Home Szabadidő Bulvár A vád: emberölés – műtét helyett börtön várhat az olimpikonra

A vád: emberölés – műtét helyett börtön várhat az olimpikonra

2015 02 19 075413
Forrás: dailymail.co.uk | 2015. 02. 19. 05:03:00

Döntő bizonyíték került elő a halálos közúti baleset kapcsán. A nemváltó műtét előtt sztár joggal aggódhat.
A nemrégiben történt szörnyű balesetről most előkerült egy olyan videófelvétel, amelyen pontosan látható, hogy az egykori olimpikon Bruce Jenner valamilyen oknál fogva beleszalad a fehér Lexusba, ennek következtében az autó átsodródik a szemközti sávba és összeütközik az éppen ott haladó Hummerrel. Sajnos a balesetben a Lexus női sofőrje életét vesztette, ezt már tudtuk, azonban az újdonság, hogy a Lexus előtt haladó Priusnak nem volt szerepe a szerencsétlenül járt autós balesetében.

A Hummer mögött haladó busz videója alapján – amely már bizonyítékként a rendőrség birtokában van – elkészítették a baleset rekonstrukcióját is, melyből kiderül, hogy Jenner nem tartotta be a követési távolságot. Ennek alapján emberölés miatt folytat nyomozást a rendőrség.

Bruce Jenner. (Fotó: Coleman Rayner LA)

A nyomozás döntő bizonyítéka lehet ez a felvétel, mely most már hivatalosan is megerősítette, hogy a baleset idején legelöl haladó Prius és a Lexus, melynek sofőrje meghalt, egyáltalán nem is érintkeztek egymással. Mivel a balesetben elhunyt a 69 éves Kim Howe, aki a mostanság éppen nővé váló Jenner szomszédja volt,ezért komoly vádakkal kell szembenéznie a hírességnek. Kaliforniában, egy ilyen ügyben, akár 6 év börtönt is lehet az ítélet, feltéve hogy bebizonyosodik a gyanúsított bűnössége.

Mint tudható, a celeb – aki a balesetet egy karcolás nélkül úszta meg – közösségi oldalán üzent az elhunyt asszony rokonainak, hogy mennyire sajnálja az esetet, és hogy mindenben közre működik a rendőrséggel. Nem elég az új bizonyíték, az sem segíti a Jenner helyzetét, hogy a fotósok is mindenhová követik. Legutóbb például mobilozás közben fotózták le, így a Kardashian lányok mostohaapja kemény hetekre számíthat.

Exit mobile version
Megszakítás