A 14 éve szentté avatott Pió atya neve fogalom a katolikusok százmilliói számára! Hihetetlen legendák keringenek a karizmatikus pap képességeiről….
Francesco Forgione (Pietrelcina, 1887. május 25. – San Giovanni Rotondo, 1968. szeptember 23.) stigmatizált olasz római katolikus pap, kapucinus szerzetes. A Pio nevet a szerzetesrendben kapta. Pappá szentelése után Padre Pio (Pio atya) néven vált ismertté. Számos különleges esemény fűződik nevéhez. 1999-ben boldoggá, 2002-ben pedig szentté avatták.
Gyermekkorában Ferenc mennyei látomásokról és elragadtatásokról számolt be. 1897-ben, miután elvégezte az elemi iskolát Ferenc hívást érzett a szerzetesi életre, amikor egy fiatal kapucinus szerzetessel beszélt, aki akkor a vidéken gyűjtött adományokat. Amikor kifejezte szándékát szüleinek, elutaztak Morconéba egy közösséghez, amely 21 kilométerre északra volt Pietrelcinától, hogy megtudják, fiuk beléphet-e a kapucinus rendbe. Az ottani szerzetesek elmondták a szülőknek, hogy szeretnék Ferencet felvenni a közösségükbe, de magasabb tanulmányi szintre van szükség ehhez.
Ferenc apja az Egyesült Államokba utazott, hogy munkát keressen, amelynek keresetéből kifizetheti fia magánóráit. Ez idő alatt bérmálkozott Ferenc 1899. szeptember 27-én. Elvégezte a magániskolát és megszerezte a megbeszélt tanulmányi fokozatot. 1903. január 6-án, 15 évesen, belépett a morconei kapucinus szerzetesek noviciátusába, ahol január 22-én felöltötte a ferences habitust és megkapta a Pio nevet, V. Piusz pápa tiszteletére, aki Pietrelcina védőszentje volt. Letette az egyszerű szegénységi, szüzességi és engedelmességi fogadalmat.
Pietrelcina vallásos falu volt, ahol az év összes ünnepnapját megtartották és a szenteket is nagy tisztelet övezte. Bár írástudatlanok voltak, Ferenc szülei megjegyezték és gyakran meséltek gyermekeiknek bibliai történeteket. A család tagjai naponta jártak Szentmisére, esténként imádkozták a rózsafüzért és Kármelhegyi Boldogasszony ünnepe előtt három napos böjtöt tartottak. Úgy tartják, hogy Ferenc gyermekkorától kezdve látta Jézust, Szűz Máriát és az őrzőangyalát, és beszélgetni is tudott velük, és amíg gyermek volt, meg volt róla győződve, hogy erre mások is képesek.
Szerzetesség (1903–1968)
1903. január 6-án belépett a morconei Kapucinus Ferences Testvérek Rendjébe, ahol ugyanebben a hónapban öltötte föl a ferences habitust és kapta a Frater Pio nevet (=Pio testvér). Novícius korában állítólag gyakran érték támadások a Gonosztól, aki egy esetben egy vörös szemű, fekete kutya képében jelent meg egy éjszaka a cellájában.
A hat évig tartó papi tanulmányok megkezdése előtt, ökrös szekéren utazott Assisi Szent Ferenc Szerzetesrendjébe. Három évvel később, 1907. január 27-én, ünnepélyes fogadalmat tett. Tizenhét évesen hirtelen megbetegedett, rosszul érezte magát, étvágytalanságra, álmatlanságra, kimerültségre, ájulásra és szörnyű fejfájásra panaszkodott. Sűrűn hányt és csak tejet és sajtot tudott enni. Életrajzírói szerint ez idő alatt, a testi megbetegedéseivel egyidejűleg, megmagyarázhatatlan jelenség kezdődött. Történeteik szerint az ember hangokat hallhatott a szobájából éjjelenként – néha sikításokat és ordításokat. Imádság alatt Pio testvér eszméletlen volt, mintha ott se volna. Egyik szerzetestársa azt állítja, hogy egyszer látta extázisban a föld felett lebegni.
1905 júniusában Pio testvér egészsége annyira visszaesett, hogy elöljárói egy hegyi kolostorba küldték abban a reményben, hogy a levegőváltozás jó hatással lesz rá. Egészségi állapota rosszabb lett, ekkor az orvosok azt javasolták, hogy térjen vissza szülőfalujába. Egészségi állapota ott is rosszabbra fordult.
1910. augusztus 10-én Beneventóban Paulo Schinosi érsek pappá szentelte. Négy nappal később első Szentmiséjét az Angyalos Boldogasszony plébániatemplomában mutatta be. A szentelést követő években kezdett erős fájdalmat érezni azokon a helyeken, ahol később a stigmák megjelentek: tenyere közepén, talpán és a mellkas egy pontján.[4] A fájdalom intenzitása bizonyos helyzetekben nőtt, máskor csökkent. Bizonytalan egészségügyi állapota miatt 1916-ig engedélyezték neki, hogy kapucinus habitust viselve a családjával maradhasson. Ezen idő alatt iskolában tanított és naponta tartott prédikációkat.
1916. szeptember 4-én Pio atyát visszarendelték a közösségbe. Így került egy földművelő közösségbe, a Kegyelmek Anyja Kapucinus Szerzetesrendbe, amely Gargano hegyein található, San Giovanni Rotondo falujában, Foggia megyében. Pio atyával együtt a közösség hét szerzetesből állt. Haláláig San Giovanni Rotondóban maradt katonai szolgálatát kivéve.
Pio atya hitte, hogy Isten szeretete elválaszthatatlan a szenvedéstől, és hogy a lélek úgy juthat el Istenhez, ha mindent elszenved. Úgy érezte, hogy a lelke egy kaotikus labirintusban van teljesen elhagyatottságba merülve mintha a pokol legmélyebb bugyrában volna. Hívei azt tartják, hogy eme lelki szenvedés ideje alatt Pio atyát megtámadta a Sátán lelkileg és testileg is. Hívei azt is tartják még, hogy a Sátán ördögi fogásokkal akarta Pio atya szenvedését növelni. Ez úgy történt, hogy megjelent a „világosság angyalaként” vagy megsemmisített vagy megváltoztatott leveleket, amelyeket a lelki vezető kapott és küldött. Ágoston atya ezt megerősítette, amikor ezt mondta:
A Sátán megjelent fiatal lányok képében, akik meztelenül táncoltak teljesen ruha nélkül, a megfeszített Krisztus képében, a szerzetesek fiatal barátjának képében, a lelki atya képében, a provinciális atya képében, X. Piusz pápa képében, az őrangyala képében, Szent Ferenc képében és a Szűzanya képében.
Ma 22 napja, hogy Jézus megengedte az ördögöknek, hogy rajtam töltsék haragjukat. Atyám, az egész testem zúzódott a verések miatt, amelyeket elviseltem ideig az ellenségeinktől. Sűrűn letépték az ingemet, hogy a csupasz bőrömet üthessék.
Gabriele Amorth atya, a Vatikán rangidős ördögűzője azt állította egy interjúban, hogy Pio atya különbséget tudott tenni a Jézus, Mária és a szentek valódi megjelenése és a sátáni illúziók között azáltal, hogy gondosan megfigyelte lelkiállapotát és azokat az érzéseket, amelyeket a jelenések közben elfogták. Pio atya leveleiben az áll, hogy türelmes maradt megpróbáltatásai közepette, mert erősen hitt abban, hogy Jézus, Mária, őrangyala, Szent József és Szent Ferenc végig vele vannak és végig segítik őt. A leveleiből kiderült, hogy Pio atya úgy tett különbséget a gonosz lelkek között, hogy megkérte őket, hogy mondják: Éljen Jézus!. Ezt a gonosz lelkek nem mondták utána.
Transzverberáció és látható stigmák
Pio atya elmondása alapján már a korai papsága idején megtapasztalta a látható stigmák kevésbé feltűnő változatát, a látható stigmákét, amelyek miatt később híressé vált. Egy 1911-es levélben, amelyeket lelki tanácsadójának, Benedek atyának írt, leír valamit, amelyet már egy éve tapasztal:
Azután tegnap este történt valami, amit sem megmagyarázni, sem megérteni nem tudok. A tenyereim közepén megjelent egy vörös folt, körülbelül egy pénzérme nagyságú, heves fájdalommal együtt a vörös foltok közepén. A fájdalom sokkal jobban érződött a bal tenyeremen olyannyira, hogy még mindig érzem. Emellett a lábam alatt is érzek fájdalmat.
Közeli barátja Ágoston atya írt neki 1915-ben konkrét kérdésekkel, hogy pl. mikor tapasztalt először látomásokat, hogy talán a stigmák ajándékában részesült, és hogy érezte-e Krisztus keresztútjának fájdalmait, nevezetesen a töviskoronázást és az ostorozást. Pio atya azt válaszolta, hogy látomásai noviciátus kora óta vannak (1903–1904). Leírta azt is, hogy bár megkapta a stigmákat, annyira megijedt tőlük, hogy kérte az Urat arra, hogy vegye vissza őket. Nem kívánta, hogy a fájdalom elmúljék, csak a látható sebhelyek, attól a pillanattól kezdve leírhatatlan és majdnem elviselhetetlen megaláztatásnak vélte a sebeket. A látható sebek eltűntek egy időre, de 1918 szeptemberében újra megjelentek. Jelentette, ugyanakkor, hogy a fájdalom ez idő alatt megmaradt és hevesebb volt bizonyos napokon (pénteken) és különböző körülmények között. Azt is elmondta, hogy valóban megtapasztalta a töviskoronázás és az ostorozás fájdalmát. Nem tudta pontosan megmondani a tapasztalat gyakoriságát, de azt elmondta, hogy pár éve heti rendszerességgel elszenvedte ezeket.
Ezek az élmények felelősek állítólag egészségének megromlásáért, s ezért kellett otthon maradnia. Hogy fenntarthassa szerzetesi életét mialatt távol volt a közösségtől naponta mondott Misét és tanított az iskolában.
Keresztes Szent János így írja le a transzverberáció jelenségét:
A lélek Isten szeretetétől meggyújtva egy szeráf támadása alá kerül, aki átszúrja azt egy tüzes dárdával. Ez a lelket sebzetten hagyja, ami szenvedést okoz neki túlcsorduló isteni szeretetből.
Az első világháború még zajlott, és 1918 júliusában XV. Benedek pápa, aki a világháborút „Európa öngyilkosságának” nevezte, megkért minden keresztényt, hogy imádkozzanak a háború véget éréséért. Ugyanezen év július 27-én Pio atya felajánlotta magát áldozatként a világháború véget éréséért. A napok teltek augusztus 5. és 7. között, s Pio atyának látomása volt, amelyben megjelent Krisztus és átszúrta az oldalát. Ennek eredményeként Pio atyának valós seb keletkezett az oldalán. Ezt az eseményt „transzverberációnak” nevezik vagy pedig az Istennel való szeretetkapcsolat következtében történő szív átdöfésnek. (Augusztus 8-án a Szövetségesek megkezdték a 100 napos offenzívát, amely fegyverszünethez és a háború végéhez vezetett.)
Mellékesen Pio atya első osztályú ereklyéje, amely egy nagy keretbe szedett ruhadarab Pio atya átdöfött oldalán a sebből kifolyt vérrel, a chicagói Kenti Szent János templomban található.
A transzverberációjával együtt egy másik hét hetes lelki nyugtalanság következett be. Az egyik kapucinus testvér ezt mondta akkori állapotáról:
Ez idő alatt az egész külseje úgy festett mintha meghalt volna. Folyton sírt és sóhajtozott mondván Isten elhagyta őt.
Pio atya 1918. augusztus 21-én, Benedek atyának írt levelében leírja a transzverberációs tapasztalatait:
Miközben a fiúk gyónásait hallgattam 5-én este [augusztus], hirtelen megrettentem egy mennyei személy látványától, aki a lelki szemeim előtt megmutatta magát. Egy olyasféle fegyver volt a kezében, amely hasonlított egy nagyon hosszú éles fémkardra, s úgy tűnt mintha tüzet bocsájtana ki. Ezután hirtelen ez az egész lejátszódott előttem: a személy teljes erejéből a lelkembe hajította lándzsáját. Nehezen tudtam felkiáltani, úgy éreztem, hogy meghalok. Megkértem a fiút, hogy távozzon, mert rosszul éreztem magam és nem volt erőm tovább folytatni. A gyötrelem 7-e reggeléig megszakítás nélkül tartott. Képtelen vagyok elmondani mennyit szenvedtem a kínok ideje alatt. Még a zsigereimet is széttépte, összetörte a fegyver és semmit sem kímélt. Attól a naptól kezdve halálosan meg lettem sebesítve. A lelkem mélyén érzem, hogy a seb még mindig nyílt és ez további gyötrelmeket okoz.
1918. szeptember 20-án a feljegyzések szerint a transzverberáció fájdalmai abbamaradtak és Pio atyát „mélységes béke” töltötte el. Azon a napon, mikor Pio atya imádkozott a Kegyelmek Anyja templom kórusán, ugyanaz a Személy, aki megjelent és átdöfte a szívét, és akit a Sebzett Krisztusnak vélt, ismét megjelent Pio atyának egy másik vallásos elragadtatást okozva ezzel. Amikor az elragadtatás véget ért, Pio atya megkapta a látható stigmákat, Krisztus öt sebét. Ekkor azonban a stigmák véglegesek voltak és rajta maradtak életének következő 50 évében.
Szent Pio atya elöljárójának és lelki tanácsadójának, Benedek atyának írt levelében, amely 1918. október 22-i dátummal van ellátva, Pio atya leírja az élményét a stigmák megszerzéséről:
Múlt hónap 20-án reggel a kórusban, miután megünnepeltem a Szentmisét rám tört az álmosság, amely hasonló volt az édes alváshoz. […] Magam előtt láttam egy titokzatos személyt, aki hasonló volt ahhoz, akit augusztus 5-én láttam. A különbség az volt, hogy kezeiből és lábából vér csöpögött. A látvány megrémített és amit akkor éreztem az leírhatatlan. Azt gondolom meghaltam volna, ha az Úr nem lépett volna közbe és nem erősítette volna meg a szívemet, amely majdnem kiszakadt a mellkasomból. A látomás eltűnt és arra lettem figyelmes, hogy a kezeimből, a lábaimból és az oldalamból vér csöpög. Képzelje el a gyötrelmet, amelyet megtapasztaltam és tapasztalok minden nap. A szívseb folytonosan vérzik különösen csütörtök estétől szombatig. Kedves atyám, meghalok a sebek okozta fájdalomtól és a sebek miatti szégyenkezéstől, amelyet lelkem mélyén érzek. Attól tartok, hogy elvérzek, ha az Úr nem hallgatja meg szívből jövő esedezésem, hogy szüntesse meg ezt az állapotot. Meg fogja-e ezt szüntetni Jézus, aki oly jó, s megadja-e ezt a kegyelmet? Megszabadít-e legalább a szégyenkezéstől, amely a külső jelek miatt ér? Felemelem a hangomat és nem hagyom abba a könyörgést amíg az irgalmassága el nem veszi, nem a sebeket vagy a fájdalmat, ami lehetetlen hiszen fájdalomtól megrészegült szeretnék lenni, hanem ezeket a külső jeleket, amelyek oly sok szégyenkezést és elviselhetetlen megaláztatást okoznak.
Idézte: „a fájdalom olyan intenzív volt, hogy elkezdtem magam úgy érezni, mintha haldokolnék a kereszten.”
A 14 éve szentté avatott Pió atya neve fogalom a katolikusok százmilliói számára! Hihetetlen legendák keringenek a karizmatikus pap képességeiről. Azt mondják, ha valaki beült a gyóntatószékébe, annak nem kellett egyetlen szót sem szólnia…Pió atya annyira ráhangolódott az emberekre, hogy megérezte, mi nyomja a szívüket! Mindig és mindenkin segített!!!
A tisztánlátóként ismert, sokat szenvedett szent ezt írta a magyarokról:
„Magyarország egy olyan kalitka, amelybőlből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük.
Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!”
Mi magyarok, büszkék vagyunk arra, hogy mindig kitartottunk, bármilyen nehéz volt is!! Nagyon jó érzés, hogy Pio atya mindezt jól tudta, és talán jóval többet is látott! Egy olyan jövőt, amiről most álmodni sem mernénk!!?
Ha Te is büszke vagy rá, hogy Szent Pio ilyen szép jövőt jósol a magyarságnak, ne felejtsd el megosztani!
Forrás: hirujsag, wikipedia
Képek: megtestesules.info, magyarkurir.hu, szent-pio.blogger.hu, Legendavadász – Blog.hu, it.cultura.cattolica.narkive.com, lalucedimaria.it, Lótusz – Cafeblog, biografieonline.it
