajta himnusz a múlthoz, önmagukhoz, egymáshoz, azokhoz az emberekhez, akikkel évtizedek múltán is megoszthatják érzéseik és gondolataik. A hangzás grandiózus és szépen építkezik, a gondolatot egy lágy dinamikai íven kíséri végig.

Még több külföldi hír

Remek hallani, ahogy egy ilyen erősen énekcentrikus dalban megszólal Frida és Agnetha hangja, amely nem kopott, nem gyengült, érződik rajta az idő, de mégsem lett tőle kevesebb, sőt!

A kislemez másik fele, a Don’t Shut Me Down kellemes, táncra invitáló alkotás. Finoman operálnak itt-ott néhány modern zenei effekttel, de ez egyáltalán nem mérgezi meg a klasszikus ABBA-hangzást, hagyják, hogy a dal velejét az adja meg, ami régen is tette. A zenének van egy finom musicalhatása, amely azt az érzést kelti, hogy történetet szeretnének vele mesélni. A szöveg is többféleképpen értelmezhető. Én szeretném úgy felfogni, hogy visszatértek, az idő változtatott rajtuk, már nem ugyanazok az emberek, akik régen voltak, és ez így van rendjén. Ennek ellenére szeretnének újra közösen zenélni, bennük van a vágy és az akarat, adjuk meg nekik az esélyt, hogy ismét megmutathassák, mire képesek és anno miért szeretett beléjük a világ.

Még több külföldi hír

A kislemezt világszerte megosztó vélemények érték szakmai vonalon, viszont a közönség oldaláról pozitív a benyomás. Magam részéről szeretek kritikus szemmel tekinteni mindenre, így nemcsak azért élvezni valamit, mert nagynevű előadó a gazdája, hanem keresem az értékét és a hatását. Azonban itt nem csupán annyiról van szó, hogy az ABBA tért vissza, és nem is csak arról, hogy a rájuk jellemző profizmussal nyúltak a témákhoz. Valóban érződik, hogy változásokon estek át, mind emberileg, mind pedig zeneileg. A szépsége ennek, hogy ezt direkt üzenetben el is mondják nekünk, de vigyáznak, hogy a közönségnek mégse tűnjön fel, hogy ugyanazokat a telt és dallamos témákat kapják, mint régen, egyszerű, de tartalmas és sokatmondó szövegekkel körülölelve.

Ahogy a kislemez, úgy valószínűleg az album is a nosztalgia és a jelen összeolvadásáról fog szólni, ez az üzenet pedig néhány jól megszokott ABBA-hangzással és érdekes új dallamokkal érkezik majd.

Még több külföldi hír

Mindezek után már csak annyi maradt, hogy türelmesen kivárunk, és meglátjuk, mit is hoz a novemberi album. Negyven év után jogosan lehet mondani, hogy nincs helye a türelmetlenségnek, mégis, egy ilyen kóstoló után csak még jobban fűti az embert a kíváncsiság.

index

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Ma este: Reszkessetek betörők 3-4 – videók

Teljes filmek magyarul: Reszkessetek betörők 3. Reszkessetek betörők 4. Kellemes szórakozást a filmhez! Még több film itt! Our media displays content free of...

Piros riasztást is kiadhatnak – mutatjuk, hol tart legtovább az ónos eső

Budapesten kora délutánra lecseng a havazás, esőbe, majd ónos esőbe vált a csapadék halmazállapota. Budapesten is jégpáncélos területek...

Orbán Viktor: Magyarország nem vétózik, olyan, hogy vétó, nincs

A miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban feltett kérdésekre válaszolt. Szólt Ukrajna EU-csatlakozásának támogatásáról, a pénzügyi segítségről, a...

Miért jó szigetelőanyag a kőzetgyapot?

A kőzetgyapotot sokan csak homlokzati szigetelőként ismerik, pedig remek tulajdonságai miatt más szigetelési feladatot is elláthatunk vele. Aki csak...