Assisi Szent Ferenc a példaképe, a sajátja mellett két gyermeket is örökbefogadott, lemondott a nagy pénzekkel járó erőszakos filmek főszerepeiről, hogy immáron két évtizede boldog “Matteo atya” maradhasson.
A Király Levente tollából október közepén megjelenő Zsugabubus című könyvben lélekemelő gondolatok olvashatók a 81 éves legendától.
„A most megjelenő könyv azt a tévhitet igyekszik ledönteni, hogy a nők bálványaként számon tartott szőke, kék szemű Terence Hill csupán gyerekfilmeket és vígjátékokat készítő filmszínész volt. Ennél sokkal több. Egy igazi követendő példa, aki nemcsak a filmjeiben állt a gyengék és elesettek védelmére, de a való életben is. Erkölcsi értékekben gazdag életpályája mellett izgalmas és szórakoztató történetek egyaránt olvashatók a könyvben” – fogalmazott Király Levente a kiadvány szerkesztője, aki korábban Bud Spencerről készített Piedone nyomában című filmjéért és könyvéért első külföldiként San Gennaro-díjat vehetett át Nápolyban.
Mario Girotti, azaz Terence Hill a zsivány kamasz, az akrobatikus tornász, a szerény családapa, és nem utolsósorban a világhírű színész. A könyvből nemcsak a vidám olasz komédiás filmes karrierjét ismerhetjük meg, de
a világ egyik legzárkózottabb színészének személyiségébe és életébe is mélyebb bepillantást nyerhetünk.
A kötetből kiderül, hogyan élte át a kis Mario a világháborús bombázásokat, a menekülttáborban eltöltött időszakot, a gyermekkorát meghatározó ministráns éveket, de az is kiderül, miért gyötörték rémálmok harmincéves koráig és miért vált színésszé, noha sohasem szeretett volna az lenni.
A könyv kiemelt terjedelmet szentel Terence Hill és Bud Spencer barátságának és közösen átélt kalandjainak. Megtudhatjuk, hogyan készültek egymástól eltérő módon a forgatásokra, mivel töltötték az idejüket a felvételek szüneteiben, hová repültek a forgatások után, de arra is választ kapunk, hogy miért nem járt Zsugabubus kaszinóba Bud Spencerrel. Terence Hill a könyvben
először beszél arról, hogy mit érzett fia elvesztésekor, illetve hogy másodhegedűsnek érezte-e magát Bud Spencer oldalán.
Arra is fény derül, miért ivott whiskey-t forgatás alatt, kik a kedvenc színészei és futballistái, miért fontos számára a spirituális elmélkedés, és mit gondol rólunk, magyarokról.
Ez a könyv teljes körűen, érdekes anekdotákon és szórakoztató kalandokon keresztül mutatja be azt a legendát, aki köztudottan viszolyog a rivaldafénytől és az interjúktól. A kötet minden magánéleti és forgatásokkal kapcsolatos kérdésre választ ad, kivéve arra, amelyre nem létezik felelet:
mi az a kifürkészhetetlen összetevő, amely Terence Hillt, Bud Spencer mellett, korunk egyik legkedveltebb európai színészévé teszi.
Király Levente Kamera Hungária- és San Gennaro-díjas újságíró, rendező, szerkesztő. Dolgozott többek között az Ablak, Évgyűrűk, Napi Mozaik, Nappali, Híradó, Múlt-kor, Sorstársak, Jelfogó, Jónak lenni jó szerkesztőségében, de tudományos, kulturális, sőt sportműsorokban is kipróbálta magát. Találkozott Arnold Schwarzeneggerrel, interjút készített Bud Spencerrel, Terence Hill-lel, Jean-Paul Belmondóval, Ennio Morriconéval és Claudia Cardinaléval is. Jelenleg az MTVA Kiemelt Projektek Főszerkesztőségének kiemelt szerkesztője, a Kossuth Rádió riportere.
Bud Spencer és Terence Hill filmjeiből – nézd meg:
https://youtu.be/24_festUUy4?list=PLghRUHAYmp_YBexfgcbrHteT0Q4NXDl1s
https://youtu.be/Wx4DOiH_O9U?list=PLghRUHAYmp_YBexfgcbrHteT0Q4NXDl1s
https://youtu.be/Qo_o6be_JNQ?list=PLghRUHAYmp_YBexfgcbrHteT0Q4NXDl1s
hirado, youtube