Home Turizmus Itthon A Taródi-vár, egy fanasztikus ember keze munkája

A Taródi-vár, egy fanasztikus ember keze munkája

Sportriporterként az elmúlt huszonöt évben legalább száz alkalommal jártam a leghűségesebb magyar városban, Sopronban. Szégyen, vagy sem, ez alatt a negyed század alatt egyszer sem hallottam a Lövérekben megbúvó Taródi-várról. 2016-ban is csupán egy, az interneten pár pillanatra felvillanó hirdetés sorai között láttam meg a különleges építmény nevét.

Ennyi azonban bőségesen elegendő volt ahhoz, hogy felkerekedjek, és bepótoljam a mulasztást. Riport Magyarország egyik legkülönlegesebb magánváráról, amelyet kevesen ismernek, pedig megérdemelné a nagyobb figyelmet.

Ott álltam a Csík Ferenc uszodánál, kezemben az odahaza kinyomtatott térképpel. A főúton egyetlen tábla sem mutatta a vár létezését, pedig jó darabot gyalogoltam a szanatóriumtól a sportlétesítményig. Szemközt egy lépcső vezetett felfelé, a térkép szerint erre kellett mennem, más utca nem létezett itt. Nekivágtam, majd pár lépést követően már tudtam, hogy jó úton járok. Hamarosan felbukkant az első tájékoztató tábla, majd a második, s tízpercnyi sétát követően beléptem a kővár kapuján. Odabent egy alacsony, bajszos ember fogadott.

Szombat ellenére én voltam aznap az első látogató. A vár „mentségére” szolgáljon, hogy ezt a márciusi szombatot munkanappá rendezték át. A várgazda kézfogása erős volt, ifjabb Taródi István büszkén mutatott körbe, néhai édesapja nagy álmára, a várra. A belépő megváltása után a kissé szófukar vendéglátóm azt mondta, hogy mindent megnézhetek. Még oda is felvisz, ahová a mezei turisták nem tehetik be a lábukat. Mindjárt elmesélem ezt is, de előbb hadd szóljak pár szót az idén 65 éves Taródi-vár történetéről, amelyet egyes soproniak Bolondvárként is ismernek.

 

Az irigy emberek Bolondvárnak csúfolták

Ezt a nem túl hízelgő jelzőt annak idején a várépítő kapta, mert a hétköznapi emberek már akkor sem tudtak mit kezdeni azzal, ha valaki kilógott a sorból. Pedig idősebb Taródi István nem tett mást, csak azt, hogy megvalósította élete álmát. Ez az 56 kilós ember 50 év alatt egyedül építette fel azt a csodát, amelynek a közepén most állok. A Soproni-hegység Nándor-magaslatán, 300 méterrel a tengerszint felett. Hogy mi hajtotta Taródit? Csupán az alkotás vágya, a munkaszeretet és a szabadidő hasznos eltöltése. A telket 1951-ben vásárolta meg, míg a kővár építése 1959-ben indult el. Szinte hihetetlen, hogy ezt az egészet egymaga vitte véghez. Mindezt úgy, hogy naponta ő is ledolgozta a maga 8 óráját. Munkába menet előtt, hajnalban, előkészítette az aznapi építési eszközöket, majd dolga végeztével látástól sötétedésig formálta, szépítette a várat. Ezek után van még valaki, aki nem tisztelettel beszél a csodaszép épületről, hanem Bolondvárként emlegeti? Ez utóbbit gyorsan el is felejthetjük.

Ott vagyok, ahol egyszerű turista nem járhat

Alkalmi idegenvezetőm azt mondta, felvisz a toronyba. Ennek az invitálásnak nem lehet ellentmondani, így már vettem is le a kabátot, hogy beférjek a roppant szűkös, csigalépcsőt is magában foglaló feljáróba. Olykor a falból kiálló téglákba kapaszkodtam, olykor összehúztam magam, hogy a végén felegyenesedve Sopron legszebb panorámája táruljon elém. Bár a Lövérekben több kilátó is akad (ilyen a Sörház-dombi- vagy éppen a még ismertebb Károly-kilátó), a vár tornyából elém terülő panoráma egyszerűen pazar. Kiváltságosnak éreztem magam, hiszen a látogatók ide már nem jöhetnek fel, nekik be kell érniük az alattam lévő sík terasszal. A legjobban azt élveztem, hogy tisztán láttam az Alpok hófedte csúcsait, a tornyokkal ékesített soproni óvárost, a Szent Orsolya teret, a Lövéreket, a Fertő tavat, mögötte a Pannon-síkságot, a Lövérek kilátóit, az alattam méltóságteljesen elterülő erdőket, amelyek barna színébe lassan beleharap egy-egy friss zöld terület – tavasz közeleg. Ámulva hallgattam vezetőm meséjét az édesapáról, aki háromszor nősült, három fiút nevelt fel. Örültem annak, hogy a gyerekek és az unokák is fontosnak tartják a vár gondozását, mert az így nem juthat az ebek harmincadjára.

Zenthe Ferenc egy vödör vizet kapott itt a nyakába

Lefelé menet arról érdeklődtem, mekkora volt itt a felfordulás 1985-ben, amikor a várban forgatták a Fantasztikus nagynéni című tévéfilmet. „Ó, arra nagyon jól emlékszem” – mondja az addigra már teljesen megnyíló ifjabb Taródi István. „Itt volt a Zenthe Ferenc meg a Ruttkai Éva, a Zenthe művész urat egy vödör vízzel is nyakon öntötték. Édesapám nagyon büszke volt arra, hogy a filmhez az ő várát választotta helyszínnek a rendező. (A Nemere István regényében szereplő vár eredetileg a Balaton mellett, a kitalált Balatoncsillagon magasodott.) A múltkor is ismételte a filmet a tévé, jó látni, hogy már akkor milyen szép volt ez a vár.”

Egy alagút, amelyben éppen elfér a talicska

Az építőmester a tervezés és a kivitelezés minden egyes pillanatát igyekezett megörökíteni. Még arra is volt energiája, hogy saját kiadásban könyvet jelentessen meg a munkáról. Ebben olvastam, hogy fiatalkorában szenvedélyesen járta az országot, kirándult gyalog és kerékpárral, miközben a várakat nézegette. A legnagyobb hatást a Salgótarján melletti Somoskő vára gyakorolta rá, talán nem véletlen, hogy erre hasonlít leginkább a Taródi-vár. A várudvaron ott van a fürdőmedence, amelyet az idősebb Taródi minden tavasszal megtöltött vízzel. Fia itt mesélt a titokzatos váralagútról, amelyet édesapja úgy alakított ki, hogy egy talicskát éppen el lehetett tolni benne. Réges-régen az ilyen vár alatti alagutak szolgáltak a megtermelt borok tárolására. Az utolsó kőig magántulajdonban lévő épület belső helyiségeiben is akadnak figyelemre méltó dolgok. Mindjárt itt látható annak a fából készült várnak a fényképe, amelyet az építő idősebb Taródi István 1951-ben kezdett el elkészíteni, s amely ennek az építménynek az elődje. Egy másik teremben Sopron fejlődését követhetjük nyomon a kiállított fényképek segítségével.

Kevesen látogatják, pedig megérdemli a figyelmet

Órákat el tudtam volna még tölteni a várban, de nem akartam visszaélni vendéglátóm idejével, aki a turistaidényre készülődve csinosítgatta édesapja hagyatékát. A „mennyien jönnek el ide?” obligát kérdésemre adott válasz nem fokozta jókedvemet. Ifjabb Taródi István szerint az utóbbi években valami nagyon megváltozott. Már nem özönlenek a várba az iskolás gyerekek, már nem jön annyi szülő, mintha egyszerre csak megszűnt volna az érdeklődés az épített értékek iránt. Erről rögvest eszembe jutott egy 2014-es jáki látogatásom. Magyarország egyik legszebb templomának őre szinte szóról szóra ugyanazt mondta, mint két évvel később az ifjabb Taródi. S ha Jákon küzdenek a mindent átszövő érdektelenséggel, akkor hogyan tudná a mindennapi nihilt legyőzni ez a szépséges soproni vár?

Ezen gondolkodva köszöntem el vendéglátómtól, aki a lelkemre kötötte, hogy mindenképpen küldjek majd neki egy példányt az újságból. „De ne úgy, mint az a jóember, aki a minap volt itt valami repülő kamerával (drónnal – a szerk.), aztán az is megígért mindent, hogy majd ezt meg azt küld. Azóta is küldi persze – enged meg egy félmosolyt a három Taródi fiú egyike. Na, Isten áldja.” Kifelé menet még fényképezek kettőt, majd elindulok a Csík Ferenc uszoda felé. Szemben velem egy apuka érkezik, két kisgyermekkel. Legszívesebben megszólítanám őket, s annyit mondanék: ugye önök is a Taródi-várba mennek? Mert ezt a kastélyt, ezeket a romantikával és az építő, idősebb Taródi István álmaival átszőtt falakat, oszlopokat, tornyokat mindenkinek látnia kellene.

Mit talál itt a művészettörténész 5016-ban?

Fehér Klára 1972 és 1976 között egymás után négy nyarat töltött felfedezőúttal idehaza, és ebből született meg a Vakáció Magyarországon című örökbecsű könyv, amely gyermekkorom óta ott áll a könyvespolcomon. Ez a kötet valahogy mindent túlélt. Költözéseket, éveket, évtizedeket. Az írónő fertődi kirándulása alkalmával hallott erről a várról. Amikor 1975-ben, tehát 41 éve megérkezett ide, a következőket jegyezte le könyvében az utókornak. „Meghatottan olvastuk a hősi várépítés részleteit. Szívből kívántuk, hogy épüljön fel mind az öt torony. Majd a művészettörténész, aki háromezer év múlva a romjait megtalálja, törheti a fejét, hogy ez milyen kultúrában épült. És, hogy minek.”

Ha a Taródi-leszármazottakon múlik, ez a vár 5016-ban is állni fog.

Így juthatsz oda

A soproni Taródi-vár a Csalogány köz 34. alatt található. Tömegközlekedéssel a vasútállomástól induló 1-es vagy 2-es autóbusszal közelíthető meg. Amennyiben az 1-es busszal megyünk, a Csík Ferenc uszodánál kell leszállni, míg a 2-es busz esetében a szívszanatórium előtti megállótól az uszoda felé indulva tudjuk gyalogosan megközelíteni a várat. A belépőjegy felnőtteknek 600, gyermekeknek 400 forint. Idősebb Taródi István hagyatéka a hét minden napján várja a látogatókat. Délelőtt tíz órakor nyit, este hatkor zár (a téli időszakban novembertől áprilisig a zárás ideje délután négy óra.) A gépkocsival érkezők számítsanak arra, hogy a Lövérek szűk utcácskáiban olykor nehézkes lehet a parkolás.

Forrás: turistamagazin.hu

 

ElőzőTragédia! Cserbenhagyásos gázolás! Elütött egy nőt és elhagyta a helyszínt!
KövetkezőÁtadták a Kazinczy-díjakat és a Péchy Blanka-díjakat Győrben
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás