Hosszú távollét után, 1978. január 6-án, 46 évvel ezelőtt tért haza a magyar államiság egyik legfontosabb szimbóluma, a magyar Szt. Korona, amelynek a XX. századi sorsa éppoly viszontagságos volt, mint Magyarországé.
A magyar Szt. Korona szerepét és jelentőségét a két háború között, az ún. szentkorona tan határozta meg. A magyar alkotmányos hagyomány szerint a Szent Korona nemcsak egy koronázási jelvény, hanem egyben a király nélküli királyság virtuális államfője volt, így közjogi értelemben nem csak Horthy Miklós kormányzó fölött állt, de a korábban regnáló magyar királyok fölött is. Magyarországon minden más Európai országgal ellentétben nem a királynak volt koronája, hanem a Szt. Koronának királya, illetve kormányzója. Magyarországot a Szent Korona nevében kormányozták. A Szent Koronát a nemzetközileg is példátlan státusa folytán megkülönböztetett tisztelettel és szigorúsággal őrizték a Budai vár páncélkamrájában. A Szt. Korona kivételes szimbolikus jelentőségét mutatja, hogy még a XX. század második felében is politikai, diplomáciai csatározások középpontjába kerülhetett.
Binder János Fülöp: A Szent Korona régebbi és képe és újabb, „valóságos” ábrázolása, 1790 (forrás: MNM online katalógus)
A Szt. Korona tekintélye és legitimáló ereje olyan nagy volt, hogy azt a kormányzót katonai puccsal megbuktató Szálasi Ferenc sem nélkülözhette. Szálasi a puccs miatt elrejtett koronát megkerestette, hogy a nemzetvezetői esküjét a Szt. koronára tehesse le. Később a közeledő szovjet csapatok elől rövid veszprémi, kőszegi és velemi rejtegetés után 1945. március 27-én a koronaőrség Ausztriába vitte a jelvényeket. 1945 április végén Salzburgban megtartott utolsó koronatanácson született meg a döntés, hogy a koronázási jelvények nem kerülhetnek hadizsákmányként a szövetséges erők kezére, ezért el kell rejteni őket. A Szent Jobbot és a koronázási palástot a Salzburgtól 25 km-re fekvő Mattsee plébánosának őrizetére bízták, míg a koronaékszereket 1945. április 26-án éjszaka a koronaőrség néhány tagja Mattsee község határában, egy kettéfűrészelt benzines hordóba rejtve elásta.
Nem sokkal később a koronaőrség tagjai amerikai fogságba estek és az kiderült, hogy az Augsburgban felnyitott koronaőrző láda üres. A kihallgatások után a koronaőrök parancsnoka, Pajtás ezredes felfedte a rejtekhelyet, így az amerikaiak július 27-én épségben meg is találták a kincseket. Először az egykori Deutsche Reichsbank frankfurti épületében őrizték, majd az amerikai hadsereg Wiesbadeni műkincsgyűjtő központjába, 1949-ben ismét Frankfurtba, 1951 augusztusától az amerikai hadsereg európai parancsnokságának pénzügyi központjába vitték. Mindeközben komoly politikai csatározások zajlottak a korona további sorsát illetően. A magyar kormány hivatalosan is kérte, illetve követelte az ékszerek visszaadását. 1950-ben Rákosiék pl. egy elfogott amerikai kém átadásáért cserébe szerették volna visszakapni a kincseket. Mindszenty József hercegprímás a Vatikánra bízta volna az őrzésüket. A magyar emigráció pedig, köztük Horthy Miklós is, hevesen tiltakoztak a Szt. Koronának a kommunisták számára történő esetleges visszaadása ellen. Az amerikaiak politikai okokból végül megtagadták Rákosiék kérését, ugyanakkor jelezték, hogy elismerik a koronaékszerek magyar tulajdonjogát, és nem tekintik hadizsákmánynak. Álláspontjuk szerint a koronázási jelvényeket a koronaőrség bízta rájuk megőrzésre és különleges letétként fogják kezelni. A Szt. Korona ügy ezt követően lekerült napirendről, további sorsáról itthon semmit sem lehetett tudni egészen 1965-ig, amikor az amerikaiak nyilvánosságra hozták, hogy a kincseket még 1953-ban egy hadihajóval az Egyesült Államokba vitték és a pénzügyminisztérium központi aranyraktárában, Fort Knoxban őrzik.
A koronázási ékszerek visszaadása ezután csak a 70-es években merült föl újra. Addigra javulni kezdtek a magyar amerikai kapcsolatok, rendezték pl. a részben még a háború idejéből fennmaradó vagyonjogi kérdéseket és Magyarország hajlandónak mutatkozott a Helsinki folyamat keretében tiszteletben tartani az emberi jogokat. 1975. május 6-án, Mindszenty József hercegprímás halálával egy újabb fontos akadály hárult el az ügy rendezése elől. Az utóda, Lékai László érsek, az Állami Egyházügyi Hivatal megbízása alapján vállalta, hogy közbenjár az ügyben az amerikaiaknál. Végül 1977 augusztusában még Gerard Ford elnök döntött a Szt. Korona visszaadásáról, de a tényleges megvalósítás, az elnökváltás miatt, már az utódára James Carterre várt. A magyar emigráció (köztük, pl. Habsburg Ottó) és az amerikai kongresszus egy része most is hevesen tiltakozott, de az amerikai vezetés úgy gondolta, hogy a Szt. Korona visszaadása erősíteni fogja a magyar nacionalizmust a Szovjetunió ellenében, így tervtől nem visszakozott. Persze az amerikai kormányzat sem szerette volna erősíteni a kommunista állam legitimitását, így arra az álláspontra helyezkedett, hogy a koronázási jelvényeket az amerikai nép fogja visszaadni a magyar népnek, és finoman jelezték, hogy a kommunista pártvezetés, de különösen Kádár János részvételét az átadási ünnepségen nem tartják kívánatosnak. Az amerikaiak másik feltétele az volt, hogy a koronaékszereket állandó kiállításon kell a nagyközönség számára bemutatni. Az amerikaiak kiállítóhelyként elsősorban a budai várpalotára gondoltak, és ezt állítólag Aczél György sem ellenezte, de végül mégis a Nemzeti Múzeumra esett a választás. Vélhetően a párt nem szerette volna, ha a frissen kulturális funkciókra átépített vár ismét valami nosztalgikus hatalmi, politikai jelentést kapna.
A megállapodást követően, 1977 decemberében magyar szakmai küldöttség (Kovács Éva művészettörténész és Szvetnik Joachim restaurátor) utazott Fort Knoxba a jelvények azonosítására és szakmai átvételére. Az ünnepélyes átadásra, amelyen az Egyesült Államokat Cyrus Vance külügyminiszter képviselte 1978. január 6-án a Ferihegyi repülőtéren, illetve az országház épületében került sor. (Az amerikaiak nagy diplomáciai sikernek értékelték, hogy Kádár János távol tartotta magát az ünnepségtől.) Még aznap éjszaka átszállították a lezárt koronaőrző ládát a Nemzeti Múzeumba, ahol átmenetileg a régészeti kiállítás kincses trezorjában helyezték el. Februárban a díszteremben nyílt meg a koronaékszereket bemutató első kiállítás, ahonnét utóbb átszállították a földszinten, a számukra kialakított páncélterembe.
A Szent Korona és a koronázási ékszerek átadási ceremóniája az Országház kupolacsarnokában. 1978. január 6. Id. Novotta Ferenc felvétele (MNM Történeti Fényképtár)
A Szt. Korona mintegy 22 évet töltött a Magyar Nemzeti Múzeum falai között, ahol nem csak a nyilvánosság, a történeti ereklye tisztelete, de a tudományos kutatás feltételei is biztosítottak voltak. A keresztény magyar királyság megszületésének ezredik évfordulója azonban újabb fordulatot hozott, ugyanis kormány a 2000 / I. törvénnyel a koronázási jelvényeket, különösen a Szt. Koronát ismét, bár szimbolikusan, de politikai jelentéssel ruházta fel és a koronázási jelvények új őrzési helyéül a magyar országház kupolacsarnokát jelölte ki. A koronázási jelvényeket azóta az ország főméltóságaiból álló ún. Koronatanács felügyeli, és állandó díszőrség vigyázza.
Szerző: Baják László, MNM Modernkori Főosztály
