Home Tudástár Tudástár - minden érdekesség A világ egyik legsúlyosabb repülőgép-balesete

A világ egyik legsúlyosabb repülőgép-balesete

hirmagazin_2015-08-12_123249

(Fotó: Wikipédia, A lezuhant 123-as járat halottainak síremléke )

Harminc éve, 1985. augusztus 12-én zuhant le a Japan Airlines (JAL) légitársaság Tokióból Oszakába tartó Boeing 747-es repülőgépe. A világ egyik legtöbb áldozatot követelő légi balesetében 520 ember vesztette életét, a katasztrófát csodával határos módon négyen élték túl.

A 123-as számot viselő belföldi járat a tokiói Haneda repülőtérről délután 6 óra után 12 perccel, némi késéssel emelkedett a magasba az egyórás útra. A gép fedélzetén – a 15 fős személyzettel együtt – 524 ember utazott, többségük japán állampolgár, aki szokásos éves nyaralására indult.

A felszállás után 12 perccel, amikor az óriásgép mintegy 7000 méteres magasságban, 550 km/órás sebességgel haladt, a pilóták robbanásszerű zajt hallottak. A géptest rázkódni kezdett, a légnyomás folyamatosan esett, az utasoknak már az oxigénmaszkokat kellett használniuk.

A vészjelzés leadása után a földi irányítás engedélyezte a visszatérést Tokióba, de a csaknem 300 tonnás Boeing gyakorlatilag irányíthatatlanná vált. A több mint fél órán át hősiesen küzdő pilóták mindent megpróbáltak, de a gép csak fel-le hintázott a levegőben, majd zuhanni kezdett…

A Boeing 747-es 6 óra 56 perckor tűnt el a radarok képernyőiről. A vizsgálat megállapította, hogy a gép súrolta egy hegylánc csúcsait, majd tovább süllyedve – mintegy 1560 méteres magasságban – a Takamagahara hegy oldalának ütközött és felrobbant.

A közelben található Jokota amerikai légi támaszponton is fogták a segélykérő jeleket, és húsz perccel a becsapódás után gépeket küldtek a baleset helyszínére. Az egyik felderítő vadászgép még a szürkület leszállta előtt észlelte is a roncsot, és megadta helyzetét.

A japán hatóságok azonban nem akarták igénybe venni az amerikai segítséget. Később heves bírálatok is elhangzottak emiatt, mert az éjszakai órákban a nehezen megközelíthető terepet felderítő japán mentőhelikopter nem észlelt életjeleket, így a mentőcsapatok csak másnap hajnalban kezdték meg a munkát. Mint később kiderült, több áldozat életben maradt volna, ha a mentést azonnal megkezdik.

A mentőegységeket másnap szétszóródott roncsok, faágakon fennakadt vagy a hegyoldalon legurult emberi testek szörnyű látványa fogadta.

Bármilyen hihetetlen, a nagy erejű becsapódást, a robbanást és az azt követő tüzet négy ember túlélte. Mind a négyen nők voltak, akik a repülőgép végében, a bal oldalon ültek, egyiküket – a JAL szabadnapos légikisasszonyát – az ülések közé préselődve, egy anyát kisgyermekével a törzs egyik épen maradt részében, egy 12 éves lányt egy fa ágai közzé ékelődve, egy roncsdarab alatt találtak meg.

A vizsgálat azt állapította meg, hogy a tizenegy éve szolgálatban álló gép farokrésze hét évvel korábban már megsérült, amikor leszállás közben a betonba ütközött. A javítást a Boeing cég végezte el, de a nyomástartó lemezt (amelynek az a rendeltetése, hogy megakadályozza a túlnyomásos levegő kiszökését az utastérből) nem az előírásoknak megfelelően rögzítették. A hiányosságra az egymást követő ellenőrzések során sem derült fény.

A minden egyes le- és felszálláskor fellépő nyomáskülönbség egyre jobban feszítette a gyenge illesztékeket, amelyek előbb megrepedtek, majd a végzetes napon az egész hátsó nyomástartó fal kiszakadt. Ugyanekkor robbanásszerűen levált a bal oldali hátsó vezérsík is, az az aerodinamikai felület, amely a repülőgép oldalirányú stabilitását biztosítja.

Egy amatőr fotós meg is örökítette ezt a pillanatot, és a vezérsík egyik darabját meg is találták azon a környéken, ahol az első vészjelzést leadták. Megsérült a hidraulikus vezetékrendszer is, a gép végképp irányíthatatlanná vált. A pilóták képességeit dicséri, hogy még így is egy fél óráig a levegőben tudták tartani a halálra ítélt gépet.

A Boeing cég elismerte a hibát, vállalta a teljes felelősséget. A túlélőkkel és az áldozatok hozzátartozóival peren kívül egyeztek meg a kártérítésről. A JAL elnöke lemondott, a karbantartó részleg vezetője öngyilkos lett, a 123-as járatszámot nem használták többet, a légitársaság utasainak száma meredeken esett.

A repülés történetének egyik legtöbb emberéletet követelő balesetének helyszínéhez közel, az Ueno faluban állított síremléknél minden év augusztus 12-én az elhunytak családtagjainak részvételével emlékeznek az áldozatokra.

Forrás: mixonline;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

 

Exit mobile version
Megszakítás