8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBelföldi hírekA visegrádi országok példát mutattak összefogásból, közölte a belügyminiszter

A visegrádi országok példát mutattak összefogásból, közölte a belügyminiszter

forrás: MTI

A visegrádi országok példát mutattak összefogásból az illegális bevándorlás kezelésében – mondta a belügyminiszter pénteken a Készenléti Rendőrségen. Pintér Sándor, aki a határvédelemre az országba érkezett ötven cseh rendőrt köszöntötte, azt mondta: egy-egy ország önállóan nehezen tudja elviselni az illegális bevándorlás okozta terheket, ezért van szükség az összefogásra.

Közölte: január elseje óta 101 országból több mint 390 ezren lépték át jogellenesen a magyar határt. Európa irányába népvándorlás indult meg, a tömegeket alkotó emberáradat nem veszi figyelembe az európai uniós határokat, a schengeni jogszabályok előírásait. Az európai törvények figyelmen kívül hagyásával, törvénytelenül kívánják a céljukat elérni – hangsúlyozta Pintér Sándor, aki szerint keverednek a háborús menekültek a jobb élet reményében útnak induló fiatalokkal, a védelemre szorulók a kalandorokkal.

Pintér Sándor belügyminiszter MTI-fotó: Marjai János
MTI-fotó: Marjai János

Magyarország döntött: az európai unió jogszabályainak érvényt szerez, a schengeni irányelvek előírásait betartja és betartatja – szögezte le. A miniszter hozzátette: ennek megfelelően a zöldhatárokat megvédik, csak a kijelölt határátkelőhelyeken lehet az országba belépni, és csak meghatározott feltételek mellett.

Mint mondta, ezzel egyetértettek a visegrádi országok vezetői, ezért ideiglenes közös rendőri egységet hoztak létre a zöldhatárok védelmére. Pintér Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy az összefogás szükségességét nem csak a visegrádi országok vezetői ismerték fel, Szlovénia a múlt héten támogatást kért az Európai Uniótól a schengeni külső határok védelme érdekében.

A visegrádiak meghallották a kérést, Szlovákia már küldött rendőröket Szlovéniába, és Magyarország is több mint 50 rendőrt küld a külső határok megvédésére – tette hozzá. Pintér Sándor a cseh rendőröknek azt mondta: feladatuk végrehajtása során védik Csehországot, Magyarországot és az Európai Uniót is. A magyar parancsnokoknak azt mondta: a cseh rendőröket fogadják vendégként, de felkészült rendőrként tekintsenek rájuk. A csehek 50 rendőrrel és 14 gépjárművel járulnak hozzá a határvédelemhez.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work