Home Főhírek Külföld A tervezett ukrán nyelvtörvény ellen tiltakoztak EP-képviselők

A tervezett ukrán nyelvtörvény ellen tiltakoztak EP-képviselők

Bocskor Andrea, a Fidesz EP-képviselője (Fotó: MTI/Beliczay László)

Az első olvasatban elfogadott ukrán nyelvtörvény miatt pénteken tizenkilenc európai parlamenti (EP-) képviselő, akik nyílt levelükben a Velencei Bizottság véleményének kikérésére szólítottak fel a jogszabály végleges jóváhagyása előtt – az Andrij Parubij ukrán házelnöknek címzett üzenetet a Fidesz-KDNP delegációjának tagjai, határon túli magyar politikusok, továbbá két-két bolgár és román EP-képviselő írta alá.

Hangsúlyozták, hogy Ukrajna több nemzetközi egyezményben is kötelezettséget vállalt az országban élő nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartására. Illetve azt javasolták, hogy a második olvasatra kerülés előtt mindenképp küldjék meg véleményezésre a szöveget a Velencei Bizottságnak, s csak annak jóváhagyása után kerüljön sor a végső szavazásra. Ezzel párhuzamosan Bocskor Andrea kárpátaljai fideszes képviselő levélben tájékoztatta a szerinte kisebbségi jogokat sértő törvényről Antonio Tajanit, az Európai Parlament elnökét.

Mint közölte: fontos, hogy az Európai Unió kísérje figyelemmel a törvényalkotási folyamatot és gyakoroljon nyomást Ukrajnára az alapvető emberi jogok biztosítása érdekében, valamint azért, hogy az új törvények megalkotásakor kikérjék a nemzeti kisebbségeket képviselő szervezetek és a releváns nemzetközi intézmények véleményét. A kijevi parlament október 4-én első olvasatban megszavazta a törvényjavaslatot, amelynek értelmében az országban az egyetlen állami és hivatalos nyelv az ukrán, annak használatát kötelezővé tennék az oktatásban és több más területen. A tervezetről várhatóan november 6-án szavaznak második olvasatban.

Bocskor Andrea szerint a jogszabály „jelentősen kiterjeszti az ukrán mint államnyelv használati körét, teljes körű uralmát a társadalmi, politikai, kulturális és gazdasági élet minden területén, és ezzel óriási mértékben korlátozza a kisebbségi nyelvek, köztük a magyar használatára vonatkozó jogokat”.

Forrás: MTI

ElőzőTömeggyilkosok tisztelője volt a kercsi ámokfutó fiú
KövetkezőHolnap végleg megbukhat Merkel! Oszd meg!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás