A TV2 párja ugyan még csak pár hónapja alkot egy párt, egyre komolyabbra fordult a kapcsolatuk. A Kísértés című műsorból megismert Brigi és Máté már össze is költöztek, sőt már a gyerekvállalás is szóba került közöttük.

Véget ért a TV2-n a Kísértés, pár hét után kiderült, hogy a műsorba együtt érkezett párok közül kik maradtak együtt, kit mentek szét. Mint azt a nézők is láthatták, Brigi és Dusán kapcsolata nem bírta ki a próbát, a nő az egyik kísértővel, Mátéval tért haza Thaiföldről, korábbi párjával rögtön fel is bontották az eljegyzést. 

A Kísértés párja, Brigi és Máté
A Kísértés párja, Brigi és Máté
Fotó: Farkas Brigitta/Instagram

A Kísértés párja a kapcsolatukról mesélt

Brigi a műsor óta egy párt alkot Mátéval, és örül annak, hogy talált egy olyan férfit, aki végre megbecsüli. A fiatalok pedig már össze is költöztek.

„Együtt élünk, mert Brigi hétből hatszor biztosan nálam alszik. 

De tervezzük, hogy közös albérletbe költözünk, januárban kezdjük meg a közös életünket

– kezdte Máté.

A férfi kiemelte, hogy már régóta várt a nagy ő-re azonban most úgy érzi, hogy Brigi számára a tökéletes nő. 

Reméltem, hogy találkozom egy hozzám illő nővel, aki kedves, házias, és nem az a második kérdése hozzám, hogy mennyit keresek. 

Sajnos eddig ilyen tapasztalataim voltak. Amint kicsit megismertem Brigit, tudtam, hogy megtaláltam!”- mesélte.

A Kísértés párja, Brigi és Máté
A Kísértés párja, Brigi és Máté
Fotó: Farkas Brigitta/Instagram

Brigi is hasonlóan érez, és nagyon sokat jelent neki, hogy Máté tiszteli őt és szépen beszél vele, nem úgy, ahogyan azt korábban a vőlegénye tette. 

„Nekem az az egyik szeretetnyelvem, hogy főzök annak, akit szeretek, és jólesik, ha az ízlik neki. Ebben nőttem fel, ezt anyukámtól hozom” – osztotta meg Brigi, aki már régóta azt érzi, hogy szeretne édesanya lenni. 

Esküvőt és gyereket akarnak

„Kicsit úgy érzem, késésben vagyok, mert ennyi idősen már régen szerettem volna családot. 

De Máténak is leszögeztem, hogy csak akkor folytassuk, ha hosszú távon tervez velem

 – magyarázta A Kísértés bombázója, akivel párja, Máté is egyetértett.

„Én pedig vele tervezek, és ha egyszer megnősülök, az irdatlan nagy buli lesz. 

A gyermekvállalás elől sem zárkózom el. 

Ha jövőre, amikor 32 éves leszek, születik egy fiunk, akkor egyszerre ünnepelhetnénk az ő 18. és az én 50. születésnapomat. 

Hatalmas apa-fia mulatságot csapnánk!

 – hangsúlyozta a Ripostnak. 

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőEmelik a sebességhatárt Magyarországon, de nem minden járműnél
KövetkezőA kilenc királynő – videó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza