7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárA színpadon lett rosszul, kórházba vitték Eszenyi Enikőt!

A színpadon lett rosszul, kórházba vitték Eszenyi Enikőt!

Tíz éve a Vígszínház igazgatója Eszenyi Enikő, aki nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő teátrummá tette az intézményt. A Kossuth- és Jászai-díjas színésznővel az Előadóművészi Jogvédő Iroda készített interjút, amiből kiderült, az egyik előadás alatt, amikor egy jelenetben a kellék virágcsokorból kellett ennie, mérgezést kapott.

– A Szent Johanna címszerepét játszottam – idézte fel az esetet Enikő. – Johannát az udvarba kísérik, ahol virágcsokrot kap. Taub János, a nagyszerű rendező kitalálta, hogy mivel Johanna már nagyon éhes, kezdje el enni a virágcsokrot. A kezembe adott virágok között mindig volt fehér szegfű, azt kezdtem enni.

Az egyik este új kellékes jött, gyors öltözés után éppen beértem a színpadra, kezembe adták a csokrot, megkaptam a fejgépet, és elkezdtem a monológot. Láttam azonban, hogy ez nem a szokásos csokor, liliom és nőszirom van benne, de fe­hér szegfű nincs. Most melyiket egyem? Eszembe jutott Gé­rard Philipe egyik híres filmje, amiben úgy halt meg a szerelmes nő, hogy rengeteg liliomot tettek a hintójába; gondoltam, a liliomot inkább meghagyom.

Más választásom nem volt, maradt a nőszirom. Elkezdtem enni a kék virágot, nagyon finom édes volt. A hezitálással viszont értékes másodperceket vesztettem, ezért nem nyeltem le, hanem visszaköptem a csokorba. Később ez lett a szerencsém. Már a szünetben égett a szám, próbáltam vízzel, majd tejjel enyhíteni, de nem használt. Elkezdődött a második felvonás, addigra már alig bírtam beszélni, kapkodtam a levegőt.

Amikor Johannától bocsánatot kérnek a mennyországban, én már az ájulás szélén voltam. Végigjátszottam az előadást, de a tapsra már nem tudtam kimenni. Azonnal bevittek a kórházba, ott kellett töltenem egy éjszakát. A gyors orvosi segítségnek köszönhetően nem lett nagy baj.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work