Home Főhírek Gazdaság A versenyképesség növelését is segíti a felelős foglalkoztatás (+videó)

A versenyképesség növelését is segíti a felelős foglalkoztatás (+videó)

Fotó: NGM

A felelős foglalkoztatás egyértelműen versenyképességet növelő tényező, a vállalatok számára regionális és európai szinten is olyan versenyelőnyt jelent, amely érdemben hozzájárul a cégek folyamatos fejlődéséhez – jelentette ki Varga Mihály „Az Év Felelős Foglalkoztatója” díjátadón Budapesten.

A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a kormány jelentőségének megfelelően foglalkozik a vállalatok társadalmi szerepvállalásának erősítésével, ezért az elfogadás előtt álló második cselekvési tervében már a gazdaságfejlesztésre, a munkaügyekre, az esélyegyenlőségre és a környezetvédelemre is nagyobb hangsúlyt kíván helyezni.

Fotó: NGM

A tárcavezető kiemelte, az elmúlt időszakban sikerült megteremteni a stabil, fenntartható gazdasági növekedés feltételeit. Emlékeztetett rá, hogy több mint 740 ezer új munkahely jött létre Magyarországon, így több mint 4 millió 450 ezer embernek van munkája hazánkban, amire 27 éve nem volt példa. Mindez úgy történt, hogy a bővülés döntő többsége a versenyszférában következett be. Ezekre az eredményekre méltán vagyunk büszkék, ahogyan arra is, hogy a munka világát érintő kormányzati intézkedések során kiemelt figyelmet kapnak a sérülékeny csoportba tartozó munkavállalók a Munkahelyvédelmi Akció révén – tette hozzá a miniszter.

Ennek keretében 2013 és 2017 között összesen 572 milliárd forint adókedvezményt vettek igénybe a vállalkozások, ami évente több mint 900 ezer munkavállaló foglalkoztatásához járul hozzá az üzleti szférában – mondta Varga Mihály. A hatéves bérmegállapodás nyomán a legkisebb bérek nagyarányú emelésével és a munkáltatói adó érdemi csökkentésének köszönhetően a bérfelzárkózás üteme emelkedik, a kormány ezért azzal számol, hogy a megállapodásnak köszönhetően a következő hat évben akár 40%-kal is növekedhetnek a reálbérek – szögezte le a nemzetgazdasági miniszter.

Fotó: NGM

Idén a felelős foglalkoztatói díjat a Webstar Csoport Kft., az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt., a BorsodChem Zrt. és a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék közössége nyerte el.

Forrás: Nemzetgazdasági Minisztérium

ElőzőMeg kell védeni Magyarországot, pótolhatatlan érték ez a 93 ezer négyzetkilométer (+videó)
KövetkezőMagyar Idők: Nagy bakot lőttek Vonáék
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás