Egy XVI. századi olasz szállóige szerint a világnak három gyöngyszeme van: Velence a vízen, Firenze a síkságon és Buda a hegyen.
A Várhegy és a Duna közé ékelődött Víziváros mediterrán hangulatú kisváros a nagyvárosban, ahol a régi idők hangulata és sokszínűsége mindenhol visszaköszön
– hangzott el az M1 Itthon vagy! című műsorában.
Autók haladnak a felújított Bem rakparton (Fotó: MTi/Marjai János)
A római korban innen vezetett az út délről Aquincum irányába, a középkorban több kisebb településből állt, jelentős kikötő és kereskedő központ volt. A törökök dzsámit és fürdőt építettek ode, Buda visszafoglalásakor, 1686-ban pedig szinte az egész városrész elpusztult. A betelepített német kereskedők és iparosok a korszellemhez illően, barokk stílusban építették fel házaikat.
A Lánchídtól északra, a Bem rakpart, Fő utca, Jégverem utca háromszögében a középkorban több vízszivattyúház is működött. Girbe-gurba, szabálytalan utcák, vadregényes régi épületek, tekintélyt parancsoló kapuk, megkopott lépcsők, kis kertek és omladékok, gesztenyefák árnyalta titkos udvarok, árkádos házikók, és beszédes utcanevek mesélnek itt, sokszor vizes történeteket.
A mai Batthyány tér egykor hatalmas piac volt,
ernyős sátrakkal, kocsmákkal, híres és hírhedt fogadókkal. Itt kötöttek ki a hajók, és itt volt a postakocsi végállomása is, ahonnan 1839-től naponta gyorskocsi szaladt Bécsbe.
Érdekes, hogy az 1720-as években a mai Szent Anna-templom helyén is fogadó állt, míg végül 1740-ben elkezdték bővíteni és átépíteni templommá.
A Szent Anna örök
Ahogy a város talán legforgalmasabb és egyik legelegánsabb fogadója, az egykori Fehér Kereszt épülete is, ahol II. József, a kalapos király is többször megszállt, sőt a legenda szerint Casanova is időzött és csábított itt. A ma már csendes udvarú rokokó lakóházban hangversenyeket és táncmulatságokat is tartottak hajdanán.
A Casanova-házként elhíresült épület melletti Négy évszak-ház 1795-ben épült, első tulajdonosa épp a Szent Anna-templom renovátora, Hikisch Kristóf volt. A műemlék lakóház homlokzati domborművein a négy évszak és a tizenkét hónapot jelképező puttó lakik. Egy időben volt ott kávémérés, kalaposműhely, borkereskedés, patika, pékség, na és víz is állt ott.
Amikor a gyakori árvizek miatt a Batthyány teret feltöltötték, az épületek földszintje az utcaszint alá került, ami ma is megfigyelhető, végig, a Fő utca mentén.
Kivétel ez alól a Szent Flórián templom, amelyet nem lesüllyesztettek, hanem megemeltek,
az 1700 tonnás épületet 1937-ben naponta 15 centivel, 92 emelőgép segítségével emelték, hogy végül 1 méter 40 centivel feljebb, a mostani utcaszintre kerülhessen.
A Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia (Fotó: MTI/Mohai Balázs)
A Szent Ferenc Sebei-templom büszkén viseli szép, új tornyát. A ferencesek által építtetett, később a betegápoló Erzsébet-apácák használatába került templom a hozzá tartozó egykori kolostorral, belül is kincseket rejt.
A templom barokk berendezése, gazdagon faragott padozata, belső díszítései fontos történeti emlékeink közé tartoznak. A templomba mélyen belevésődött, hogy volt idő, amikor a Duna vize is sűrűn látogatta.
A reformátusok sokáig nem építhettek templomot a budai oldalon
A Szilágyi Dezső tér jellegzetes, vöröstéglás református temploma híres esküvők szemtanúja volt: falai között házasodott Ady Endre, és a kormányzó fia, Horthy István is. A reformátusok sokáig nem építhettek templomot a budai oldalon, míg végül Pecz Samu megvalósíthatta ezt az izgalmas épületet tűszerű, hegyes tornyával.
A templomokban, tornyokban gazdag Víziváros nem mindenkinek tetszett. 1952-ben állítólag még az is felmerült, hogy a háborúban súlyosan sérült Szent Anna- és Szent Ferenc Sebei-templomokat inkább lebontják, mert Rákosi Mátyás attól tartott, hogy ha Sztálin látogatóba érkezik a fővárosba, a szemközti Parlament ablakából kinézve, nem leli majd örömét a túlsó parton található túl sok torony látványában. A látogatás elmaradt, a tornyok megmaradtak.
A város nem csak a felszínén változik, a mélyben is. Ott, ahol régen a Kossuth híd vitt át a Batthyány térről Pestre, most a metró alagútjai húzódnak a Duna alatt.
A Corvin tér egy Kr. u. 1. századi római kori temető fölé épült. A Budai Vigadó helyén egykor fegyverraktár állt, ma már a Hagyományok Háza lakja az épületet, amely 1953-tól a Magyar Állami Népi Együttes otthona is.
A festői Vízivárost nem csak az írók szerették és szeretik, vonzódnak hozzá a képzőművészek, a fotósok, festők, szobrászok és a zenészek is.
A Szilágyi Dezső téri református templommal szembeni házban élt Bartók Béla,
aki hat év után azért költözött el, mert túl hangosnak találta a Fő utca forgalmát. A városrész múltjáról pletykálnak az egykori törzshelyek is.
Az Angelika presszó elődje a 18. században még a dunai hajósok kedvelt kocsmája volt, aztán az 1970-es években már a szellemi élet pezsgett benne, amikor írók-költők-irodalmárok kedvelt beülőse lett.
A Vízivárosban élt Petri György és Tandori Dezső, de Psota Irén és Bilicsi Tivadar is. Az Iskola utca 35-ben lakott Cseh Tamás és Bereményi Géza. A kapucsengőt imitáló emléktáblán az épület fiktív lakói a Cseh Tamás-dalok alakjai.
A mai Francia Intézet közvetlen környezetében és Párizs kertjében virágzott az underground kultúra.
A Batthyány téri Vásárcsarnok épületén egy hatalmas óra figyelmeztet arra, hogy az idő telik,
a Margit-híd és a Lánchíd közti szakasz erre egykedvűen legyint: a part kora nyári estéken is élettel teli.
A Lánchíd lábánál az alagútból nyikorogva-csikorogva fordul és fonódik tovább a villamos a Lánchíd Palota elegáns épülete mellett. A Kolodko Mihály alkotta Főkukac (a rakparton álló miniszobrot Sajdik Ferenc rajzfilmfigurája alapján alkotta a Mihail Kolodko néven is ismert kárpátaljai szobrászművész. Ugyanilyen szobor áll Ungváron, az Ung folyó partján – a szerk.) szemmel tartja a Dunát, a vizet, ami annyiszor lépett ki a medréből és tükrözte hol ostromok, hol tűzvészek villódzását, aranyszínű naplementéket, vagy éppen az augusztus 20-i tűzijátékok fényét.
A címlapfotó illusztráció.
M1, Hirmagazin.eu
