6.7 C
Budapest
2022. december. 3. szombat

A tomboló vihar miatt öten életüket vesztették és százan megsérültek a Tátrában

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Öten életüket vesztették és több mint százan megsérültek a lengyel és szlovák Tátrában csütörtökön tomboló viharban.

A lengyel közszolgálati televízió (TVP Info) a légi egészségügyi mentőszolgálat (LRM) szóvivőjére hivatkozva közölte, a lengyel oldalon villámcsapás miatt négyen – egy tízéves lány, egy tizenhárom éves fiú és két felnőtt – haltak meg, több mint százan megsérültek. A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a hegyimentői szolgálatra (HZS) hivatkozva azt közölte, hogy egy túrázó meghalt, ketten pedig megsérültek szintén villámcsapások miatt a Tátra szlovák oldalán.

A halálos áldozattal járó tragédiák a hegység nyugati részén, a Baníkov-csúcson, illetve légvonalban mintegy tíz kilométerre a lengyelországi Wielki Giewont (Nagy-Giewont) térségében történtek.

Andrzej Duda lengyel elnök és Mateusz Morawiecki miniszterelnök egyaránt részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, Zakopane polgármestere pedig péntektől háromnapos gyászt hirdetett. Csütörtök este gyászmisét tartottak az áldozatokért Zakopanéban a Fatimai Szűzanya tiszteletére szentelt templomban.

A tátrai üdülőközpontba érkezett a lengyel miniszterelnök és részt vett a mentőakciót irányító válságstáb ülésén. Sajtóértekezleten azt mondta, hogy több sérült nagyon súlyos állapotban van, égési sérüléseket szenvedett, mások sokkos állapotban vannak és pszichológusi segítségre szorulnak.

A kormányfő felidézte: ilyen nagy tragédia a lengyel Tátrában legutóbb 1937-ben történt, amikor a Giewont-hegyen szintén négy ember halt meg villámcsapás következtében.

Morawiecki megköszönte a mentőknek, hogy “megtették, ami az adott helyzetben megtehető volt”. Hangsúlyozta: a hirtelen kerekedett óriási vihart nem lehetett előre látni.

Közölte: a mentőakciót péntek hajnaltól folytatják, hogy megbizonyosodjanak arról, nem rekedt a hegyekben turista.

A sajtókonferencián szintén felszólaló Pawel Szefernaker belügyminisztériumi államtitkár közölte: a mentésben a hegyimentők mellett 80 tűzoltó vett részt és 100 rendőr segítette a sérültek kórházba szállítását.

A mentőakciókban helikoptereket is bevetettek.

A zakopanei járási hivatal rendkívüli infóvonalat létesített a hozzátartozóknak.

A HZS tájékoztatása szerint a Baníkov-csúcsról egy cseh turistanő riasztotta a hegyimentőket. Ő egy munkatársával tartózkodott ott, amikor beléjük csapott egy villám. A nő súlyos végtagsérülést szenvedett, de túlélte a villámcsapást, társa viszont meghalt, mivel a villám okozta lökéshullám lesodorta a hegyről, és több száz métert zuhant.

A nő sérüléseit először a helyszínen látták el a hegyimentők, később helikopterrel szállították el a csúcsról, majd mentőautóval kórházba vitték.

A hegyimentők a mentőakció során újabb riasztást kaptak, ezúttal az ugyancsak a Tátra nyugati részén lévő Pacholéból, ahol egy szlovák turistába csapott villám. A férfi eszméletét vesztette, és rövidebb időre mozgásképtelenné vált, de túlélte a vele történteket. Az első jelentések szerint csak könnyebb sérüléseket szenvedett, ám az elsősegélynyújtást követően őt is kórházba szállították.

A Nagy-Giewonton 1901 óta magas vaskereszt áll, amely vonzza a villámokat. A viharokban veszélyesek a meredek ösvények mentén rögzített segítőláncok is, amelyekbe a turisták hegymászás közben kapaszkodnak.

A TVP Info szerint a vihar idején a Giewont-csúcs környékén mintegy húszan tartózkodtak, a hegy irányában délelőtt akár ötezren is túrázhattak.

A lengyel média szerint csütörtök reggel napos idő volt a Tátrában, ezért a nem kedvező időjárás-előrejelzés ellenére is sokan indultak hegyi túrákra.

A tátrai hegyimentők (TOPR) munkatársai a csütörtöki mentőakció mellett tovább keresik azt a két barlangászt, aki a hét végén a tátrai Jaskinia Wielka Sniezna barlangrendszerében rekedt mintegy 500 méteres mélységben.

Nyitókép: Sebesült turistát visznek kórházba a lengyel Tátrában levő Zakopanében 2019. augusztus 22-én, miután vihar tört ki az üdülőközpont térségében. MTI/PAP/Grzegorz Momot
infostart

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner

Kapcsolódó hírek

Elon Musk kitálalt a Twitter belső titkairól: így zsonglőrködött a politikai pártok között a korábbi vezetés

A Twitterhez az előző vezetés idején mindkét politikai oldal rendelkezett eléréssel, de vállalat alkalmazottai túlnyomóan az egyik oldalhoz...

A Doktor, a Gyűjtő, a Tál és az Álarcos – Íme, a Schadl-ügy lehallgatási anyaga: a lehallgatók vagy viccesek, vagy éhesek voltak, amikor a...

Büntető ügyek befolyásolására kért több tízmillió forintokról, de százról is szó esik azokban a beszélgetésekben, amelyeket a szakszolgálat...

Az oroszok üzentek: még soha nem volt ennyire közel az atomháború – videók

Az orosz védelmi miniszter bejelentette, hogy jövőre jelentősen növelik a katonai kiadásokat, felpörgetik a hadiipart és különös figyelmet...

Félelmetes ragadozó piráját találtak a Sebes-Körösben – videó (látványetetés)

Az elpusztult példányra Nagyváradon bukkantak. lpusztult vöröshasú piráját (Pygocentrus nattereri) találtak Nagyváradon a Sebes-Körösben – közölte pénteken az Ebihoreanul.ro bihari...