Egy nagystílű csaló terve változtatta volna meg Budapest látképét egy, a Gellért-hegynél kétszer magasabb toronnyal.
Budapest egy csodás város, tele szívvel és rejtett titkokkal. Vajon milyen lehetett ez a gyönyörű város a XIX. és a XX. században? Elsősorban romantikus…
Az 1890-es évek közepén Budapest az Ezredévi Kiállítás lázában égett. Egymást érték az építkezések és ennek az időszaknak köszönhetjük többek között az olyan csodás építményeket, mint a Műcsarnok, a Képzőművészeti Múzeum, a Földalatti Vasút, a Milleneumi Emlékmű vagy éppen a Műjégpálya csodás épülete. Azonban, ha egy kétes hírű magyar vállalkozó terve valóra válik, akkor ma egészen másképpen nézne ki a Városliget.
Húsz Albert neve nem maradt fenn a történelemkönyvekben és az újságok is csak kevés alkalommal említették meg. A legtöbb cikk a városligeti Eiffel-torony kapcsán született a mérnök-vállalkozóról. Húsz ugyanis nem kevesebbet vett a fejébe, minthogy az Ezredévi Kiállítás szívében felépíti a legendás francia torony felnagyított mását. Annyira komolyan gondolta a dolgot, hogy 1895 májusában kérvényt nyújtott be a Sétatereket Felügyelő Bizottsághoz, melynek ekkor Haberhauer János tanácsos volt az elnöke.
Húsz nem kért túl sokat, csupán 160-190 négyszögméternyi területet a Városligetből vagy környékéből. Az általa tervezett torony 5 emelet magas és emeletenként 100 méteres, vagyis összesen 500 méteres lett volna. Hogy ezeket a számokat el tudjuk helyezni, ahhoz tudnunk kell, hogy az Eiffel-torony összesen 324 méter magas, melyből a felső 24-et egy antenna teszi ki. További viszonyítási alapot adhat a Hősök terén álló Milleniumi emlékmű Gábriel arkangyalt ábrázoló szobra (egyben az építmény legmagasabb pontja), mely oszlopával együtt 41 méter magas, azaz a városligeti Eiffel-torony első emeletének a feléig sem ért volna.
Húsz arra apellált, hogy Budapestnek be kell bizonyítania: mindenben képes túlszárnyalni az európai nagyvárosokat és az Ezredévi kiállításnak grandiózusabb emlékmű dukál, mint az 1881-es párizsi világkiállítás Eiffel-tornya. Egyébként ebben az időszakban nem csak őt foglalkoztatta a francia látványosság überelésének ötlete, hiszen Angliában Edward Watkin parlamenti képviselő és vasúttársasági elnök egy róla elnevezett, 358 méter magas tornyot akart építtetni a mai Wembley stadion helyén. Ráadásul a szigetországban olyan magasra hágott az őrület, hogy az első emeletig (kb. 48 méter magasságig) meg is épült a torzó.
Húsz Albert terve ennél hamarabb akadt el, ugyanis a május 22-én tartott bizottsági ülés úgy utasította el a felvetést, hogy egyetlen szavazó sem állt mellé. Igazából azt sem mérlegelték, hogy Húsz tervei szerint az évszázad üzletét ütötték volna nyélbe, lévén a vállalkozó saját tőkéjéből – nyilván reklámcéllal – építette volna meg a város legújabb büszkeségét. Apropó anyagiak: a lelkes magánzó 2 millió 500 ezer forintra becsülte a csövekből készülő torony költségeit, melyeket egyedül ő teremtett volna elő. Megint csak összehasonlításképpen a nyolc évvel korábban átadott Operaház költségvetése 2,2 millió, míg a Műcsarnoké 300 ezer forint volt. A tervről még a korabeli francia lapok, többek között a Figaro is beszámolt, ám senki sem firtatta, hogy honnan áll rendelkezésére Húsznak ez az irgalmatlan összeg, amire még a fővárosnak is vaskos hiteleket kellett volna felvennie.
A választ ma sem tudja senki erre a kérdésre, de sejthető, hogy a vállalkozó nem teljesen legális forrásokkal tervezett. Ezt abból feltételezhetjük, hogy néhány évvel korábban Húsz csak nagy nehézségek árán kerülte el a börtönt egy meglehetősen nagy horderejű ügyben. Négy társával együtt ugyanis megpróbálták megzsarolni Ahrenberg Júlia hercegnőt, Miklós szerb fejedelem özvegyét. A hölgy árvasorban nőtt fel Hunyady Ferenc gróf oltalma alatt és jogos örökösnek érezte magát a férfi halála után. A kétes hírű társaság a nő bizalmába férkőzött és elhitették vele, hogy ők ki tudják járni a jussát, ha a hercegnő fedezi a költségeiket. Persze Ahrenberg egy idő után rájött a turpisságra és ráküldte a rendőröket Húszékra. Szerencséjükre az eljáró bíróság nem talált elegendő bizonyítékot a börtönbüntetés kiszabására, így csupán kitoloncolták őket, Húsz Albertet például Németországba. Két év száműzetés után tért vissza a mérnök Budapestre és ekkor nyújtotta be a már említett kérelmet a városligeti Eiffel-torony építésére. Persze lehetséges, hogy Húsz nem a hercegnőtől kizsarolt pénzből akarta átszabni a liget látképét, hiszen saját találmánnyal is megörvendeztette a magyar építőipart (igaz ez két évvel a terv beadása után történt). Hogy az általa hirdetett téglák mennyire voltak sikeresek és vajon (az előzmények ismeretében jogos a kérdés) valóban ő találta-e fel őket, az már nem derül ki az újságcikkekből.
Maradt tehát Párizs az egyetlen város a világon, ahol Eiffel-torony áll (eredetileg Barcelonában akarta felállítani a tervező), mi pedig egy világhírrel és egy látványossággal szegényebbek lettünk. Bár Húsz életének ismeretében az is lehetséges, hogy csupán egy óriási szélhámosságot veszítettünk.
Forrás: Szeretlek Magyarország
