Home Szabadidő Állatvilág A tél hírnöke – Bemutatom a csodálatos hósármányt!

A tél hírnöke – Bemutatom a csodálatos hósármányt!

Wikipédia

A hósármányt a tél hírnökének is szokták nevezni a Kárpát-medencében, mivel általában akkor tűnik fel ezen a területen, amikor már javában zajlik a tél, mostani cikkünkben ezt a csodálatos madarat mutatjuk be nektek!

A hósármány megjelenése

A hósármány testhossza nagyjából 16-18 centiméter, szárnyfesztávolsága 35-40 centiméter, testtömege pedig 30-50 gramm között mozog. A tojó kicsivel kisebb, mint a hím társa, hátuk, szárnyuk, és a farkuk egyaránt sötét, a többi részük pedig piszkosfehér. A költési időszakukban leginkább lepkéket, pókokat és egyéb rovarokat fogyasztanak, telelőhelyeinek pedig magokkal táplálkoznak.

A hósármány életmódja

A hósármány Észak-Amerika sarkkörön túli tájain, Grönlandon, Izlandon, Skandináviában és Oroszország északi részein honos. Szereti a sziklás területeket, a köves vízpartokat, illetve a zuzmós tundrákat, és a havasokat. A téli időszakban délebbre költözik, ilyenkor a Kárpát-medencében is megfigyelhető, ugyanis az október-március közötti hónapokban gyakori vendég, az idei télen december 18-án találkoztak vele Magyarországon.

A telet kisebb-nagyobb csapatokban tölti, költőhelyétől sokszor nagyon távol, ilyenkor megfordul például tengerpartokon is. Magyarországon a szikes pusztákat részesíti előnyben telelése alatt, ahol leginkább gyommagokat fogyaszt. Ugyanakkor megfigyeltek már egy-egy telelő példányt vizesebb élőhelyeken is, mint például a Kis-Balatonnál, illetve a Duna mentén. Költőterületének legdélibb szegélye a tundra övezete, vízpartokon, kopár, sziklás területeken, zuzmóval borított földeken, de akár településeken is költ.

 

A tojó készíti a fészket mohából, fűszálakból, illetve szőrökből a talaj kisebb, védett mélyedésében. Általában 4-7 tojást rak, melyeken a tojó kotlik, a hím pedig a táplálékról gondoskodik. A fiókákat először csak a hím táplálja, néhány nagy elteltével pedig besegít már a tojó is. Évente csak egy alkalommal költ, néha viszont előfordulhat pótköltése is.

Érdemes nyitott szemmel járnotok, mert Magyarországon igen ritkán figyelik meg, december 18-án, a Bihari-sík területén találkoztak vele.

Védett fajnak számít, természetvédelmi értéke 25 000 forint!

agraroldal, Hirmagazin.eu

ElőzőFogdába kerülnek az ittas sofőrök Pest megyében – videó
KövetkezőMostantól országszerte vadásznak jelzés nélküli rendőrautókból az agresszív, tahó vezetőkre! – videó
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás