Hirmagazin
Image default
Külföld

A Trump-kormány korlátozza a menedékkérelem lehetőségét

Szigorítja a menedékkérelem benyújtásának lehetőségét a Trump-kormány: a csütörtökön ismertetett új szabályok értelmében a határsértők nem jogosultak menekültstátusra – derül ki az amerikai belbiztonsági és az igazságügyi minisztérium közös nyilatkozatából.

A napokon belül hatályba lépő új rendelkezés értelmében csak az adhat be menedékkérelmet, aki a hivatalos határátkelők egyikénél lépi át az ország déli határát. „Menekültügyi rendszerünk az indokolatlan menedékkérelmek terhét nyögi, ami aránytalan terhet ró az államra, s ezért azok, akik valóban megérdemlik, nem tudnak elég gyorsan menekültstátushoz jutni” – indokolta a döntést a belbiztonsági tárca.

gy név nélkül nyilatkozó illetékes a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy a cél a hivatalos határátkelők felé terelni a menedékkérőket, mert ott a hatóságok jobban fel vannak készülve arra, hogy gyorsan és hatékonyan kezeljék a menedékkérelmeket. Jogvédők szerint ugyanakkor az új szabály jogsértően korlátozza a menedékkérelem jogát.

„A törvény külön kiemeli, hogy bárki nyújthat be menedékkérelmet, függetlenül attól, hogy hivatalos átkelőn lépett-e be az országba. Ezt nem lehet ügynökségi, vagy elnöki rendelettel megkerülni” – fogalmazott Omar Jadwat, az Amerikai Polgári Jogi Unió bevándorlók jogaival foglalkozó projektjének igazgatója.

Forrás: MTI

Kapcsolódó hírek

Zelenszkij elégedetlen az USA-val: Vita az ukrán ásványkincsek felett.. – Írd meg a véleményedet erről!

Géza

A 64 éves Gareth Delbridge és az 58 éves Michael Spike Lewis olyan karbantartási munkálatokat végeztek, amelyekről senki nem szólt nekik, hogy már nem kell megcsinálniuk. Életükbe került (18+)

Géza

Támadás történt Ausztriában, Villachban: négy sérült, egy fiatal fiú életét vesztette.. (18+)

Géza
Megszakítás