13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőMédia és szórakozásA Sztárban Sztár valóban egy szuper szórakoztató műsor

A Sztárban Sztár valóban egy szuper szórakoztató műsor

A Sztárban Sztár című műsor vasárnaponként jelentkezik a TV2 képernyőjén és eszméletlen jó hangulattal lepi meg a nézőket.

hirmagazin_2015-10-06_070813A műsor lényege, hogy a sztárok más sztárok bőrébe kell bújjanak és le kell utánozzák annak az előadását, produkcióját. A poén és szórakoztatás pedig itt megszületett, hiszen általában zseniális a szereposztás, valamint zseniális a megformálás is.

A műsor idei szériájának már a második adása volt tegnap és rendkívüli sikert aratott, hiszen lényegesen jobb adás kerekedett belőle, mint, amilyen az első volt. A műsor kedvéért olyan sztárok vállalták el a fellépést, mint: Baby Gabi, Bebe, Csobot Adél, Csonka András, Gáspár Laci, Janza Kata, Nyári lányok (Nyári Aliz, Nyári Edit), Rácz Gergő, Peter Srámek, Tóth Gabi, Varga Győző, Wolf Kati. A zsűri székekben pedig ott ül Bereczki Zoltán, Liptai Claudia, Havas Henrik, Majka. A műsor folyamán minden egyes előadó megmutatja, hogyan sikerült elsajátítani az adott sztár jellegzetes előadásmódját, majd a zsűri értékeli azt.

Ezt követően kialakul a zsűri által felállított sorrend, viszont természetesen a nézők is beleszólhatnak az értékelésbe. Egy applikációt kell letölteni az okostelefonra és azon keresztül díjmentesen lehet szavazni minden egyes produkció alatt, hogy tetszik vagy esetleg nem tetszik. Miután az adott előadásnak vége, a szavazás is lezárul és csupán a műsor végén lesz még alkalom újra értékelni a produkciókat.

Minden héten egy sztártól búcsúzik a műsor, ezt pedig tehát a zsűri, illetve nézők közös döntése. Az első adásban sajnos Janza Katától kellett elbúcsúzni, pedig érzésem szerint messze nem az övé volt a leggyengébb produkció. Az esettel kapcsolatban mindenképpen meg kell jegyezni, hogy az applikáció az ő előadása alatt összeomlott, így kevesebb szavazat begyűjtésére volt csak lehetősége, a többiekkel ellentétben.

hirmagazin_2015-10-06_070803

Második adás

Először is tisztázzuk le, hogy ki kit is alakított a tegnap este. Bebe- Tom Jones, Wolf Kati – Varga Viktor, Baby Gabi – Mohamed Fatima, Nyári lányok – Freddie Mercury és Montserrat Caballé, Tóth Gabi – Britney Spears, Varga Győző- Takáts Tamás, Rácz Gergő- Biga, Csobot Adél- Aradszky László, Csonka András- Amanda Lear, Peter Srámek- Delhusa Gjon, Gáspár Laci- Michael Jackson.

A zsűritől a legkevesebb pontot kapta Bebe, nem véletlenül, viszont tegyük hozzá, hogy hangszálgyulladással küzd. Wolf Kati már az első adásban is zseniálisat alakított, viszont akkor meglehetősen könnyű dolga volt.

A vasárnapi adásban viszont bizonyította, hogy komolyabb szerepekkel is meg tud birkózni. Baby Gabinak ez a szerep különösebb kihívást nem jelentett, éneklésben az egyik legjobb teljesítményt ő nyújtotta az este.

A Nyári lányok produkciójában Montserrat Caballé vitte az egészet, Freddie Mercury még paródiának is kevés volt sajnos. Tóth Gabi az első adásban eléggé gyengén muzsikált és némi gőggel, orrfennhordással fogadta a zsűrik jogos kritikáját. Most szuper volt az előadása, viszont egy jóval könnyebb szerep jutott most neki. Varga Győző kihozta a maximumot magából, megcsinálta. Rácz Gergő is hűen életre keltette Bigát, viszont én egy picit untam magam rajta. Csobot Adél a legnagyobb meglepetés volt a számomra.

Az első adás végén drukkoltam, hogy ő essen ki, annyira nem tetszett az a produkciója, viszont tegnap egész egyszerűen zseniális hozta Aradszky Lászlót. Nagyon kellemes, pozitív csalódás volt a műsorban, az egyik legnagyobb show-t ő hozta tegnap, meg is kapta a zsűritől a maximális, 40 pontszámot. Csonka András teljesítménye vetekedett a Bebe előadásával, pedig ő egészségügyi szempontból toppon volt.

Egyszerűen siralmas volt, leginkább paródiára hajazott. Hangban egyáltalán nem tudta hozni, viszont a zsűri meglepően magas osztályzattal jutalmazta. Peter Srámek, a szlovákiai énekes, aki alig tud magyarul. Adásról adásra szándékosan magyar előadókat kap, nem véletlen, hiszen sokan kíváncsiak, hogyan tudja magyarul elénekelni a számokat, úgy hogy közben alig beszéli a nyelvet. Ettől a hatásvadászattól függetlenül ő is jól hozta a kötelezőt.

Gáspár Lacitól viszont elájult a zsűri és nem véletlenül, hiszen elképesztő koreográfiát kellett hozzon, ahhoz, hogy hűen adja elő Michael Jacksont. A maszk, a hang, a koreográfia, mind mind tökéletes volt. Csobot Adélhoz csatlakozott a 40-esek táborához, ők ketten valóban kiemelkedtek a tegnap.

A műsorból végül Bebe esett ki, de szomorkodásra nincsen idő ugyanis már ki is osztották a jövő hétre a szerepeket. A szórakoztató műsorok mellett a zsűri is hozza a szórakoztatás színvonalát, sőt olykor meglehetősen pikáns beszólogatással oltogatják egymást. Szerintem mindenkinek kiüti a szemét, hogy Claudia mennyire utálja Majkát.

Az este egyik beszólása pedig olyasmi volt Clau-tól, hogy te hogyan értékelsz, még énekelni sem tudsz. Majka higgadtan elengedte a füle mellett, én azonban várom még ezen a szálon is a folytatást a következő adásokban.

Forrás: delina;

Most népszerű

Hasonló hírek