Home Életmód Divat, szépségápolás A szexit szeretik a magyar férfiak, de a csalást nem

A szexit szeretik a magyar férfiak, de a csalást nem

A cseh, szlovák és magyar lakosok ízlését vizsgáló 2500 fős, online kutatásból megtudhatjuk, milyen is az idei fürdőruha trend.

A szexit szeretik a magyar férfiak, de a csalást nem

 A már Magyarországon is elérhető, nemzetközi fürdőruha és fehérnemű márka, a LASCANA kutatása szerint a színek és minták terén nagy az egyetértés a nemek között, de arról másként gondolkodunk, mennyit láttatnánk, és mennyit látnánk.

Mintás vagy klasszikus, de neon semmiképpen

Míg a csehek és a szlovákok szerint egyértelműen a minél színesebb ruhák kedveltek, addig, itthon a férfiak 33%-a inkább a klasszikus, egyszínű felé húz, és a nők 39%-a sem választott másként. Mindemellett Magyarországon is a legtöbb szavazatot a színes ruhák kapták, de jóval kisebb arányban, mint a többi vizsgált országban. Az élénk neon színek már a múlté, mindkét nem szerint a harmadik helyen tanyáznak, jó hír ez a fagyi és a púder színek szerelmeseinek.

Mindegy, csak legyen szexi

Leginkább a szlovák férfiakat (a megkérdezettek 90%-át) hagyja hidegen a fürdőruha mintája. Azonban rólunk is elmondható, hogy a férfiak 62%-a és a nők 52%-a szerint teljesen mindegy, hogy geometriai mintásat, virágosat, párducmintásat vagy épp pöttyöset választunk, a lényeg, hogy legyen szexi. Ha már mindenképpen választani kell, a magyar nők a virág vagy párduc mintásra, míg a férfiak inkább geometriai ábrákra szavaznak.

A nők csalnának, de a férfiak nem vevők rá

A magyar nők közel 60%-a olyan bikinit szeretne, amiben csinosabbnak látszik. A magyar urak jobban tisztelik a női testet, és inkább látnák olyannak, amilyen. Náluk jobban, már csak a szlovák férfiak hisznek jobban a természetesben, ott 80% fogadja el a hölgyeket olyannak, amilyenek. A magyar nők 20%-a vékonyabbnak szeretné láttatni magát bikinijében, ebben 20 százaléknyi férfi támogatását is élvezik.

A szexi az abszolút nyerő

Magyar vonalon nagy az egyetértés, a hölgyek 44% körüli arányban választanak inkább szexi fürdőruhát, az urak 67%-a is szívesebben látja őket így. Ebben a kérdésben a cseh hölgyek lógnak ki a sorból, ők 44%-ban a funkcionális darabok mellett kampányolnak.

A magyar férfiak nem kíváncsiak rá

Hogy mire? Az előnytelen területekre. A férfiak 54%-a szívesen veszi, ha nem veszi észre ezeket. Nem így a csehek és szlovákok, akik 50-60%-os többséggel arra jutottak, hogy egy fürdőruha fedjen minél kisebb területet. Nálunk ezzel szemben a hölgyek 87%-a is a férfiakkal van, azaz inkább nem mutogatnánk nekik, amire nem vagyunk büszkék. A fennmaradó válaszok azonban mind a kisebb méretű fürdőruhákat pártolják, a nagyobb darabok ideje nem jött el, és ezt talán mi nem bánjuk.

A nők vetkőznének, a férfiak öltöztetnének. Hogy van ez?

Érdekes, hogy míg a magyar férfiak a szexi bikiniket kedvelik inkább, 54%-uk egy hasonlóan szexi strandruhával még megtoldaná a hölgyek outfitjét. A magyar nők azonban nem szeretik túlbonyolítani, amit nem szükséges, így 56%-os arányban arra jutottak, hogy egy jó bikini felé nem kell semmi. Mindeközben a szlovák férfiak, akik a legelfogadóbak a régióban, nagyon szívesen veszik, ha a fürdőruhát egy szexi strandruha is fedi (80%).

 

forrás: anna.hu

Exit mobile version
Megszakítás