Home Főhírek Időjárás A tél legnagyobb havazása érte el az országot

A tél legnagyobb havazása érte el az országot

Villamos halad a behavazott Krisztina körúton Budapesten (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Az ország több megyéjében havazott, Budapesten az utóbbi szezonok egyik legkomolyabb havas helyzete volt a keddi.

A közlekedés az egész országban lelassult, az utak csúsznak, téli gumi nélkül életveszélyes elindulni, több baleset is történt.

A fővárosban a hegyi utakon akadozott a buszközlekedés, a Liszt Ferenc repülőtéren is gondot okozott a havazás, több járatot máshova kellett irányítani. Bár nyugat felől lassan jön az olvadás, a keleti megyékben maradnak a mínuszok.

Villamos halad a behavazott Krisztina körúton Budapesten (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Eddig harminc olyan balesethez hívták a tűzoltókat, ami vélhetően a havazás miatt történt. Heten sérültek meg az utakon, több kocsi az árokba csúszott vagy éppen elakadt. Megközelíthetetlen település nincs az országban.

A havazás többfelé éjjel is folytatódik, sőt, ónos eső is eshet.

Egész nap figyelmeztetés volt érvényben

Nyugatról érkezett a hó, Sopronban már kora reggel elkezdett szakadni, néhány óra alatt több centiméternyi friss hó esett. Egész nap figyelmeztetés volt érvényben havazás és hófúvás miatt az ország szinte teljes területén.

A csapadékzóna ugyanis napközben folyamatosan haladt kelet felé, Budapestet is elérte a havazás.

Rég nem látott intenzitással esett,

ami több busz útvonalát is módosította, az autósokat pedig lelassította. De nemcsak a fővárosban csúszósak az utak. A közútkezelő munkatársai folyamatosan kotorják a havat és a latyakot a főbb útvonalakon, ahol kritikus a helyzet, ott sózzák is a burkolatot.

A szakemberek azt kérik,

aki teheti, ne üljön autóba.

Aki mégis elindul, az tankolja tele az autóját és vezessen óvatosan, mert veszélyes szakaszok még így is lehetnek, főleg a gyorsforgalmi- és mellékutakon.

A jeges út miatt sodródott le egy autó Nógrád megyében, Ipolyszög és Érsekvadkert között. A jármű megpördült, végül fejtetőn állt meg. A 64 éves férfi nem sérült meg, de az autó teteje beszakadt.

Gondokat okozott a légiközlekedésben is a havazás

Gondot okozott a havazás a légiközlekedésben is. A budapesti Liszt Ferenc reptér 2-es pályáját lezárták, az 1-es pályát pedig folyamatosan takarítják. Volt olyan gép, amelyik a rossz látási viszonyok miatt nem tudott leszállni, ezért a légtérben várakozott. De voltak olyan járatok is, amelyeket Bécsbe, Pozsonyba vagy Debrecenbe irányítottak.

Az ország kétharmadában jelenleg is esik,

szerda reggel helyenként akár 20 centiméter vastag hótakaró is kialakulhat.

Kitartóan szállingózik a hó, de ez még komoly gondot nem tud okozni a légiközlekedésben. A járatok – érkezőben és indulóban is – nagyjából menetrend szerint közlekednek, az 1-es pályát folyamatosan takarítják a speciális munkagépek – közölte az M1 tudósítója.

A 2-es pálya megtisztításán folyamatosan dolgoznak a szakemberek, várhatóan a késő esti órákban ezt a pályát is meg tudják tisztítani – tette hozzá.

Munkagépek tisztítják meg a hótól a Liszt Ferenc-repülőtér kifutópályáját (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Heten sérültek meg közúti balesetekben 

A hóesésben elakadó és árokba csúszó járműveket mentettek a tűzoltók, a balesetekben heten sérültek meg – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője kedd este az MTI-vel.

Dóka Imre elmondta, hogy az elmúlt órákban országszerte harminc, a havazással kapcsolatos esethez kellett kivonulniuk a tűzoltóknak, főként a fővárosban, valamint Pest és Borsod megyében.

Tizenhét árokba csúszott és hat elakadt járműnek segítettek,

a többi esetben kidőlt fa vagy leszakadt ág miatt hívták őket. A balesetekben hét ember sérült meg. Az időjárási helyzet miatt átmenetileg 3,5 tonnás súlykorlátozást vezettek be Fejér megyében, a Bicske és Zsámbék közötti összekötő úton.

Megközelíthetetlen településről, közműszolgáltatás kimaradásáról nem kaptak tájékoztatást – mondta a helyettes szóvivő.

Kritikus a helyzet Ausztriában

A sűrű hóesés miatt egyre fenyegetőbb az időjárási helyzet az ausztriai Alpokban, Stájerország egyes részein kedd este óta a legmagasabb szintű lavinaveszély van érvényben, mivel további egy méter hó várható a következő napokban.

A hétvége óta Stájerországban három méter hó esett, a Loser-hegynél a heves szél miatt akár 10 méteres hótorlaszok is lehetnek.

Az ausztriai Alpokban egyre nagyobb a lavinaveszély, a veszélyes helyek száma és kiterjedése egyre nő – mondta kedden az az osztrák lavinaelőrejelző-központ. A sűrű hóesés miatt az ausztriai Alpokban spontán, száraz lavinák kialakulása is fenyeget.

Az ötfokozatú lavinaskálán az ötös szintű lavinaveszély azt jelenti, hogy

hótömegek zuhanhatnak le akár kevésbé meredek lejtőkről is.

A stájerországi hatóságok arra figyelmeztették a helyieket, valamint a téli sportok űzőit, hogy kerüljék a településeken kívül eső nyílt terepet, valamint egyes, kijelölt sípályákat.

Az Alpok stájerországi részeinél jelenleg körülbelül 2000 embert zárt el az erős havazás. Schickhofer hozzátette, hogy pillanatnyilag nincs hiány élelemből vagy gyógyszerekből.

Az osztrák hadsereg helikopterek állomásoztatásával készül a további havazásra, mivel a helikopterekkel robbanóanyagokat tudnak ledobni a lavinaveszélyes területekre, valamint evakuálhatják azokat, akik a hó miatt a hegyekben rekedtek.

Ausztria-szerte mintegy 100 utca van lezárva. Problémát okoznak továbbá a kidőlt fák, Alsó- és Felső-Ausztriában pedig nagyjából 2000 háztartás maradt áram nélkül, mert megrongálódtak a vezetékek. Az előrejelzések szerint a következő napokban nem várható változás az időjárásban.

Turista próbálja kiszabadítani az autóját a vastag hóréteg alól a Salzburg tartományban fekvő Filzmoos településen (Fotó: MTI/AP/Matthias Schrader)

Görögországban is kihívást jelent a havazás

A heves havazás Görögországban is kihívást jelent, az ország középső és déli részein kedden megbénult a közlekedés a hó miatt. A legfontosabb észak-dél irányú, Athén és Szaloniki városa közötti autópályát két helyen több mint négy órára le kellett zárnia a rendőrségnek, mert jeges volt az úttest.

Problémák voltak az Athént és a repterét összekötő vasúti forgalomban is, ahol a közlekedés átmenetileg megszakadt.

Görögországban a legtöbb iskola zárva maradt,

több városban pedig fűtött helyiségeket nyitottak meg a hajléktalanok számára.

Hóekével tisztítják az utat az északnyugat-görögországi Joánina közelében (Fotó: MTI/AP/Thanászisz Sztavrakisz)

A Görögország északnyugati részén található Flórina városában a hőmérők a keddre virradó éjszaka mínusz 23 Celsius-fokot mutattak, ez ott hidegrekord a görög meteorológiai szolgálat közlése szerint. Kedd délutánra a helyzet némileg javult a városban.

forrás: M1, MTI

ElőzőFigyelem! Rémhír terjeng az interneten Miniszterelnökünkkel kapcsolatban! Itt a valós helyzetkép! Oszd meg!
KövetkezőPuzsér: Érthetetlen, hogy a Momentum miért tüntet a túlóratörvény ellen
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás