Home Főhírek Belföldi hírek A teljesítmény a legfontosabb – interjú Nógrádi Györggyel

A teljesítmény a legfontosabb – interjú Nógrádi Györggyel

forrás: CsP/hirado.hu

Egy, kettő, három; máshogy fogalmazva; zárójel; Önnek tökéletesen igaza van, de – halljuk nap mint nap Nógrádi György szájából, amikor éppen elemzi az aktuális világpolitikai folyamatokat. A legtöbbet foglalkoztatott biztonságpolitikai szakértő a profizmusáról és a felkészültségéről ismert, egy kis vicctől azonban sokszor még egy botrány sem tántorítja el. Egy sütemény mellett fogadott egyetemi szobájában, majd az interjú rögzítését követően éles támadások kereszttüzébe került egy indexes cikk kapcsán, mely kutatói tevékenységét és az általa betöltött pozíciókat vette górcső alá. A leírtakat nem kívánta kommentálni, csak annyit mondott: mindenki döntse el, hogy a több évtizedes teljesítménye szerint ítéli meg, vagy egy újságcikk sorai alapján.

– Minden tiszteletem az Öné, de hogy bírja elviselni a felesége? A lányával együtt állandóan rásózná valakire, verbálisan meg folyamatosan csajozik.
– (Nevet.) Nehezen visel el, de a stílusom 20 éves korom óta nem változott, szóval már megszokhatta. Nászúton a Kotori-öbölben voltunk, ott voltam akkor idegenvezető. Miközben eligazítottam a csoportot, simogattam, de egyszer csak dermedt csend lett. Mondom, mi a franc van már megint? Erre látom, hogy a feleségem időközben már odább állt, és egy másik csajt simogatok. Jól indult a házasságunk.

– A folytatás minden bizonnyal jobban sikerült.
– Mi az, hogy?! Az elején még jól is keresett. A strandon a vihar az arcába vágott egy fürdőruhát, a zsebe tele pénzzel. Több ezer turista volt ott, hiába lóbáltuk, senkinek nem hiányzott. Sokkal több volt benne, mint a nyári keresetem. A következő nyáron aztán a dubrovniki reptéren talált egy köteg pénzt, azóta viszont nem keresett ilyen jól. Nem tudom, ez válóok-e, még átgondolom. (Nevet.)

NÉVJEGY: Nógrádi György 1949. május 22-én született Budapesten. Szegény családban nőtt fel, mint mondta, óriási dolog volt, amikor lakótelepre költöztek, és volt fürdőszoba, meleg víz és központi fűtés. Jól pingpongozott, de a kitörési pontot a tanulásban látta, annak rendelt mindent alá. Ma már a Budapesti Corvinus Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanára. Elvégezte a NATO és a Führungsakademie kurzusát is. A tanítás mellett a legtöbbet foglalkoztatott biztonságpolitikai szakértő, rendszeres előadó konferenciákon, és egyebek mellett az osztrák honvédelmi miniszter tanácsadó testületének tagja. Rögeszméje, hogy állandóan lakásokat néz, legalább annyira szórakoztatja, mint egy jó film, vagy színdarab. Ebben vélhetően szerepet játszhat a gyerekkori szegénysége is.

– Festőként mit vár tőle? Vagy azon kevés művészek egyike, akik meg tudnak élni a tehetségükből?
– Bár csak hat éve kezdett el újra festeni, rengeteg kiállítása van bel- és külföldön egyaránt. Körülbelül 3500 nyilvántartott festőművész van itthon, viszont ebből nagyjából öt él jól. Mondtam neki, ha öreg leszek, akkor majd eltart. Mondjuk egy festő képei a halála után érnek igazán sokat, ebből azért konkrét következtetéseket nem akarok levonni. (Nevet.)

– Kicsit komolyabbra fordítva a szót. 2009-ben robbant ki a Raguza-ügy, az Ön neve is szerepelt az 1956-os Intézet 110 fős III/III-as listáján. E szerint Nagy Imre és mártírtársai 20 évvel azelőtti újratemetésekor feladatot kapott a kommunista állambiztonságtól.
– Ahogy tudomást szereztem a listáról, gyomorvérzést kaptam, és több napig kórházban feküdtem. Volt időm átgondolni, mit tegyek. Ahogy az új könyvemben is leírtam, úgy döntöttem, vállalom a harcot, ezért megbíztam egy sztárügyvédet. Kikértem az aktámat, amelyben hihetetlen dolgok voltak. Leírták benne, hogy alkoholista vagyok, soha nem ittam. Hogy gyengén beszélek angolul és németül, közben orosz-német szinkrontolmács voltam, igaz, angolul akkor még nem tudtam. A két évvel korábbi lakáscímem szerepelt a dokumentumban, és az, hogy a tudományok nagydoktora vagyok, az sem volt igaz. Azt is olvastam benne, hogy egy nagybátyám él Nyugaton, kettő él Amerikában. Leírták, hogy kocsi mániás vagyok, 1974 és 1986 között csak Trabantjaim voltak. Máshogy fogalmazva, alapadatok nem stimmeltek, de engem majdnem kinyírtak vele. Bírósághoz fordultam, a per végén kiderült: esetemben semmi nem teljesült azon kritériumokból, amelyek alapján III/III-as ügynök lehettem volna. Persze az már senkit nem érdekelt. Az ügyet időről időre mindig előszedi valaki, ha belém akar egyet rúgni. Nemrég is megkaptam.

– Csodálkozik? A vízcsapból is Ön folyik.
– És a felkérések 80 százalékát még vissza is utasítom. Van olyan nap, hogy 7-8 előadást tartok. Bár este, amikor hazaérek, kiköpöm a tüdőmet, de baromi boldog vagyok, hogy hívnak. Tavaly 273 rádió és 192 tévészereplésem volt, 58 újságcikk és 61 konferencia. Vélhetően idén még ennél is több lesz. Van egy rajongói klubom is az egyik közösségi oldalon, nem szokták elhinni, de nem én alapítottam. A múltkori találkozóra 16 ezren jelentkeztek, ha még nő a szám, esküszöm, elindulok az amerikai elnökválasztáson. (Nevet.)

– A siker másik oldala nem olyan csillogó.
– Ezt már korán megtanultam. Egyetemista koromban, a Közgázon minden hónapban volt egy politikai vetélkedő, amit mindig megnyertem. Persze akkor még nem éreztem, hogy ezért valaki ne szeretne. Ma már tudom, ha valaki sikeres, gyakorlatilag szedi magának az ellenfeleket, ellenségeket. Nagyon sok külföldi országban egyébként soha nem éreztem ezt, pedig sok helyen megfordultam. A ’70-es években még makrogazdasági témákkal jártam a világot, több ezer előadást tartottam. Abból lett fokozatosan a biztonságpolitika, előtte a mai értelemben véve még nem létezett kutatási területként.

– Apropó. Ki számít jó biztonságpolitikai szakértőnek?
– Azok, akik a külügyben, a hírszerzésnél, az elhárításnál és a Miniszterelnökségen dolgoznak. Ők kapják meg azokat az információkat, amelyek alapján döntéseket tudnak hozni. Aki a médiában szerepel, a lényeges információk töredékét tudja csak. Ennek ellenére itthon van néhány ember, aki jó – a színvonal egyébként az első mondatok után kiderül. Szerencsére rengeteg a tehetséges fiatal.

– Nem vágyott erre soha? Hogy minden információ a birtokában legyen?
– Az egyetem után minden vágyam az volt, hogy bekerüljek a külügybe. Esélyem sem volt, mert két nagybátyám Nyugaton élt, így maradt a kutatás. Később többször hívtak, de akkor már nem láttam értelmét. Nem bántam meg. A belpolitika gyerekkorom óta nem foglalkoztat. Az elmúlt években az MSZP és a Fidesz is kínált fel posztokat, hívtak a Zrínyire rektornak, a Honvédelmi Minisztériumba államtitkárnak, de soha nem fogadtam el ezeket, nem vagyok alkalmas rá. Egy apparátus vezetése más embertípust igényel szerintem.

– Maradt a katedra és a reflektorfény.
– Az oktatásban megtaláltam a helyemet. Baromira élvezem. Gyerekkorom óta imádok tanulni, egy-egy szereplésre manapság is több órát készülök. Ezt próbálom átadni a hallgatóimnak is. Az életben 95 százalék legyen a teljesítmény, a maradék 5 százalék lehet a csibészség. Nagyon szeretek hülyéskedni, elég gyakran vagyok szemét. Erre persze nem mindenki vevő, rengeteg kínos pillanat adódott már ebből. Pár évvel ezelőtt volt egy Kína-konferencia a Gundelben. Egy híres tudóssal együtt tartottam, akitől, amikor belépett a feleségével az étterembe, akit akkor láttam először, megkérdeztem, ki ez a hölgy. A feleségem, válaszolta. Mondtam, az nem lehet, a múlt héten mást mutattál be nejedként. Kiderült, hogy barátnője van, akiről a felesége is tudott. Óriási botrány lett belőle. Pedig én csak viccelni akartam, nem tudtam semmit az egészről. (Nevet.)

Nógrádi György

 

Exit mobile version
Megszakítás