A vulkánok morfológiája
A geológiai és vulkanológiai szempontok mellett a vulkánokat alakjuk (morfológiájuk) alapján is lehet osztályozni. Ez a vulkánmorfológia tudomány kutatási tárgyát képezi. Míg a vulkanológia elsősorban a vulkánok születésével és elsődleges alakjának tanulmányozásával foglalkozik, addig a vulkánmorfológia vizsgálja a külső erők hatására lepusztult változatokat is (destruktív formák).
A tűzhányók alakja elsősorban a kitörés módjától és a felszínre hozott anyagtól függ. A vulkánok morfológiájának két alaptípusa (egyben végletei) a vulkáni kúp és a vulkáni takaró, de ezek között számos átmeneti forma létezik:
Vulkáni kúpok formái
A lávakúpok formáját elsősorban a kiömlő láva sűrűsége határozza meg, minél hígabb a láva, annál laposabb kúp keletkezik.
Ennek formái:
– dagadókúp – mely akkor keletkezik, amikor a gázokban szegény savanyú láva lassan eléri a kráter peremét és kiömlik. Az így keletkező lávaárak rövidek, de vaskosak. A láva egyébként csak helyben felfelé terjeszkedik, minek következtében kialakítja sajátos dóm-alakját. Az alulról érkező friss és izzó láva a már megszilárdult rétegeket a nagy nyomás hatására összetöredezi, aminek következtében sajátos rücskös rétegfelület alakul ki. A dagadókúpok lejt?i általában domborúak és 45°-os szöget zárnak be a felszínnel. Ilyen formák találhatók az Appenninekben (pld. Monte Cimini) vagy az Északnyugati-Kárpátokban (Újbányai-hegység).
– semleges lávakúp – jellemzője, hogy lejtői enyhébbek. Ez azzal magyarázható, hogy a semleges láva hígabb és gyorsabban halad lefelé a kúp oldalán. Ilyen formák találhatók az Andokban (Sao Pedro-hegység) valamint a Kárpátokban is.
– bázikus lávakúp – mivel a bázikus láva rendkívül híg, az általa létrehozott lejtők alacsonyak és laposak. Magasabb kúpok csak nagyobb vulkánokon alakulhatnak ki. Ilyen formája van a Mauna Loának és a Mauna Keának is.
A piroklaszt kúpok – robbanásos vulkáni kitörések során alakulnak ki, amikor a vulkán nagy mennyiségű törmelékes anyagot, tefrát szór ki, melyek felhalmozódása során kialakul a tufa. A kizárólag tufából felépülő tűzhányók alacsonyabbak és gyorsabban erodálódnak, mivel hiányzik belőlük a szilárd vázként funkcionáló láva. Ezek lejtőinek általában 33°-os dőlése van, ugyanis bizonyított tény, hogy a lejtőn lefelé zúduló törmelék ebben a szögben stabilizálódik és kerül egyensúlyi állapotba. Két típus különíthet? el:
– Tefra- ill. tufakúpok – melyek általában nagyobb vulkánok mellékkúpjaiként alakulnak ki,
– Maarok – a maar-típusú vulkanizmushoz kötődik, melynek lényege egy egyszeri kitörés, aminek során a felszínre hozott törmelék a kürt? körül halmozódik fel. Az ilyen kúpok laposak, átmérőjük néhány 100 m és néhány km között változik. Kráterüket gyakran tavak töltik ki. Számos ilyen kúp található a németországi Eiffel-hegységben.
A sztratovulkáni kúpok hosszantartó vulkáni működés során alakulnak ki. A különböző kitörések során felszínre hozott törmelék és láva rétegesen rakódik le a kúp oldalára, fokozatosan növelve annak magasságát. Általában andezites láva jellemzi őket. A Föld legismertebb vulkánjai sorolhatók ebbe a csoportba: Vezúv, Etna, Popocatépetl stb.
A kráter helyzete alapján három morfológiai típus különíthető el:
– csúcskráteres vulkánok – ezek jellemzője, hogy egyetlen központi kürtő körül alakultak ki
– mellékkráteres vulkánok – olyankor alakulnak ki, amikor a főkráter mellett mellék krátereken keresztül is zajlik a kitörés. Ennek tipikus példája az Etna, melynek kb. 300 hasonló mellékkrátere alakult ki az idők folyamán.
– hegylábi kráterkúpos vulkánok – akkor alakulnak ki, amikor a mellékkráter a vulkáni kúp lábánál emelkedik ki. Ennek tipikus példája a Kilimandzsáró.
A központi kalderás vulkánok alapvető tulajdonsága, hogy a kráter kitágult és kalderává alakult át. Annak függvényében, hogy mi idézte elő a kaldera kialakulását, megkülönböztetünk:
– robbanásos típust
– beszakadásos típust
– besüppedéses típust – mely során a feküüledékeket a vulkán súlyával tömörítette
– eróziós kalderás típust – a külső erők által átformált vulkánok tartoznak ide (pld. Toluca, Meru)
A kalderában a vulkáni tevékenység kiújulhat, aminek következtében új vulkáni kúp alakulhat ki a lepusztult kaldera belsejében.
Ennek öt típusa ismert:
– Vezúv-típus – melynek jellemzője, hogy a kalderában hamukúp keletkezik (somma-cono-atrio rendszer)
– Astroni-típus – mely során a kalderában lávakúp alakul ki
– Meru-típus – mely során egy új sztratovulkán keletkezik a régi kaldera belsejében
– Toluca-típus – mely során egy dagadókúp keletkezik a kalderában
– Szantorini-típus – a Toluca-típushoz hasonló, de a kalderát tengervíz önti el.
A különleges tűzhányók csoportjába olyan vulkánok tartoznak, amelyek formájuk szerint egyediek, nem sorolhatók a fent említett kategóriák egyikébe sem. Ide tartozik például a Krakatau (melynek nagy része felrobbant), a Pelée (melynek csúcsát egy lávadugó képezi), a Surtsey (mely egyetlen freatikus kitörés során emelkedett ki Izland egyik szigetén).
Átmeneti formák
Ebbe a csoportba a vulkáni kúpok és takarók közötti átmeneti formák tartoznak.
– pajzsvulkán – bazaltos lávából táplálkozik, alacsony kúpja van, melynek 2-10°-os lejtőin lefelé haladva a láva takarókat hoz létre. Jellegzetes példája a németországi Vogelsberg.
– emeletes pajzsvulkán – akkor alakul ki, amikor több pajzsvulkán egymásra települ
– dagadóhát – a pajzsvulkán egyik változata, amikor a vulkán nem pajzsként domborodik ki, hanem hosszasan elnyúló hátat képez. Típuspéldánya az új-zélandi Tarawera.
Vulkáni takarók
A vulkáni takarók nagy felületeket borító változó vastagságú bazaltrétegekből épülnek fel. Három csoportba oszthatók:
– lávafennsík – különböző vastagságú és nagyságú bazaltrétegek alkotják. Általában pajzsvulkánok lávájából épülnek fel.
– trapp (vagy platóbazalt) – több, lépcsősen egymásra helyezkedő lávatakaró alkotja, melyeket tufa, vagy más szárazföldi üledékes kőzetrétegek választanak el. Általában több száz lávaárból jöttek létre. A nagyobb trappok kialakulásához hosszabb időn keresztül nagy mennyiségű lávaömlés, ehhez pedig több kilométer hosszú hasadék szükséges. A több szakaszban lezajló lávaömlések között hosszabb szünetek is szükségesek ahhoz, hogy a lávatakarók között üledéktakarók képződjenek. Ezek a takarók a mezozoikumban képződtek. Tipikus példájuk a közép-szibériai bazalttakaró (1500–2000 m vastag és 1 millió km² felületen fekszik), a dél-amerikai Parana-medence trappja, a Dekkán-fennsík trappja. Jóval kisebb trapp az írországi Antrim-plató, a jemeni Hadur Suaib, az etiópiai Ras Dasan.
– tufaár (vagy ignimbrit) – nagy kiterjedéső, de a lávafennsíkoknál jóval vékonyabb lávatakarók, melynek jellegzetessége, hogy az alsóbb, még plasztikus rétegeket a frissebb felső rétegek valósággal kihengerlik. A legtöbb ignimbritplató Új-Zélandon található, de Magyarországon is akad rá számos példa (pld. Bükkalja)
A vulkánok pusztulása
A vulkánok működésük ideje alatt konstans átalakulásban, növekedésben vannak. Tevékenységük szüneteiben vagy működésük befejezése után már a külső (felszíni) erők kezdik el formálni felszíneiket és megindul a lepusztulásuk. Ennek elsődleges okai az időjárási hatások. Emiatt a különböző éghajlati övekben fekvő vulkánok felszíne különbözőképpen alakul.
A felszín lepusztulása az egyszakaszos esők övében illetve a kétütemű szavanna- és monszunklíma területén a leghatékonyabb és leggyorsabb. A vulkánok felszínét az erózió, az árkok képződése, a réteges lemosások és a földcsuszamlások alakítják. A trópusi övekben, a sűrű esőerdők vidékén nagy a csapadékmennyiség, így a vulkáni kúpok oldalán sok patak ered, amelyek mélyen bevágódnak ezek felszínébe, akár 100–150 m mélyen is. Az enyhébb, lejtős területeket a völgyek között gyep- és mohatakaró borítja, amelynek erős kőzetmállasztó hatása van (pld. Kilimandzsáró)
A szárazabb (sivatagos és félsivatagos) területeken a nagy h?mérsékletingadozás hatására a vulkánok felépítése, a kőzetek repedéshálózata, valamint a gyér növényzet a gyors aprózódásnak kedvez. A ritka, de kiadós esőzések itt is felszabdalhatják árkokkal a vulkáni kúpok lejtőit (pld. Anatóliai-fennsík).
A mérsékelt égöv nedves (óceáni) területein a mállás, a kontinentális vidékein viszont az aprózódás a jellemző. A periglaciális éghajlaton a gyér növényzet és a fagyással járó aprózódás formálja a vulkánok felszínét, míg a hóhatár felett lévőket a jég ereje.
A Campi Flegrei műholdas látképe
A vulkánok lepusztulásának egyik fontos tényezője az idő, azaz mennyi idő telt el az utolsó kitörés óta és ez elegendő volt-e valamilyen növényzet kialakulásához, mivel a gyér, kopár felszín sokkal gyorsabban pusztul.
A lepusztulás előrehaladottságának és a vulkáni formák átalakulásának mértéke alapján az alábbi típusok különíthetők el:
– ép tűzhányó (elsődleges forma): őrzik eredeti formájukat, felszíneiket a külső erők csak kis mértékben alakították. A vulkán újabb működése esetén a lepusztulás nyomai eltűnnek (pld. Vezúv, Etna).
– csorba tűzhányó (másodlagos forma): az elsődleges formák még jól felismerhetőek, de felszínüket a külső erők már lényegesen átformálták (pld. a Campi Flegrei vulkáni kúpjai)
– vulkánromok (harmadlagos formák): az eredeti formájuk jelentősen átalakult, mély völgyek szabdalják, de főbb vonásai még jól kivehetők (pld. Keleti-Kárpátok vulkáni vonulata)
– vulkánroncsok (negyedleges formák): az eredeti vulkáni formák csak geológiai és geofizikai módszerekkel állapíthatók meg (pld. Visegrádi-hegység)
– vulkánmaradványok (ötödleges formák): az eredeti formák teljesen lepusztultak, létezésükre csak a visszamaradt kőzetek utalnak
– vulkánroncsok (hatodlagos formák): a felszíni formák teljesen lepusztultak és az erős letarolás során a szubvulkáni formák (lakolitok, telérek, stb.) kerültek a felszínre.
Forrás: Wikipedia
Cím: Nem köthető városhoz Nem köthető megyéhez
Tel: 0036705322177
E-mail: [email protected]
Web: www.hirmagazin.eu
