9.4 C
Budapest
2022. szeptember. 28. szerda

„A testvéremnél jobb ember a világon nem volt” – Leszbikus felesége és annak szeretője ölették meg Istvánt – Megszólalt az áldozat testvére, döbbenetes, amit a két nő tett

Dátum:

Megosztás:

Érsemjén – Egy egészen extrém gyilkossági ügy tartja lázban az erdélyi sajtót. Az áldozat egy ismert magyar mulatós zenész, Venkli István, a rendőrség a férfi feleségét és a nő unokatestvérét gyanúsítja azzal, hogy bérgyilkossal tetették el láb alól a muzsikust.

István tavaly decemberben tűnt el, a férfit nem csak Romániában, hanem Magyarországon is keresték. A rendőrség a napokban bukkant rá Venkli István elásott holttestére. Ahogy a Blikk megírta: a nyomozók szerint a két nő egy bérgyilkossal végeztette el a piszkos munkát, aki 40 ezer lejt, vagyis 3 millió forintot kapott tettéért. Istvánnak azért kellett meghalnia, mert a felesége, Tünde, és a nő unokatestvére, Anna szerelembe esett egymással és úgy érezték: már csak a férfi állja boldogságuk útját. A bűnösök eddig hallgattak, sőt eljátszották, hogy ők is nagy erőkkel keresik az eltűntként nyilvántartott Istvánt. Végül Anna nem bírta tovább és elmondta: nincs értelme tovább kutatni.

Mindenki ezt olvassa most!

A Blikk elérte az áldozat testvérét, Ilonát, aki könnyek között megtörten nyilatkozott lapunknak.

– Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy egyesek ilyen borzalomra képesek. A testvéremnél jobb ember a világon nem volt. Mindenkin csak segített, hatalmas lelke volt. Mulatós zenészként dolgozott, imádta a jókedvet, a vidámságot. Aztán egyszer csak december közepén minden előjel nélkül eltűnt. Kerestük Romániában és Magyarországon is, mindhiába. Rengeteg ember kelt a segítségünkre, mégsem volt semmi eredmény. Groteszk módon Anna és Tünde is nagy erőkkel belevetette magát a kutatásba, azt állították, hogy ők alaposan átnézték azt a részt, ahonnan végül előkerült a testvérem holtteste. Még arra is képesek voltak, hogy anyukámnak István telefonjáról egy üzenetet küldjenek, hogy minden rendben vagy vele, nemsokára hazajön – idézte fel a kutatással töltött drámai hónapokat Ilona.

Négy hónap után az unokatestvér megtört és bevallotta, hogy mit tettek. István felesége még ekkor is képes volt hazudni, azt a mesét próbálta beadni a rendőröknek, hogy férje beütötte a fejét és meghalt, ő pedig ijedtében a Körösbe dobta. Hamar kiderült: ebből egy szó sem igaz.

Mindenki ezt olvassa most!

– Most már tudom a teljes igazságot a testvérem halálával kapcsolatban. A bérgyilkos és Anna egy erdős részre csalták Istvánt, majd ott baltával többször fejbe verték. Még ez sem volt nekik elég, legalább tízszer egy késsel is megszurkálták. Holttestét autóba tették és egy homokbánya melletti mezőn ülő helyzetben eltemették. Itt találtak rá végül a rendőrök. Ez az egész egy borzalom, én csak annyit kívánok, hogy mind a hárman ugyanazt érezzék, amit a testvérem a halála előtt. Remélem István arca egy életen át kísérteni fogja őket – sírta el magát Ilona

A három gyanúsított élete végéig börtönben maradhat.

Szólj hozzá! Mondd el a véleményedet, mert nekünk fontos a véleményed, mert a Hirmagazin.eu Online Média olvasója vagy, és mi megbecsüljük olvasóinkat!

A vélemény szabadon kijelenthető, így nincs jó – vagy rossz vélemény, minden vélemény a maga nemében ÉRTÉK! Hirmagazin.eu

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

A “Donyecki Népköztársaság” kivételével mindenhol Oroszországhoz akarnak csatlakozni..

A GAZETA.RU beszámolója szerint 100%-os feldolgozottság mellett a következő eredmények születtek: Herszon: 87,05% Zaporizzsja: 93,01 % Luhanszk: 98,42 % és Donyeck még...

Orbán Viktor: „Európában egyre több a dühös ember, mi is azok vagyunk”

A miniszterelnök szerint: „Ha ez így megy tovább, egész Európa belegebed. Ideje erről őszintén beszélni amerikai barátainkkal is.” „A...

Kiderült, mikor érkeznek a III. Károly király portréját ábrázoló bankjegyek

Még az idén bemutatják az új brit uralkodó, III. Károly király portréját ábrázoló fontbankjegyeket, amelyek várhatóan két év...

A kettős tömegű lendkerék feladata és meghibásodása

A kettős tömegű lendkerék feladata és meghibásodása A kettős tömegű lendkerék feladata a motor által termelt mozgási energia tárolása...