Nem túlzás, hogy a zsoldosokból álló Wagner-csoport hírhedt vezetője, Jevgenyij Prigozsin naponta kerül címlapra az ukrajnai háború harctéri történései, vagy a háborúval kapcsolatos pikáns megjegyzései miatt.
Úgy hírlik, politikai karrierre és hatalomra pályázik, sőt: egyesek szerint elnök akar lenni. Kérdés, hogy van-e erre esélye.
„Prigozsinnak rettentően rossz híre van – mondta az Euronewsnak Mark Galeotti politikai elemző, az orosz politika szakértője.
A legfrissebb hírek itt!
– Személyében egy olyan emberről beszélünk, aki Vlagyimir Putyin és a Kreml döntéseit végrehajtva emelkedett fel, és közben a saját malmára hajtotta a vizet. Jól is járt vele.”
Prigozsin karriere szövevényes. Vendéglátósként kezdte, majd a Kreml rendezvényein felelt az ételekért (innen a „Putyin séfje” becenév).
Később megalapította a Wagner-csoportot, melynek katonái többször is megjárták Afrikát, ahol számos kétes bevetésen vettek részt. Az ukrajnai invázió előtt Prigozsin egy egy trollhálózatot működtetett, mellyel az amerikai választásokba próbált beavatkozni, és eközben még az FBI-t is magára haragította. A hírek szerint most „bevenne” egy orosz politikai pártot, ami az Insitute for the Study of War elemzőinek figyelmeztetése szerint „frakciószakadást idézhet elő a Kreml falain belül.”
Mark Beissinger, a Princeton Egyetem politikai tanszékének professzora szerint „egyértelmű, hogy Prigozsin megpróbálja magát úgy pozicionálni, hogy szerepet játsszon az orosz politikában, különösen, hogy van egy kérdés, ami folyton ott lebeg az orosz politikai élet felett: mi lesz Putyin után?” Beissinger szerint Putyint nem fenyegeti annak a veszélye, hogy megbuktassák, de ettől még öregszik, az öregedő diktátorok környékén pedig mindig feltűnnek olyan, ambiciózus emberek, akik megpróbálnak úgy helyezkedni, hogy a diktátor halála után betöltsék az általa hagyott űrt.
Meredezik egy átléphetetlen alkotmányjogi fal is a törekvő Prigozsin előtt
Orosz elnökké válni a jelenlegi alkotmány szerint csak választás útján lehetséges. Ha a hivatalban lévő elnök meghal, lemond vagy alkalmatlanná válik tisztsége ellátására, akkor a miniszterelnök veszi át az államfői szerepet, de csak ideiglenes jelleggel. (Így történt Borisz Jelcin lemondása esetén is, aki korábban Vlagyimir Putyint tette meg miniszterelnöknek.)
A legfrissebb hírek itt!
Ezt egy átmeneti szakasz követi, és 3 hónapon belül meg kell tartani az új elnökválasztást. 2000-ben ezt Putyin meg is nyerte.
A jelen jogi kereteket tehát Prigozsin nem törheti át, csakis katonai puccsal. Ehhez viszont messze nincs meg a kellő ereje és támogatottsága az orosz haderő legszélsőségesebb köreiben sem. Az újabb jelentések azt is tartalmazzák, hogy a csoport extrém halálozási aránya és rossz híre miatt már a börtönökből sem képes jelentős utánpótlást toborozni, és Prigozsin már meg sem jelenik a kiszemelt elítéltek előtt.
Számolnia kell emellett az államot működtető erős emberek (szilovikok) ellenállásával is, beleértve a titkosszolgálatok, a rendőrség, az igazságszolgáltatás és a gazdaság kulcsembereit. Az ő megnyerésükre semmilyen erőforrás vagy befolyás nem áll a rendelkezésére.
Személyes akadályként pedig Dmitrij Medvegyev, korábbi orosz elnök és miniszterelnök tornyosulna, aki a realitásokat tekintve jelenleg még mindig a második legbefolyásosabb személy az orosz vezetésben, és nemzetközi kapcsolatai sem koptak el teljesen. Prigozsiné viszont soha nem is léteztek, mert ő páriának számít a globális politikában.
Barátok és szövetségesek nélkül
Beissinger szerint Prigozsin politikai hatalma a Wagner-csoporton nyugszik, rajta kívül nincs más orosz politikus, aki ekkora katonai erővel bírna. Vagyonát úgy szerezte, hogy katonái gyenge afrikai rezsimeket védtek, cserébe pedig aranybányákkal fizettek. Beissinger kételkedik abban, hogy Prigozsin bármikor is nyíltan szembeszállna Putyinnal, de az kétségtelen, hogy állítólagos ukrajnai sikereinek köszönhetően megzavarta az orosz belpolitikai életet.
Kezdte úgy, hogy összeveszett a szentpétervári kormányzóval, majd olyan kijelentéseket tett a háborúval kapcsolatban, amiért más oroszok börtönbe kerültek. Idén márciusban már nyíltan szembeszállt a Kreml narratívájával, miszerint Ukrajnában nácik ellen harcolnak (előtte ennek többször az ellenkezőjét hangoztatta, csak hogy igazolja az inváziót), hétvégén pedig látszólag a harcok beszüntetésére szólított fel.
Beissinger szerint Prigozsin az a típusú ember, aki átlátja, hogyan működik a rendszer, de bizonyos mértékig mindig a rendszer peremén helyezkedik el, és feszegeti annak határait. „Nem azonosul az elit oligarchákkal, rajtuk kívül áll, pedig hasonlóan gazdag” – szögezi le Beissinger, aki szerint Prigozsint azért tűrik meg, mert hasznos Putyin számára, és mert olyan szolgáltatásokat nyújt az államnak a háború folyamán, melyeket a hadsereg nem tudna, azaz: bevetéseik során megsértik az emberi jogokat, amit egy kormány sem vállalna magára a hadseregével kapcsolatban.
Beissinger úgy véli, hogy Prigozsin karriere épp olyan gyorsan omolhat össze, mint amilyen könnyedén további befolyást szerezhet, noha utóbbihoz meg kell találnia a megfelelő szövetségeseket.
Hobbija a bosszú
Beissninger véleményéhez képest Galeotti szkeptikusabb, ő nem látja jelét annak, hogy Prigozsinnak politikai ambíciói lennének. „Badarság, hogy ő lehet a következő elnök vagy védelmi miniszter. Abszolút badarság, ennek egyszerűen nincs valóságalapja” – vélekedik. Galeotti szerint még mielőtt a Wagnert bevetették volna Bahmutban, a Wagner-zsoldosok száma 30 ezer volt, szemben az orosz hadsereg mintegy 800 ezer fős aktív állományával. A Wagner pedig lőszer tekintetében erősen függ az orosz hadseregtől.
„Pont ez teszi őt kispályássá” – mutat rá Galeotti, utalva arra, hogy Prigozsin nagy mértékben függ a kormányzati szerződésektől, és eleve Putyin engedélyére van szüksége ahhoz, hogy zsoldosbrigádját működtesse, ugyanis az orosz törvények szerint ők technikailag illegálisak. „Még ha nagyobb hatalmat kapna, akkor is a Kreml eszköze lenne, nem pedig valódi autonómiával rendelkező politikai szereplő” – közölte Galeotti, de hozzátette, hogy nem szabad elfelejteni a nevét, mivel egy „opportunista és kegyetlen emberről van szó, aki bármire képes.”
Galeotti mindemellett megjegyzi, hogy Prigozsin nem értékeli, hogy magas körökbe került, és nem látja át, hogy itt nem működik a „fegyences keménykedés”, ami anno, közel kilenc éves börtönbüntetése során működött. Egyesek úgy vélik, hogy Vlagyimir Tatarszkij katonai blogger megölése részben figyelmeztetés volt Prigozsin számára.
A két ember egymás szövetségese volt, a gyilkosság pedig egy olyan kávézóban történt, melynek egykor Prigozsin volt a tulajdonosa. Mindez persze csak teória, más elméletek szerint Ukrajna áll a robbantás mögött.
Honnan a pletyka?
Galeotti szerint azért kezdtek el találgatni Prigozsin politikai karrierjével kapcsolatban, mert a média minden egyes kijelentését felkapja, és mert a Wagner főnökének egyes politikai ellenfelei eleve szívesen adják alá a lovat, hogy éket verjenek közé és Putyin közé.
Az ukrajnai invázió kezdete óta számos oligarchát és Putyin-kritikust találtak holtan, és felmerül a kérdés, hogy ezek az esetek nem túl gyakoriak-e ahhoz, hogy véletlenek legyenek. Az orosz hírügynökségek jelentései szerint egyesek véletlenül zuhantak ki kórházak ablakából, mások pedig megbotlottak a lépcsőn.
Galeotti szerint a Prigozsinnal kapcsolatos teóriák eközben aggasztó dolgot tükröznek: a vonzalomat a zsoldosbrigád irányába, azaz egy olyan csoport irányába, mely képes képes figyelmen kívül hagyni a civilizált viselkedés alapvető normáit. „Hozzájuk képest az orosz hadsereg cserkészcsapatnak tűnik” – mondja Galeotti. A Wagner zsoldosokat már többször megvádolták nemi erőszakkal, az interneten pedig olyan videók keringenek róluk, melyeken szökevényeket végeznek ki kalapáccsal.
Galeotti úgy véli, Prigozsinba „bármit bele lehet látni, mint a Rorschach-teszt egy ábrájába. Ha akarják, ő egy szabadelvű zsoldosbajnok, ha akarják, akkor Putyin egyik véreskezű végrehajtója. Személyes döntés, hogy minek látjuk.”
