A Vértes hegység szívéből érkezett a hír, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Egy olyan fafaj pusztult ki végleg, amely a világon sehol máshol nem élt, csak itt, Magyarországon. A kutatók szerint ezzel nem csupán egy hazai természeti különlegesség tűnt el, hanem a Föld biológiai sokfélesége is szegényebb lett. A bennszülött faj eltűnése egyszerre figyelmeztetés és kudarc: a klímaváltozás, az élőhelyek pusztulása és az emberi beavatkozás hosszú távú következménye most visszavonhatatlanná vált.
A kipusztult fafaj a kőhányási berkenye, amely az egész világon kizárólag a Vértesben fordult elő. Innentől hivatalosan is kihalt fajként tartják számon. A Vértes figyelemre méltó flóra- és faunalistája ezzel egy újabb sorral lett rövidebb.
A Duna–Ipoly Nemzeti Park szakemberei az idei felmérések során már egyetlen élő példányt sem találtak a természetes élőhelyén. Nem egy hirtelen bekövetkezett pusztításról van szó, hanem lassú, évtizedeken át tartó leépülésről. A háttérben nem fakitermelés vagy építkezés állt, hanem a túlszaporodott vadállomány, amely fokozatosan ellehetetlenítette az erdők természetes megújulását.
A kőhányási berkenye különleges növény volt minden szempontból. A berkenyék Tormaria-csoportjába tartozott, valahol a barkócaberkenye és a lisztes berkenye között. Klónozással szaporodott, vagyis az utódok genetikailag szinte teljesen azonosak voltak az anyanövénnyel. Ez egyszerre jelentett stabilitást és végzetes sebezhetőséget. Egy ilyen faj ugyanis nehezen alkalmazkodik a gyorsan változó körülményekhez. A meredek, sziklás lejtőkön sokáig biztonságban volt – de csak addig, amíg a környezeti egyensúly fennállt.
Az elmúlt évtizedekben azonban a magyar erdőkben drámai mértékben nőtt a vadlétszám. A gímszarvasok, őzek, muflonok és vaddisznók olyan mennyiségben fogyasztják a fiatal hajtásokat, hogy az erdők természetes utánpótlása gyakorlatilag megszűnt. A csemeték nem tudnak megerősödni, a kérget lehántják, a fiatal növényeket rendszeresen lelegelik. Gazdasági erdőkben ezt kerítésekkel próbálják kezelni, de a védett, sziklás területeken ez szinte kivitelezhetetlen. Így történt meg, hogy a berkenyék fiatal példányai egyszerűen nem nőttek fel – az utolsó idős fák pedig az elmúlt években eltűntek.
A kőhányási berkenye kihalása sajnos nem egyedi eset. Korábban már eltűnt a bodajki berkenye, és több más, kizárólag Magyarországon élő fafaj is a túlélés határán egyensúlyoz. A Vérteskozma környékén élő boros-berkenyéből csupán néhány példány maradt, a gánti és a szedresvölgyi berkenyék szintén veszélyben vannak. A szakemberek attól tartanak, hogy ha nem sikerül visszaszorítani a vadkárokat és helyreállítani az élőhelyeket, újabb bennszülött fajok tűnhetnek el – csendben, észrevétlenül, a szemünk láttára.
Felmerül a kérdés: van-e még remény? Teljesen jó hír sajnos nincs. A természetes populáció végleg eltűnt, de néhány példány mesterséges szaporítással fennmaradt természetvédelmi gyűjteményekben. Ezek azonban csak „biztonsági mentések”. Egy faj igazi megmaradása nem a gyűjteményekben dől el, hanem ott, ahol évszázadokon át élt: a természetben. Ehhez viszont elengedhetetlen lenne a vadállomány szabályozása és az élőhelyek valódi védelme.
A Vértes egyik kincse már soha nem tér vissza. A kérdés most már nem az, hogy mi veszett el, hanem az, hogy tanulunk-e belőle, vagy hagyjuk, hogy újabb nevek kerüljenek fel a kihalt magyar fajok egyre hosszabb listájára.
Van véleményed? Írd meg kommentben! Szerinted megállítható még ez a folyamat, vagy már csak nézzük, ahogy eltűnik, ami pótolhatatlan? Hirmagazin.eu
