Home Főhírek Külföld A török külügyminiszter figyelmeztette Oroszországot

A török külügyminiszter figyelmeztette Oroszországot

Nyugalomra intette Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter Oroszországot a két ország közti feszültséggel kapcsolatban pénteken, és azt hangsúlyozta, hogy Törökország “türelmének is vannak határai”.

A török külügyminiszter figyelmeztette Oroszországot

Mevlüt Cavusoglu az NTV hírtelevíziónak úgy nyilatkozott: országa nem reagál a Moszkva által bevezetett szankciókra, dacára annak, hogy a Kreml minden lehetőséget megragad, hogy negatív hatást gyakoroljon Törökország gazdaságára. Cavusoglu kiemelte: Ankara nem azért nem válaszol az oroszok lépéseire, mert fél vagy mert bűntudatot érez. Oroszország Ankara egyik legjelentősebb kereskedelmi partnere – tette hozzá.

Diplomáciai szócsata, gazdasági büntetés

November 24-én a török légierő határsértésre hivatkozva többszöri figyelmeztetést követően lelőtt egy orosz Szu-24-es vadászbombázót a szíriai-török határ közelében, ami után a két ország közötti korábbi partneri viszony elmérgesedett.

Oroszország azóta gazdasági szankciókkal sújtotta Törökországot, valamint Ankara Irakban állomásozó csapatainak ügyét nemrégiben az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjesztette. Valóságos szópárbaj alakult ki a két főváros között, amiben Moszkva megvádolta Recep Tayyip Erdogan török elnököt és környezetét, hogy olajat vásárol az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettől, amit Erdogan “rágalomnak” nevezett.

A feszült viszony ellenére az orosz hadihajók továbbra is átkelhetnek Törökország tengerszorosain, a Dardanellákon és a Boszporuszon, az orosz állampolgárok vízummentesen utazhatnak Törökországba, míg Moszkva 2016. január 1-től vízumkötelezettséget vezet majd be a török állampolgárok számára.

 

Forrás: kárpáthír

Exit mobile version
Megszakítás