5.1 C
Budapest
2022. november. 27. vasárnap

A Visegrádi Négyek határőröket küldenek Görögországba

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Több mint 300 határőrt és rendőrt küldenek a visegrádi négyek Görögországba, hogy “a görög déli határoknál meg tudjuk állítani a menekülthullámot” – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a máltai fővárosban, Vallettában rendezett EU-Afrika-csúcstalálkozó helyszínén.

visegrádi 4-ek

A V4-ek arról is megállapodtak Máltán, hogy közösen hozzájárulnak azoknak a pénzügyi alapoknak a feltöltéséhez, amelyek a migrációs hullám megfékezéséhez szükségesek – közölte a kormányfő.

A visegrádi tagállamok megbeszéléséről tájékoztatva azt is elmondta, hogy decemberben V4-csúcstalálkozó lesz Prágában, ahol a dél-koreai elnök is jelen lesz. A cseh fővárosban emellett megvitatják majd az EU megreformálására vonatkozó brit javaslatokat.

A máltai EU-Afrika-csúcstalálkozóról szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott: fájdalmas, de be kell ismerni, hogy “néhány görög komphajókapitány a migráció elleni küzdelemben hatékonyabb, mint a 28 (uniós) miniszterelnök többszöri találkozó után”. Szemben azzal, amit az EU-s kormányfők rendszeresen mondanak, vagyis hogy a menekültáramlat nem állítható meg, kiderült: amint a görög hajós kapitányok úgy döntöttek, nem szállítják át a migránsokat a szigetekről a szárazföldre, rögtön megszakadt a migrációs hullám. “Tehát több bizonyítékunk is van a magyar határkerítésen túl arra, hogy az akarat hiányzik ma az unióból, hogy megállítsa ezt az áramlást” – mondta.

A miniszterelnök a szerdai vallettai tanácskozás kockázatos pontjának nevezte, amikor “az egybegyűltek pozitív összefüggésben kezdtek beszélni a migrációról”, úgy vélekedve, hogy a migráció, ha jól menedzselik, rendkívül sok előnyt hoz azoknak az országoknak is, ahonnan eljönnek az emberek, valamint azoknak is, ahová érkeznek.

Jelezte, ő mindezzel nem ért egyet, ennek hangot is adott, szerinte ugyanis a migrációs helyzet ma Európában nem egy győztes-győztes, hanem egy vesztes-vesztes szituáció, vagyis mindenkinek rossz: azok az országok, ahonnan jönnek a migránsok, elveszítik a fizikailag legjobb állapotban lévő, legértékesebb munkát végezni képes embereiket, “mi pedig kapunk egy olyan közösséget a nyakunkba, amelyet képtelenek vagyunk integrálni”.

Ezért Máltán is próbálta felhívni a figyelmet arra, hogy a migráció ma Európának elsősorban veszélyeket rajt magában.

Orbán Viktor elmondta, csütörtök délután Vallettában a 28 EU-s kormányfő külön is találkozik, és ezen a – szerinte nehéznek ígérkező – megbeszélésen tisztázniuk kell, mit akarnak Törökországtól.

A magyar álláspont úgy szól: “mi nem akarjuk, hogy az EU úgy üljön le tárgyalni Törökországgal, hogy azt a benyomást kelti, Törökország fogja őt megmenteni. Úgy nem lehet tárgyalni, hogy a másik fél azt gondolhatja, ő az utolsó reménye az egyik tárgyalófélnek”.

Az EU-nak először ki kell építenie saját védelmi vonalait, “meg kell védeni saját magunkat a törökök nélkül”, és ha ez megvan, utána kell egy ésszerű megállapodás Törökországgal – ismertette javaslatát Orbán Viktor.

Hozzátette, azt végképp nem tartja szerencsésnek, hogy hárommilliárd eurót adnának a törököknek ahelyett, hogy ezt a pénzt inkább Bulgária és Macedónia kapná saját határai megvédésére, “ha már a görögök a saját déli határaikat nem hajlandóak megvédeni”.

 

Forrás: orientalista

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Ma este csak 1 film! A pókerjátékosoknak, és mindenkinek ajánlom, .. egy igazán jó film: Elit játszma – videó

Winston Churchill: "A siker az a képesség, hogy az ember a kudarcok sorozata ellenére sem veszít a lelkesedéséből" Teljes...

Valósággá válhat, amit csak sci-fikben láthattunk: alagutat találtak egyik világból a másikba

A bulgáriai Szófiai Egyetem fizikusainak egy csoportja szerint a féreglyukak, azaz az univerzum egyik részét a másikkal összekötő...

Újra vele! Őszintén öleli őt Berki Mazsi

Itt a fotó Sokan gondolták, hogy a Kulcsár Edina helyére beugró Berki Mazsinak ilyen rövid felkészülési idővel semmi esélye...

Festővászon lett Herceg Erika tökéletes testéből: „Meztelenül kiállok, úgy fogtok rám festeni” – videó (18+)

Herceg Erika egy divattervezővel és egy képzőművésszel kooperálva változott igazi műalkotássá szinte egyetlen szempillantás alatt, amikor hófehér ruháját...