0.2 C
Budapest
2023. november. 30. csütörtök

A TEK is körbezárja a Kossuth teret kedden

Dátum:

Megosztás:

Ez az aznapra bejelentett három tüntetésből kettőt is meghiúsíthat. A szervezők nem hátrálnak meg.

„Gyakorlatilag az utolsó utáni pillanatban került fel a TEK honlapjára egy 2018. május 4-én keltezett személy- és létesítménybiztosítási intézkedésről szóló dokumentum, aminek értelmében 2018. május 8-án 00.00 órától a szükséges ideig, de legkésőbb 2018. május 8-án 11.00 óráig gyakorlatilag körbezárják a Kossuth teret” – írja a Mérce.

Ennek azért van jelentősége, mivel aznapra – az új országgyűlés megalakulásának napjára – három demonstrációt is bejelentetek a térre. A lezárás ebből kettőt fog érinteni: a Parlament köré tervezett élőláncot, valamint a kedd délelőtt 10 órára meghirdetett tüntetést.

Utóbbit amiatt szervezik meg, hogy már akkor is ott legyenek a téren, amikor a képviselők bent vannak az épületben. Az elsőként meghirdetett demonstráció 17 órakor veszi kezdetét, azt elvileg a mostani változtatások nem érintik.

A Mérce a TEK bejelentése kapcsán kiemeli: a lezárás olyan területekre terjed ki, ahol előzetesen bejelentett és a rendőrség által tudomásul vett demonstrációk lennének. A vonatkozó jogszabályok szerint pedig ahogy a rendőrségnek végül az élőláncot is biztosítania kell a bíróság döntése alapján a lezárás ellenére is, úgy a TEK-lezárás mellett is biztosítani kell az arra a területre bejelentett demonstrációt.

A Jobbik egyébként pár napja bejelentette, hogy képviselőik el fogják bontani a kordonokat, mivel szerintük „a nemzet főteréről nem lehet kirekeszteni a magyar embereket.”

A szervezők nem hátrálnak meg

A délutáni demonstrációt (illetve az előző két nagy tüntetést) szervező „Mi vagyunk a többség!” csoport a Facebookon reagált a fejleményekre.

„Nem engedünk a TEK önkényének! Nem hagyjuk, hogy több száz méterrel odébb tolják a délelőtt 10 órai társtüntetésünket. A rendőrségnek kötelessége biztosítani a bejárást a másfél hete (!) elfogadott Alkotmány utcai tüntetési helyre. Ha kell bíróságra megyünk. Ha pedig a bíróság a TEK pártjára állna, akkor a lehető legközelebbi helyszínre már bejelentést tett a társtüntetésünk főszervezője” – írják.

Forrás: Szeretlek Magyarország

Címkép: MTI / Szigetváry Zsolt

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

PET-palack visszaváltás: Nemcsak lehetséges, kötelező is!

BUDAPEST (2023. november 29.) – Jövő év elejétől kötelező PET-palack visszaváltás lép életbe Magyarországon, ami talán érdemben hozzájárulhat...

Megszabadulna fölösleges kilóitól?

Fogyjon velünk lemondások nélkül! A lakosság nagy része küzd súlyfelesleggel, ami egyrészt esztétikai probléma, de sokkal inkább egészségügyi, hisz súlyos...

Álmodozó kényelem – útmutató a stílusos és kényelmes pizsamák kiválasztásához nők számára

Az alvás minőségének javítása érdekében ügyelj arra, hogy a hálószobában ne csak friss levegő legyen. Igaz, hogy az...

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...