Home Szabadidő Bulvár „A tárgyalás után szinte nem is tudtam magamhoz térni” – Így fogadta...

„A tárgyalás után szinte nem is tudtam magamhoz térni” – Így fogadta Pécsi Ildikó az exmenye és az unokája döntését

Fotó: RAS-archívum

Budapest ― Hosszú évek pereskedése után lezárult Pécsi Ildikónak (78) és volt menyének bírósági ügye. Pártos Csilla (51) négy esztendeje a fia, Csaba képviseletében indított rokontartási pert az anyósa ellen, ám a legutóbbi tárgyalási napon elállt a pertől, amelyben több millió forintot követeltek. Így az ügy lezárult, és úgy tűnik, helyreállhat a családi béke, a művésznő megbocsát korábbi menyének és unokájának.

– Nagyon váratlan volt, ami történt, nem is számítottam rá – kezdte lapunknak Pécsi Ildikó. – Az unokám nem jött be a bíróságra, noha beidézték. Egyszer csak telefonált az ügyvédjének, hogy ez az új döntése, nem akar tovább pereskedni. Csaba gyakorlatilag elvégezte az egyetemet, eltartja magát, így nincs szüksége a pénzre. Szinte el sem hittem, amit hallok.

Pécsi évek óta járt a bíróságra, a legutóbbi tárgyalásra felkészülten, jegyzetekkel ment, amelyben a saját gondolatait, emlékeit írta össze. Ezeket szerette volna elmondani, ám erre végül nem került sor.

„A tárgyalás után szinte nem is tudtam magamhoz térni” – Így fogadta Pécsi Ildikó az exmenye és az unokája döntését 1
Pártos Csilla a bíróságon jelezte, nem akar háborúzni / Fotó: RAS-archívum

– Ez nagy ajándék most. Lezárul egy elmebajos időszak, amelyben évek óta éltünk. Az biztos, a gyógyulásunkban is sokat számít, erőt ad – folytatta a színésznő. – Még emlékszem, amikor Csaba kisgyerek volt, ült a nagypapája nyakában, rohangáltak a kertben. Sokévnyi keserűség és fájdalom van bennünk, de most talán tiszta lappal kezdhetünk.

A művésznő arra a kérdésre is válaszolt, kibékülne-e korábbi menyével, Pártos Csillával.

– Ebben a mostani őrületben ez váratlan, komoly fordulat, emberileg is. Csaba a legidősebb unokánk… Nehéz ezt elmagyarázni – mondta remegő hangon a Kossuth- és Jászai-díjas színésznő. – Az élet útjai kifürkészhetetlenek. Ha ők békülni szeretnének, akkor elfogadjuk, örülünk neki. Nehéz ezt a sok évet bepótolni, és szeretném, ha újra élhető lenne a kapcsolatunk. Bízunk benne, a történteknek mindenféle szempontból pozitív hatásuk lesz. Az biztos, hogy a tárgyalás után szinte nem is tudtam magamhoz térni. Annyira kimerültem az elmúlt években, most pedig megnyugodhatok. Egész délután aludtam… Évek óta nem pihentem ilyen hosszan, ilyen nyugodtan, békésen.

Jöhet a gyógyulás

Pécsi Ildikót és férjét, Szűcs Lajost (75) megviselte a pereskedés és a családi viszály. A színésznő tavaly tavasszal a stressz okozta kimerültség miatt kórházba került, ám hamar kiengedték. Olimpiai bajnok labdarúgó férje pedig közel másfél évig feküdt kórházban. Azóta mindketten jobban és otthon vannak.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: RAS-archívum

Exit mobile version
Megszakítás